Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-252

390 252. országos ülés 1903 április 23-án, csütörtökön. nak engedelmeskedni vagy ellene fognak sze gülni törvényeinek. Ez a korlát a legdeszpotikusabb monarchiákban is meg van. Egy római császár vagy a XVIII. század közepéről való franczia király — miként az orosz czár — még ma is a szó jogi értelmében igazi szuverén volt. Abszolút törvényhozó hatalommal birt. Akármilyen törvényt csinált, az kötelező volt és a birodalomban vagy a királyságban nem volt hatalom, mely azt érvényteleníthette volna. Igaznak vehetjük azt is — bár itt a szuverenitás jogi jelentésérői megyünk át, hogy az alattvalók tömege rendesen engedelmeskedni fog az abszolút fejedelem akaratának, de tévedés volna azt hinni, hogy a valaha létezett legkorlátlanabb uralkodó is tényleg kénye-kedve szerint szabhatott akármilyen törvényt. Hume már régen kifejtette ennek okait. Az erő igy, érvelt, bizonyos fokig mindig a kormányzottak kezében van, a kormányzat tehát bizonyos fokig mindig a közvéleménytől függ. A ki az emberek dolgát bölcselő szemmel nézi — igy ir — leginkább azon fog bámulni, hogy mily könnyen uralkodik kevés ember a nagy többség fölött és hogy az emberek mily feltétlen megadással vetik alá érzelmeiket és szenvedélyeiket fejedelmük érzelmeinek és szenvedélyeinek. Ha kutatjuk, miképen történik ez a csoda, azt fogjuk találni, hogy az uralkodókat csak a közvélemény támogathatja, mert az erő mindig az alattvalóknál van. Az uralom tehát csak a közvéleményen alapszik; e szabály épen ugy áll a legdeszpotikusabb, legkatonaibb, mint a legszabadabb, legnépiesebb kormányzatokról. Az egyiptomi szultán vagy a római császár hajthatta jólelkű alattvalóit, mint a barmokat, érzelmük és hajlamuk ellenére: de legalább mamelukjait vagy pretoniánus seregeit emberek módjára, véleményük szerint kellett vezetnie. « »A régi római császárok egyike sem forgathatta volna fel önkényesen a római világ vallását vagy alapintézményeit. Az alattvalóknak engedetlenségi hajlama nemcsak a nagy dolgokban mutatkozhatik, hanem a kicsinyekben is. Az 1871-iki franczia nemzetgyűlés kétségtelenül a szuverén hatalom volt Francziaországban. Mondják, hogy tagjainak többsége kész volt a a monarchiát helyreállítani, de nem volt hajlandó a fehér zászlót visszahelyezni; előre látták, hogy a hadsereg, mely megnyugodott volna a Bourbonok visszatérésében, nem tűrte volna egy forradalomellenes jelvény látását: »a chassepot magától elsült volna.« Itt látjuk a jogszerű szuverenitás gyakorlásának pontos határát; s a mi egy kényúr vagy alkotmányozó gyűlés hatalmáról áll, az különösen áll a parlament szuve rénitásáról: minden oldalról korlátozza azt a nép ellenállásának lehetőségei Befejezem idézetemet. (Olvassa): »A hol a parlament igazán képviseli a népet, ott a szuverén hatalom gyakorlásának külső és belső korlátai közt alig merülhet fel elkülönülés, és ha fel is merül, gyorsan el kell enyésznie. Általában mondhatni, hogy a parlament népképviseleti részének szándékai tartósan nem lehetnek ellentétben az angol nép vagy legalább a választók szándékaMal, és hogy a mit az alsóház rendel, azt az angol nép többsége rendszerint kívánja is. A bona fide képviseleti kormányzatnak eredménye, egyedül biztos eredménye röviden szólva az, hogy elejét veszi a szuverén és a nép szándékai közötti ellentétnek. Jó-e vagy rossz, más kérdés. Az okos szuverén a reformokkal gyakran megelőzi alattvalóinak kívánságát. Ez áll a szuverén királyról és áll a szuverén parlamentekről is.« Vészi József: Hol van itt az obstrukczió indokolása ? Polónyi Géza: Hát tessék még egyszer elolvasni. Ez a tanár azt tanítja, hogy a népnek és nemzetnek megalkotott törvények ellen is megvan az ellenállási joga, ha azok nem a közvéleményen nyugosznak. A kérdés már most az, hogy van-e nekünk jogunk, van-e kötelességünk megakadályozni olyan törvénynek keletkezését, a mely — az ország bizonyítja — a közvélemény ellen van. (Helyeslés a szélsöbaloläalon.) Vészi József: Még az ir home-rulerek sem tagadták meg az indemnityt soha! (Egy hang a szélsöbaloläalon: Ott nem kormányoznak indemnityvel!) Pap Zoltán: Tetszett volna budgetet tárgyaltatni, nem a katonai javaslatot! (Zaj.) Polónyi Géza: A nemzeti ellenállás maga válogatja fegyvereit. Nálunk a magyar parlament a törvényhozás termében csonka és meghamisított alakban végrehajtott alkotmányunkból, — a mit be fogok bizonyítani — megőrizte nemzeti kincs gyanánt azt az egyet, hogy a képviselőházat feloszlatni nem lehet, mig a költségvetés megállapítva nincs. A magyar ellenzéknek nincs és nem lehet más fegyvere, mint a költségeket megtagadni attól a kormánytól, melynek szándékai bizonyítékát nyújtják annak, hogy az általa benyújtott javaslatok a nemzet ellen vannak irányítva. (Tetszés és taps a szélsöbaloläalon.) Az imdemnity, melyet helytelenül neveznek annak, mert az imdemnitás tulajdonkép felmentvény elkövetett régebb tényekkel vagy kiadásokkal szemben, az imdemnity, a melyről itt szó van, egy budget-provizórium annak minden kellékeMel. A mit önök indemnitásnak neveznek, tartalmazza azt a felhatalmazást részünkről is, hogy azok a költségek, melyeket önök a közös hadseregre kMannak, annak a politikának érvényesülése fejében adassanak meg, melyet mi megtámadunk és a nemzet ellenségének tekintünk. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloläalon.) Ennek nincs és nem lehet más konkluzuma, mint minden eszközzel, a becsületesség és kitartás minden fegyverével ellenállani, (Elénk helyeslés a szäsőbaloldalon.) hogy ezen meghatalmazás meg ne adassék annak a kormánynak, mely ilyen helyzetbe sodorta az országot, mint