Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-252

252. országos ülés 1903 április 23-án, csütörtökön. 389 Polónyi Géza: Nálunk, a hol, a mint azt be fogom bizonyítani, abszolutisztikus uralom alatt áll a hadügy kérdése, a hol nem egy Isten kegyelméből ajándékozott alkotmánynyal, hanem a nemzetnek vérével szerzett alkotmánynyal bírunk, nekünk magunknak jogunkban van meghatározni, mikor érkezett el annak sora és rendje, hogy harczi rendbe szólittatván, megvédelmezzük a nemzetnek alkotmányát, jogait és szabadságát. (Elénk éljenzés és tetszés. Ugy van! TJgy van ! a szélsöbaloldalon.) T. ház! Az obstrukczióknak még a népképviseleti alkotmány nem létében is százféle faját ismeri a történelem. Csak j>éldául említem fel, magában Angliában 1635-ben I. Károlynak egy végzeményével szemben a canterburi érseket — Loodsnak hittak — a parlamentben kMégezték csak azért, mert a királyi akaratot a szószékből hirdette. Elfelejtették az ónodi országgyűlést, t. ház ? És ha elfelejtettek sok mindent, itt van a legközelebbi történet, a csehek és a németek obstrukcziója. Ez előtt meghajoltuk. Meghajoltak az előtt, hogy a cseh obstrukczió eredménynyel fejeződött be és kényszeritette az önök kormányelnökét uj kiegyezésre. És nem hajolnának meg a magyar nemzet ellentállási törekvései előtt, a melyek védelmezni akarják a nemzetnek féltett alkotmányát és legszentebb kincsünket, anyanyelvünket ? (Ügy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) De hát ne beszéljünk erről, t. ház. Az obstrukcziónak alapjait megveti maga a közvélemény. A hol az obstrukczió, az ellenállás nem a közvéleményből táplálkozik, ott az el van veszve. Példa reá a Németországban legközelebb lefolyt obstrukczió a vámtarifa kérdésében. Mily nagy és vehemens volt a támadás és az ellenállás, és még sem győzedelmeskedhetett. Mig ellenben nálunk elég példa van reá. Ne hMatkozzanak mindig a Bánffy-féle obstrukczióra. Hiszen az önök padjain ülnek, a kik bevezették és elkezdték Magyarországon a Tisza-Vidliczkay-féle obstrukcziót. Elfeledkeztek arról, hogy a magyar törvényhozás termében Szapáry ellen a közigazgatási vita alkalmával folytatott ellenállás győzelmesen állotta meg helyét? Elfelejtkeztek arról, hogy az 54. §-nál milyen ellenállást fejtett ki a nemzet? Elfelejtkeztek az 1889-iki nemzeti véderő vitáról? Igaz-e, hogy a nemzet, a közvélemény nemcsak szánkczionálta azt, ugy mint a Bánffy elleni obstrukcziót, azzal a különbséggel, hogy ennek eredményeMel nem mi dicsekszünk, hanem mások? Szankczionálta és győzelemre juttatta, mert a nemzet igazi és szent érdekében folyt ? (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Pedig Bánffy idejében, mint méltóztatnak emlékezni, még a hMatalos akaratot is megmozgatták ellenünk. Hogy példát idézzek, kaczagásra valót, akkoriban Hajdú vármegyének, ugy mint ma is, mind a négy képviselője függetlenségi volt. És megtörtént ebben a vármegyében, mely a reá következő választásokon megint négy függetlenségi képviselőt választott, hogy Hajdú vármegye közgyűlése egyhangúlag feliratot intézett a képviselőházhoz az obstrukczió ellen. (Derültség balról.) De mi nem ijedtünk meg és most sem ijedünk meg, ha a t. miniszterelnök ur bármennyi felirattal ostromolná is meg e házat. De ahhoz, hogy az obstrukcziónak jogosultsága legyen, még számbeli nagyság és erő sem kell. Hiszen nemrégiben Amerikában egy szenátor egymaga obstruált meg egy bilit, hogy milyen eredmény nyel, azt nem tudom; de azt tudom, hogy megpróbálta. Hát nem olyan újság ez. A kérdés mindig csak az, van-e jogosultsága, igen vagy nem ? a közvélemény erejéből táplálkozik- e ? hiszi- e azt, hogy a nemzetnek igazi érdekeit védi és tudja-e azt igazolni, igen vagy nem? (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) És, t. képviselőház, hogy ebben a tekintetben minden további bizonyítástól felmentessem és esetleg sok felesleges beszédet nélkülözhetővé tegyek, méltóztassék nekem megengedni, hogy a nemzeti ellenállás kérdésében egy európai autoritásra hMatkozzam, — azt hiszem, méltóztatnak elfogadni, sohasem obstruált, nem is függetlenségi párti ember, — egy angol jogtudósra, az oxfordi egyetem tanárára, a ki a világ elismert első alkotmányjogi tekintélye; Dicey a neve; munkáját Tarnai kúriai biró fordította le. Méltóztassék meghallgatni azokat a tantételeket, a melyeket Angliában, az alkotmány igazi hazájában hirdetnek. Azt mondja (olvassa): »Ha a parlamenti szuveréinitás elmélete a parlament korlátlan hatalmát követeli, akkor ez az elmélet nem más, mint a jogászok fikcziója és nem érdemli meg azt a nagy fontosságot, a melyet annak tulajdonítanak. Másodszor: képtelenség volna feltem, hogy a választó fél arra hatalmazza fel a képviselő felet, hogy ez meghiúsítsa vagy elejtse a czélt, a melyre megválasztották; hogy pl. a polgárok felhatalmazzák parlamenti képviselőjüket, hogy a király és a lordok javára — a király javára! — lemondjanak a szuveréinitásban való részvételről. (Tetszés a szélsöbaloldalon.) De ép olyan igaz az is, hogy politikai értelemben a választó a szuverén hatalom legfontosabb alkateleme, sőt mondhatni, hogy tényleg ő a szuverén hatalom, mert a jelenlegi alkotmány szerint bizonyos végső sorban az ő akaratuk fogja kMívni az engedelmességet. A választó a politikai értelemben vett szuverén hatalom részese, sőt túlnyomó részese.« Az érdekesebb részek most következnek (Mozgás a jobboldalon.) B. Kaaslvor: Ez ugy-e Angliára áll és Magyarországra nem? Polónyi Géza (olvassa): »A szuverén tényleges hatalmának külső korlátja az, hogy alattvalói vagy azok közül sokan esetleg nem fog-