Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-252

398 252. országos ülés 1903 április 23-án, csütörtökön. az osztrák tiszt. Majd meglátja, hogy mily jól tud magyarul. Széll Kálmán miniszterelnök: Az a szelgálati nyelv kérdése! Polónyi Géza: Itt a vezényletről van szó és arról, hogy annak németségét semmiféle ezélszerüségi szemponttal indokolni nem lehet; s valahányszor a ezélszerüségi szempontot előhozzák, az töredelmes, nyílt, őszinte beismerése annak, hogy ez az eljárás törvénytelen, mert különben önök nem a czélszerüséggel védekeznének. Ha pedig törvénytelen, a törvénytelenséggel szemben az ellentállás nemcsak jog, hanem kötelesség is. (Éljenzés és taps a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház ! Ha még ezélszerüségi szempontokat keresünk, mit gondol a t. mioiszterelnök ur, nem volna-e államféríiuhoz méltó feladat, nem volna-e czélszerü, a nemzetet kiengesztelni ezen a területen? Nem volna-e czélszerü eltávolítani egy botránykövet a nemzet és fejedelme közül? Nem czélszerü-e ez önöknek, t. ház ? Talán az a czélszerü, hogy önök mindig nemzeti ellentállásra kárhoztassák ezt a nemzetet, hogy ne alkothassa meg azon törvényeit, a melyek gazdasági előhaladását lehetővé teszik ? T. képviselőház, váltakozó parlamenti pártok mellett lehet beszélni a többségnek uralmáról és ez uralom követelményeiről. De ott, a hol — mint Magyarországon — a váltakozó parlamenti rendszer legmélyebb sajnálatomra és fájdalmamra nem lehetséges azért, mert 300—400 esztendős küzdelem folyton a közjogi őrtállásra kötelezi a nemzet legjavát, ott nincs és nem lehet, nem szabad, hogy legyen más fegyver, mint a nemzeti ellenállásnak e legszentebb eszköze. Hárítsák el ezeket az akadályokat. Talán czélszerü lesz lehetővé tenni a váltakozó parlamenti rendszert Magyarország jobb jövendője szempontjából. De addig, a míg mi itt nemzeti jogok védelmében teljesítjük kötelességünket, ne dobjanak ránk követ, mialatt ezen kötelességünket elszántan, bátran és férfiasan teljesítjük. (Elénk tetszés és helyeslés a szélsőbaloldalon.) De, t. képviselőház, rá kell térnem (Halljuk ! Halljuk!) a gróf Apponyi Albert vezérlete alatt álló nemzeti pártnak posztulátumaira és azokra az előterjesztésekre. Egy pillanatra se legyen kétséges, hogy annak a határtalan tiszteletnek mértékét nemcsak meg akarom őrizni, hanem a mennyire tőlünk telik, fokozni akarom ugy a t. elnök úrral, mint volt párthíveMel szemben. De ez a tisztelet engem nemcsak nem korlátoz, sőt egyenesen utal arra, hogy jóakaratulag megvitassam velük együtt azokat a pontokat, a melyek előterjesztettek, hogy vájjon azok alkalmasak lehetnek-e arra, hogy ezeknek teljesítésével a nemzet posztulátumai már betöltőiteknek tekintessenek egyrészt, másrészt alkalmasak-e arra, hogy végrehajtassanak, és végezetül elégségesek-e arra, hogy a nemzetet meggyőzzék arról, hogy oda a szabadelvű párt táborába tényleg bevonult a nemzeti irány, a melyet a t. képviselő urak drága kincs gyanánt nemcsak magukkal vittek, hanem talizmán gyanánt megőrizni is akarnak. Ezen szempontból engedtessék meg nekem, hogy bíráljam és bonczoljam a helyzetet. Azt jól tudom, hogy a nemzeti párt feloszlott, mint párt, nem létezik. De mégis csodálatosnak tartom azt a jelenséget, hogy ezen követelmények előterjesztetnek gr. Apponyi Albert által egy irott meIvorandumban. Ennek az irott meIvorandumnak van egy históriája, a mely semmifélekép sem kellemes, mert az az irat indiskréczió utján az ország ártalmára lett köztudomásúvá. Az ország ártalmára, mondom, azért, mert volt annak egy pontja, a mely kétségtelenül követelte a diskrécziónak azt a korlátját, hogy az nyilvánosságra ne hozassák. Tehát kétségtelenül a nemzetnek ártó szendékből lettek ezek a dolgok nyilvánosságra hozva. (Ugy van! a szélsöialoldalon.) De benyujtatott egy meIvorandum. Ennek a meIvorandumnak nagy füstje volt, lángja nem sok, de füstje sok. Most jövök a parlamentbe és keresem ezt a meIvorandumot, de ennek a meIvorandumnak nem találom a parlamentben gazdáját. Ennek legitim gazdája, ha nincs már pártkeret, meggyőződésem szerint nem lehet más, mint gr. Apponyi Albert. A parlamentben nem pártkeretben előterjesztett indMiduális posztulátumok csak azok által terjesztetnek elő, a kik azt vallják. De én szívesen akczeptálom, feltételezem és hiszem, hogy azok, a miket Szentiványi Árpád igen t, képviselőtársunk előterjesztett, annak a meIvorandumnak pontjait és gr. Apponyi Albertnek teljes intenczióját tartalmazzák. Egy pont tekintetében teszek csak kMételt, és épen az a kérdéses pont az, a melyről bővebben magam sem akarok szólani, a mely legitim apaság nélkül enyészett el legalább a közpálya számára. De ha én aztán azt hallom, hogy Szentiványi Árpád t. barátom hangsúlyozza, hogy pártkonferenczia nem volt, és ha figyelmeztetem arra, hogy nemcsak ő beszélt a maga nevében, kizárólag a maga nevében, de Bolgár Ferencz t. képviselőtársunk is, a ki a régi nemzeti pártnak tagja volt, megint a maga nevében és egészen más programmot mond el, a mint azt konstatálni fogom, sőt kijelenti azt, hogy a Szentiványi Árpád t. barátom által előterjesztettekben még olyanok is vannak, a miket ő soha se hallott azelőtt, a nélkül, hogy megjelölné azokat a pontokat: akkor, engedjék meg, hogy ez akcziónak komolysága iránt és annak a mértéke iránt, hogy mit jelent az, hogy »a konzekvencziákat le fogjuk vonni« és hogyan fogjuk levonni, jogos kételyeket támaszszon bennünk. T. képviselőház! Ez az akczió ma, mint Szentiványi Árpád igen t. képviselőtársamnak tisztán, izoláltan álló akcziója jelentkezik, más ezt nem zsirálta. Elhiszem, hogy fogja, de eddig