Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-254

254. országos ülés 1903 április 25-én, szombaton. 437 nak, menjen választói közé és kérdezze meg őket, kívánják-e a terhek emelését? Pozsgay Miklós: Itt voltak már és megmondták ! Nessi Pál: Nem tudtam kMenni, ki szólott közbe, de meg vagyok győződve, hogy választói majd megmondják, hogy igenis nem adtak felhatalmazást a katonai javaslatok megszavazására. Sándor Pál: Felhatalmazást? Hát külön felhatalmazás kell erre? Nessi Pál; Kifejtettem már előbb, hogy nem kívánjuk vissza az utasítások rendszerét, de azt igenis megkívánjuk, hogy a képviselő által a házban kifejezett akarat fedje a választók akaratát. Sándor Pál: Ez már más! Nessi Pál: Azt kívánjuk, hogy igenis legyen konszenzus a választók és a képviselők között. Már pedig akkor, a mikor t. képviselőtársaim legnagyobb része megígérte, hogy semmiféle terhet emelni nem fogdákkor a konszenzus, a kontaktus hiányzik. Állítom, hogy tudniok kell választóik akaratát és arról meg vagyok győződve, hogy nincsen olyan kerület Magyarországon, a mely kívánná a katonai javaslatok megszavazását, a terhek emelését. Pozsgay Miklós: A választók csak azt kívánják, hogy tartsák be a programmot! Nessi Pál: T. ház! Igyekeztem eddig a mi álláspontunk helyességét kifejteni. Most eljöttem oda, a mi ennek a vitának egyik legfontosabb kérdése, t. i. a mi álláspontunkhoz, szemben a közös hadsereggel. Hát hogyan lehetne nekünk megnyugvással fogadnunk bármely biztató ígéretet, mikor azt látjuk, hogy épen a legfontosabb kérdésekben, az államiságunk kiépítéséhez szükséges két legnagyobb mezőn, semmiféle vívmányt felmutatni nem tudván, sehol egy lépéssel sem vagyunk képesek előrehaladni. A kik külföldön jártak, tudni fogják azt, hogy Magyarországot, a külföldön nem ismerik. Magyarországnak önállósága és függetlensége sehol kidomborítva nincsen, a külföldön sehol érvényre nem jut; hiszen csak menjünk akármelyik konzulátushoz vagy nagykövetséghez, akárhányat találunk olyant, a hol, — bár a quóta arányában a mi pénzünkkel tartjuk fenn, — még a quóta arányában sem tudja és nem beSzéll senki a mi nyelvünket. Midőn a t. miniszterelnök ur itt feláll és azt mondja, hogy utasítása van arra és törekedni fog arra, hogy közjogunknak meg nem felelő, a paritást és a dualizmust kifejezésre nem juttató zászló ügyében a kérdést megoldásra juttassa, oly módon, hogy az a dualizmusnak és a paritásnak Í3 megfeleljen: akkor mi egy ilyen intézkedés, ilyen szándék iránt bizalommal nem viseltethetünk, hanem ki kell jelentenünk előre is, hogy azt a zászlót pedig mi el nem fogadjuk és mindent el fogunk követni, hogy az törvényes erőre ne emelkedhessek. Megvan nekünk a mi zászlónk, meg van állapítva az 1848. évi XXI. törvényczikk által, igyekezzünk tehát arra, hogy a mi zászlónknak érvényt szerezzünk mindenütt, a hol azt a törvény és a jog szerint megilleti. (Helyeslés a szélsobalóldálon.) Ha paritás, ha dualizmus van, akkor okvetlenül szükséges, hogy minden nagykövetségnél és minden konzulátusnál mindkét állam nyelve külön-külön azok önállóságának és függetlenségének megfelelően kifejezésre és érvényre jusson. Más megoldás tehát nem is lehetséges a dualizmus és a paritás értelmében, minthogy minden ilyen helyen ugy az osztrák zászló és osztrák czimer, miként a magyar zászló és a magyar czimer külön-külön alkalmaztassák, mint a hogy az az önálló és független államokhoz illik. De ha már a külügyek terén nem tudtunk semmit sem elérni, talán tudtunk valamit elérni a hadügyek terén? Folytonosan azt hozzák fel, hogy a katonai büntető - törvénykönyvet végre be fogják terjeszteni és hogy az 1867 óta készülő bűnvádi perrendtartást végre nyélbe fogják ütni, Hát elegendő ez arra, hogy ezért mi minden egyéb kívánságainktól eltekintsünk? á.zt mondják, hogy végre érvényt fognak szerezni az 1868-ik évi császári rendeletnek. Hát elegendő ok ez arra, hogy mi leszereljünk? Azt mondják, hogy meg fogják oldani a zászló és a jelvények kérdését. Hát elegendő ok ez arra, hogy a harczot abbahagyjuk? Nem, t. képviselőház, még a kétévi szolgálati idő behozatala sem elegendő ok arra, mert hiszen ezek mind oly követelmények, a melyeket önöknek amugyis teljesíteni kellett volna, de a kor szelleme, az idő úgyis meghozza azokat magával, és eleget kell önöknek tenni ennek, mert ez alól kibújni ugy sem tudnak. Még nem volt alkalmam a katonai vita alkalmával felszólalni, majd akkor bővebben ki fogom álláspontomat fejteni, alkalmat veszek arra, és pedig nem a kétévi szolgálati idő mellett, hanem az egyévi szolgálati idő mellett, mert nekem, a ki 18 évig voltam tagja ennek a hadseregnek, tapasztalásból merített meggyőződésem az, hogy untig elegendő az egyévi szolgálati idő, csak tessék azt a katonaságnál intenzMe kihasználni és ne tessék parádékra és mindenféle komédiákra elfecsérelni az időt. Nincsen az a katonaság, még a tüzérségnél, sőt a lovasságnál sem, a mely egy év alatt teljesen kiképezhető ne volna, hogyha az az egy év csak a kiképzésre és semmi egyébre nem fordittatik. De most nem erről beszélek. (Halljuk! Halljuk !) Arról akarok most beszélni, hogy azt mondják, hogy végre meg fogják oldani a zászlókérdést. Kmetty Károly egy igen érdemes munkát irt erről a kérdésről és miután ő az egyedüli rendes egyetemi tanára a közjognak a budapesti egyetemen, azt hiszem, hogy érdemes volna ezzel a munkával közelebbről foglalkozni. Én azonban most ezt tenni nem szándékozom, csupán felemlítem azt, hogy ő két tényben, a