Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-252

252. országos ülés 1903 április 23-án, csütörtökön 397 Elnök: Lengyel képviselő urat rendreutasítom ! Széll Kálmán miniszterelnök: Önöknek nincs igazuk, mikor igy beszélnek! (Nagy zaj.) Polónyi Géza : Ne méltóztassék póznak vagy szenvelgésnek tekinteni, nem szoktam játszani szavaimmal, nem is az a szándékom, mint mondám, hogy szenvedélyekre appelláljak, de higgadtan, nyugodtan mondom: hacsak ez az egy kérdés volna az ütközőpont, nem arra vállalkoznám csupán, hogy az alkotmányos ellenállást támogassam, hanem, ha egyéb szolgálatot nemzetemnek nem tehetek, mint hogy nyelvét az alkotmány korlátai közt megvédelmezzem, kedvesnek tekinteném, hacsak az életemet kellene érte áldozni. (Hosszantartó éljenzés és taps a szélsöbalóldalon.) De, t. ház, igaz, van jog, van kötelesség, a mely kötelességtudó ellenzéki férfiakra vár, midőn a törvénytelenségnek egész halmazával szemben látjuk magunkat és kiszolgáltatva látjuk a nemzet ifjúságát egy végzetes és a nemzet legszebb jövőjét koczkáztató olyan hadseregnek, melyben a magyar nyelv is törvényesen nem érvényesül. Hanem igenis vannak ellenkező törvények, és t. gróf Andrássy GTyula urat meginvitálom, ha nem érnék rá hosszabban foglalkozni e kérdéssel, vagyok ő iránta annyi tisztelettel, ö is fogadja tőlem ugy, a mint teszem, szívesen állok neki bővebb rendelkezésre; most csak ennyit mondok. Azt mondja gróf Andrássy Gyula — hallják meg, t. többség ! — hogy a magyar nyelv azért nem érvényesülhet a közös hadsereg magyar ezredeiben, mert az 1868 : XLM. t.-cz., mely a nemzetiségek egyenjogúságáról szól, nem ugy alkottatott meg, mint közös törvény, ennek folytán az nem érvényes a hadseregben, mert különben ha nekünk ily módon volna jogunk törvényeket alkotni, akkor szépen egyik közös ügyet a másik után megszüntetnék. A hány szó, annyi borzasztó fogalom zavar. Hiszen a képviselő urnak tudnia kellene, hogy az 1868 : XLM. t.-cz. nem rendeli a magyar nyelvet államnyelvvé, csak statuálja, ÁZ 1868-ban már meg volt állapítva s a törvény csak utal arra, hogy a magyar állam területén csak egy államnyelv van és ez a magyar nyelv. De ott van az 1830-iki törvényhozás és az 1844-iki törvénynek 2. czikkelye, a melyre azt mondja a kéj)viselő ur, hogy csak a kMételeket sorolja fel, nem általános érvényű törvény. T. képviselő ur, legyen oly szMes Beőthy Ákos barátomhoz fordulni, a kitől már többször részesült hasznos oktatásban, hogy az 1844-iki törvény csak azon ügyekre vonatkozólag rendelkezik, melyek ezelőtt latinul kezeltettek, de a hadsereget Magyarországon sohasem kommandirozták latinul. Az 1848-iki törvényhozás után, mely a magyar kormányzat minden ágát kizárólag magyarrá tette és mikor törvények állanak rendelkezésre, akkor előállani azzal az argumentáczióval, hogy az 1868-iki törvény nem közös törvény, ez kettőt tartalmaz: először azt, hogy közös törvénynyel kellene a nyelvkérdést megoldani. De van-e közös törvényhozás? Ugyebár, ez azt jelentené. Másodszor félreértése ez az 1868 : XLM. t.-czikknek, mely megállapítja az államnyelv uralkodását s csak az erre vonatkozó kMételeket szabályozza. Sajnálom, hogy ily hosszú ideig kell igénybevennem becses türelmét, (Halljuk! Halljuk! a szélsöbalóldalon.) de a czélszerüségi kérdésre van még egypár megjegyzésem. A t. miniszterelnök ur lesz kegyes megengedni, hogy az a felfogás, mely a czélszerüségi kérdésen alapszik, homlokegyenest ellenkezik a 67-iki törvényczikkel, mert a miniszterelnök urnak, mint Deák tanítványának, jobban kellene tudnia, mint nekem, hogy a hadügyre vonatkozólag az 1867 : XII. t.-cz. ismer czélszerüségi kérdést, de csak egyet, a 13. §-ban lefektetett azon elvet, hogy a véderőrendszer közös érdekből és czélszerüségi szempontokból együttesen oldassák meg. Ezt tágítani és többet is belemagyarázni a czélszerüségi kérdésbe: visszaélés a 67 : XII. törvényczikkel szemben. De ha ugy volna is, hogyan van az, hogy a világ összes preczedencziái mellett a czélszerüség ellenünk szól? Nem ismeri a miniszterelnök ur a német hadsereget, nem szólva a svéd és norvég külön hadseregről, nem szólva a finnlandi külön hadseregről, Sebastopolról, hol annyiféle nemzet hadserege együtt operált, a khinai expediczióról, a hol annyi nemzetnek hadserege, közös német generalitás alatt működött; de szólok a németországi hadseregről, a hol tudvalévő, hogy a német birodalomnak hadserege nincs, hanem csak az egyes államoknak. Hát Magyarország rosszabbul álljon czélszerüség szempontjából, mint Szászország, Bajorország, vagy a kis Württemberg, a melynek külön jogai vannak? Lehetetlen, hogy ne tudja a miniszterelnök ur, hogy még nyelv szempontjából is a süddeutsch, a norddeutsch, a plattdeutsch és annyiféle más deutsch mennyire különbözik egymástól. Széll Kálmán miniszterelnök: Az mind német ! Polónyi Géza: Német, de a plattdeutschot ugyan nem érti meg a miniszterelnök ur, fogadást ajánlok, pedig jól tud németül. (Zaj a szélsöbalóldalon.) Czélszerüségi szempont-e az, hogy 800 tüzér-műszót tanuljon meg az a magyar ujoncz német nyelven, a melyekbe a nyelve belebotlik ? Az-e a czélszerüségi szempont egy nemzetnél, hogy a szolgálati időt kell hosszabbá tenni, csak azért, hogy a katonának idegen nyelven való kiképzése lehetséges legyen ? Ezek a czélszerüségi kérdések pedig, t. miniszterelnök ur, mind meghátrálnak egy területen, a háború területén. Hallgassa csak meg, t. miniszterelnök ur, hogy egy háborúban hogy kommandiroz az