Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-253

414 253. országos ülés 1903 április 2'4-én, pénteken. kát, kevesebb szuronyt és kevesebb számú katonaságot kell alkalmazni, és a népnek véres verejtékkel keresett, s tőle a végrehajtó által nagy nehezen behajtott adófilléreiből nem kell soha vissza nem fizetendő kölcsönöket adni a Balatoni Halászati Részvénytársaságnak. (Derültség a középen.) Abban sem vezérli az ellenzéket semmiféle pártpolitikai szempont, hogy az állami tisztviselők helyzetének javítását sürgeti, csakis kötelességének és hazafiságának adja tanújelét azzal, hogy ott, hol az ország érdekéről, magyar fajának fentartásáról van szó, annak keresztülvitele elé akadályt nem gördit, sőt annak megvalósítását követeli. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A tisztviselők helyzetének sürgős javítása az ország érdeke; (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) állami adminisztrácziónk létkérdése, melyet pártpolitikai czélokra felhasználni nem lehet. (TJgy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A kormány súlyos mulasztásának végre gátat kell vetni, Ígérgetései be nem váltásának határt kell szabni. Pártunknak ezen hazafias törekvésében az ország közakarata nyilvánul meg, mely a milyen igaz rokonszenvvel támogatta a tisztviselők jogos kívánságát, époly meleg érdeklődéssel fogja kísérni ezután is igaz ügyöket, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Sajnos, hogy a ház többsége a kormány semmittevését nyugodtan nézi, ígérgetéseit mindenkor tudomásul veszi a nélkül, hogy ezen ígérgetések beváltására sürgető szava volna. Az állami tisztviselők létkérdését nem tartják államéletbe vágónak, az állam tisztviselői várhatnak, mig fontosabb és sürgősebb, államéletbe vágó törvények, pl. a katonai javaslatok törvénynyé tétele után a sor reájuk is kerül, mert ugy gondolkodik a kormány, hogy a nyoIvorúságot már ugy is megszokhatták, a melyből a jólétbe való hirtelen jutás talán ártalmukra is lehetne. A kormány gondoskodása ettől az igazán hirtelen örömtől akarja őket megóvni azzal, hogy a fizetés emeléséről szóló törvényjavaslatot a házzal megszavaztatni még most sem akarja. Itt az ideje annak, hogy a tisztviselők sorsát a többség is szMére vegye és kövesse a mi pártunk hazafias példáját, (Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) mert ez a párt megmutatja azt, hogy az ország érdeke mellett a pártérdekeknek és ellentéteknek a haza iránti I kötelességben egyesülni kell. ; Ugy van! a szélső- \ baloldalon.) j Bizonyára le volna már tárgyalva a tisztviselők helyzetének javításáról szóló törvényjavaslat, ha ez is valami közösügy volna, de mMel itt tisztán csak magyar tisztviselőkről van I szó, hadd várjanak. Innen van az, hogy a kor- • mány bármiféle ígéretei sem kelthetnek már bizodalmat a nemzet lelkében. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A nemzetnek komoly aggodalmai, komoly gondolkozásai vannak; gondolkodik a kenyérről, a szabadságról, a függetlenségről, a jólétről, egyszóval mindenről, a mije nincs, és mit ez a kormány nem tud neki megadni. Mikor ez a nemzet kenyérért jajveszékel, akkor keserűen tapasztalja, hogy ugy van ez a szegény nemzet Ausztriával, mint a bibliabeli gazdaggal volt a szegény Lázár, a ki még akkor is boldog volt, ha a dúsgazdag asztaláról lehullott Ivorzsákkal enyhítette nagyfokú éhségét. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) így bánik a mi kormányunk a szegény magyar nemzettel is, mert minket, magyarokat, szolganépnek tart, s csak azt a maradék kenyeret dobja nekünk oda, ami Ausztriának drága étkek súlya alatt görnyedező asztaláról véletlenül jut. Veszedelmes közös ügyünkben az a valóság, hogy Magyarország sem nem erős, sem nem szabad állam, mert ha az lenne, akkor nem uralkodnék ebben az országban mélységes elkeseredés, nem lenne úrrá ebben az országban a mélységes nyoIvorúság és nem hangzanék ez ország egyik végétől a másikig bánatos panasz, nem lázonganának benne háborgó indulatok. Ez pedig nem költemény, hanem szoIvorú valóság. Véghetetlen sok és nagy csalódásoknak voltak kitéve azok, a kik az 1867-iki kiegyezést megkötötték, mert rövid idő múlva keserűen tapasztalhatták, hogy véghetetlen nagy hibát követtek el akkor, a midőn a magyar nemzettel szemben tanúsított, s a történelem bizonysága szerint is többszöri hitszegésről megfeledkezve, a múltra fátyolt borítottak. De mégis némileg menthető volt ez a tévedés, mert hiszen nem gondolhatták, hogy az Ausztria részéről való közeledés nem őszinte. Nem hitték, hogy az abszolutizmus vasmarkában vergődő Ausztria népei valamikor háládatlanok lehetnének azért, hogy Magyarország igaz testvéri érzelemmel, a kiegyezés első feltételéül kötötte ki azt, hogy Ausztria népei is teljes alkotmányosságot élvezzenek. A nemzet jogainak ezen nagylelkű ajándékozói bizonyára azt reményiették, hogy Magyarország önállóságának és függetlenségének alapját vetették meg a kiegyezési mű megalkotásával, vagy legalább is az ország szabad fejlődésének a dualizmus és a teljes paritás alapján való fokozatos továbbfejlesztését remélték. Talán kMihető is lett volna 36 év óta, hogy a nemzet jogainak fejlesztésével, s a kiegyezés helyes irányú magyarázatával az ország a mai napig legalább azokat a jogait vívhatta volna ki, a melyeket részére korábbi törvényeket már teljesen biztosítottak. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Azonban az a láthatatlan kéz, a mely 350 év óta szőtte a nemzet ellen sötét terveit, s a melynek egyedüli törekvése volt mindenkor, hogy a fejedelem és a nép között viszályt teremtsen : ma ismét fokozott mértékben működik. Mint ősi ellenség, ma még nagyobb mérvben vonult fel ellenünk, s intézményeinket, törvény által biztosított belső kezelési jogainkat támadja meg. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ez az