Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.
Ülésnapok - 1901-251
360 25í. országos ülés 1903 április 22-én, szerdán. sal éltem, melynek következtében az elnök ur rendreutasított. Ezt a közbeszólást az a visszaemlékezés idézte fel bennem, a melyet Bakonyi Samu barátom beszédébe szőtt. 0 t. i. azt mondta, hogy sehol a világon nem szokás az, hogy a legyőzött a győzőnek győzelmi dalát magáévá tegye és hMatkozott arra, hogy mi nem követhetjük e tekintetben az osztrákokat, kik a »Heil Dir im Siegeskranz« és egyéb német nemzeti dalokat énekelnek és pedig azoknak nemzeti dalait, kik igazán győzők voltak; és hozzájárult azok czáfolatähoz, kik állítják, hogy a Gotterhaltét 49-ben, a kMégzések alkalmával nem játszották. De, ha nem játszották is, kétségtelen, hogy ez volt az osztrákoknak azon időben a harczi daluk, a himnuszuk, holott ők győzők nem is voltak. (Igaz! Ugy van! a szélsőbal oldalon.) Mert más volt, a ki legyőzött bennünket és kiszolgáltatta legjobbjainkat az ő telhetetlen boszuvágyuknak. Nem akarom ezt a sötét képet felidézni, de önkéntelenül is felöt lőtt ez lelkemben az imént s egy költemény jutott eszembe, mely jogos történelmi kritikát tartalmaz azoknak magatartására vonatkozólag, kik a legyőzöttekkel szemben ily módon bántak el. Ez a költemény igy szól: »A harczban gyáva, undok söpredék, Sehonnai, bérért ölő pribék, Kit idegen kar sárból fölemel: S a hősök ellen vérboszúra kel.« Ebből idéztem én azt az egy sort, és az igen t. elnök ur nem rendzavarásért, hanem ezért a közbeszólásért, annak tartalmáért rendreutasított. Senki nálamnál jobban nem tiszteli a ház tanácskozási rendjét, a mit bizonyít az is, hogy ez az első rendreutasitás, a mit kaptam. Erre vonatkozólag bátor vagyok metnségemet előadni. Én azt hiszem, hogy a t. elnök urat a rendreutasitásnál az a gondolat vezette, hogy én ezt a kifejezést a hadseregre értem, tudniillik a mostani hadseregre. Távol áll tőlem ezen szándék, mert a hadseregnek magam is tagja voltam, s mint népfelkelő most is tagja vagyok, és saját fiainkat, kik vitézségüket több izben bebizonyították, ily meggyalázó kifejezéssel illetni szándékom nem volt és nem is lehetett. Csak ez a történelmi visszaemlékezés vezetett arra, hogy azt a költeményt idézzem és közbeszóljak, és azt a jogos kritikát gyakoroljam, a melyre mindenki fel van jogosítva egy történelmi tény előadásánál. Nem is gondoltam tehát arra, hogy a magyar képviselőházban a magyar történelem legszoIvorúbb eseményének felidézésekor épen azokra a hóhérokra mondott megjegyzés miatt rendreutasitást kell kapnom. Ezt adom elő mentségül. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: A házszabályok szerint minden képviselőnek, ki valamely elnöki figyelmeztetésben részesül, jogában áll mentségét előadni. Ezen joggal élt a képviselő úr is és én szívesen tudomásul veszem ezt a magyarázatát, a melyet szavainak adott. Az összefüggés a közbeszólás és a szónoklás között azonban olyan volt, hogy csakugyan alkalmat adott arra a félreértésre, s a közbeszólásért, ha nem lett volna félreértés, hanem a ténynek megfelelt volna, csakugyan kötelességem lett volna elnöki rendreutasitást gyakorolni. De mMel a t. képviselő ur megmagyarázta szavait és a félreértés kiderült, kijelentem, hogy a rendreutasitás tárgytalan. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház! Minthogy az interpelláló képviselő urak közül Szüllő Géza képviselő ur jelentkezett és még több interpelláczió van az interpellácziós - könyvbe bejegyezve s minthogy egynegyed kettő van már: azt hiszem, a tárgyalást félbeszakítjuk és annak folytatását a holnap d. e. 10 órakor tartandó ülés napirendjére tűzzük, a mMel már annak napirendje is meg van állapítva. (Helyeslés.) Először Szüllő Géza képviselő ur szíveskedjék a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez a városok kegyúri jogának mikénti gyakorlása tárgyában intézett interpelláczióját előadni. Szüllő Géza: T. képviselőház! Mielőtt interpelláczióm valódi tárgyát előadnám, engedjék meg, hogy kijelentsem, miszerint interpelláczióm megtételénél engem nem vezet sem a felekezeti elfogultság, sem pedig az a czél, hogy a felekezetek között a békét megzavarjam, engem nem vezet semmi más, csak az a törekvés, hogy Magyarországon a jogegység érdekében a kegyúri jog megfelelően szabályoztassék. Mint annak a pártnak tagja, a mely konzervatív elveket vall magáénak, ezen konzervatív elvekből kifolyóan igyekszem mindenütt a jogot szigorúan megvédelmezni, a jogfolytonosságot mindenben és minden körülmények között fentartani és minden olyan törekvésnek, a mely a jogfolytonossággal ellenkezik, ellenállni. Ez az a princzipium, a mely engem vezet és nem az, mintha a zsidóvallásu polgártársaink akár politikai, akár polgári jogainak megszorítására irányuló vágyat akarnék táplálni. En tisztán csak azt a kérdést akarom itt tisztázni, vájjon joga van-e zsidó vallású polgártársainknak a katholikus plébános-választásba befolyni, igen, vagy nem? Mielőtt ezt tenném és a dolgot kifejteném, engedjék meg, hogy röviden kifejtsem, hogy a kegyúri jog tulajdonképen miben áll? Erre a kérdésre nem a magam definiczióját akarom megadni, hanem egy hires protestáns — szánt szándékkai protestáns és nem katholikus — egyházjogásznak véleményére hMatkozom, nehogy felekezeti elfogultsággal vádoltassam. Hinsckiusnak meghatározását vagyok bátor felolvasni, arra nézve, hogy mi a kegyúri jog? Ez a meghatározás igy szól (olvassa):
