Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-254

25k. országos ülés 1903 április 25-én, szombaton. 435 ezt a népet még jobban terheljék egy idegen hatalom érdekében. Mi akadályozta meg a pénzügyminiszter urat abban, hogy a még Wekerle által igért adóreformot beterjeszsze és tárgyaltassa? Miért nem tett eleget a pénzügyminiszter ur azon sokszor felhangzott kérelmünknek, hogy terjeszsze be az adóreformot, hogy legalább arányosítsa azokat a terheket, a melyek a szegény nép vállait nyomják? Miért nem hozta be a progreszszM adórendszert, hogy a kisembereken, a szegény népen segítsünk ? (Ugy van! Ugy van! a szélsobalóldalon.) Hiszen, ha végigtekintünk e parlament működésén, láthatjuk, hogy bármilyen javaslattal áll elő ez a parlament, azok a javaslatok mindig csak a nagyok, a gazdagok érdekeinek előmozdítását czélozzák és sohasem a szegény, nyoIvorult földmMeló' nép, a kisiparos- és kereskedőosztály érdekeinek előbbre vitelét. Itt van azután az ipartörvény revíziója. Mióta csalogatják már ezzel a szegény iparosokat? Hiszen 1887 óta folyton ígérgetik és mai napig sem történt semmi e kérdésben. De azután itt van, t. képviselőház, a tisztviselők fizetésrendezésének kérdése is. Megnéztem a javaslatot és megdöbbenve láttam, hogy nem a kisembereken akarnak segíteni, a miért ez a kérdés tulajdonképen felvettetett, hanem a nagy, a gazdag embereken akarnak segíteni, azoknak a fizetését akarják felemelni, a kiknek pedig arra imminens szükségük nincsen. Államtitkároknak, curiai bíráknak, táblabiráknak fizetését emelni igenis kész vagyok, de csak akkor, a mikor arra kellő fedezet van és a mikor már kielégíttettek a kisemberek kívánságai. (Helyeslés a szélsobalóldalon.) De addig, a míg ez utóbbiaknál nagy a szükség, nem vagyok hajlandó egy krajczárral sem emelni a különben is jól dotált és fizetésükből megélni képes emberek fizetését. (Elénk helyeslés a szélsobalóldalon.) De különben mit ad a t. pénzügyminiszter ur a fizetésrendezésről szóló törvényjavaslatban a kisebb javadalmazásu tisztviselőknek? 100—150 forint fizetésemelést! Hiszen az a szegény ember már rég elköltötte ezt az összeget és pedig előre, három esztendőre. (Ugy van! Ugy van! a szélsobalóldalon.) Ha a miniszter ur igazán segíteni akar a tisztviselőkön, akkor legyen az a segítség igazán alapos és olyan, a mely hosszú időre képes megnyugtatni a tisztviselőket. Mert semmi haszon sincsen abban, ha alamizsnát vetünk oda nekik és azok holnap újra kénytelenek kopogtatni ajtónkon, mert már elfogyott az alamizsna. (Ugy van! Ugy van! a szélsobalóldalon.) Ily körülmények között, t. képviselőház, ha a közélet egész mezején áttekintünk, megnyugtatást sehol sem találunk. Nézzük meg a sokat dicsért kultuszminiszter ur tevékenységét, ő általában igen hasznos tevékenységet fejt ki, azonban a népoktatást egészen elhanyagolja. Hiszen kormánypárti képviselőtársaimtól hallom igen gyakran, hogy száz és száz számra vannak gyermekek, a kiknek nincsen iskolájuk, a kiknek nem képes a kultuszminiszter ur iskolát adni, állami iskolát építeni, holott a népoktatás az állam feladata. Ily körülmények között bizalommal ezen kormány iránt csak nem lehet viseltetni. De nézzünk tovább. Menjünk át a nagyobb dolgokra. (Halljuk ! Halljuk! a szélsobalóldalon.) Mit tett a t. miniszterelnök ur — a gyakori Ígérgetésektől eltekintve — arra, hogy már egyszer közelebb hozza ehhez a nemzethez a dinasztiát? Mert én ugy vagyok meggyőződve, hogy nem a nemzetnek kell a dinasztiához közelednie, de igenis a dinasztiának kell közeledni a nemzethez, mert nem a nemzet van a dinasztiáért, hanem a dinasztia a nemzetért. (Igaz! Ugy van! a szélsobalóldalon.) A t. miniszterelnök ur gazdag az ígéretekben, mindjárt ott van, a mikor ígérni kell, de sohasem ér rá az ígéreteket teljesíteni, arra már neki ideje nincsen. Pozsgay Miklós: Uri tempó az ígéreteket meg nem tartani! (Derültség a szélsobalóldalon.) Nessi Pál: Sok szó esett, t. képviselőház, Ferencz Ferdinánd trónörökös szentpétervári útja alkalmából a trónörökös nevelésének kérdéséről. Akkor arra kértek bennünket, hogy ne hozzuk szóba a kérdést. Megtettük. Elmúlt azóta egy esztendő, nem szólottunk róla. Kérdem: tettek-e csak egy lépést is arra nézve, hogy ez a nagyfontosságú kérdés helyesen oldassák meg ? Pedig ez jelentős kérdés, ha nem akarjuk, hogy az a szoIvorú 400 esztendő újra megismétlődjék, ha nem akarjuk, hogy az a sok félreértés, a mely a múltban megvolt, újból napirendre kerüljön. (Ugy van! Ugy van! a szélsobalóldalon.) A magyar nemzet, a magyar nép érdekében nem kívánnunk, de követelnünk kell azt, hogy az, a ki hMatva lesz e nemzet felett uralkodni, megismerje ezt a népet, mert csak akkor szeretheti igazán, ha meg isismerte. (Ugy van! Ugy van! a szélsobalóldalon.) De hogyan szeresse meg, a mikor ide se hozzák az országba, a mikor a leendő trónörökös egész éven át Magyarország felé sem néz és így ezt a népet nem ismeri ? (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Förster Ottó: Én tudom, miért nem jön be! (Derültség. Halljuk! Halljuk! a szélsobalóldalon.) Nessi Pál: Ha Förster t. képviselőtársam tudja, hogy miért nem jön be, akkor nagyon kérném, tárja fel nyíltan és őszintén és tegyen propozicziót, hogy miként lehetne ezt megmásíthatni, hogy végre elérjük azt, hogy a trónörökös, ezt a magyar népet megismerve, megszeresse. Förster Ottó: Ha elvégezted a beszédedet, a jövő esztendőre, majd megmondom ! (Derültség.) Nessi Pál: Itt van az udvartatás kérdése. A kamatokat nem számítva, eddig már körülbelül 160 milliót áldozott ez a nemzet a magyar 55*