Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-251

251. országos ülés 1903 Hogyha a hadseregnek nem volna az a szelleme, mint a milyen, mint a mely szellem miatt mi kénytelenek vagyunk azt folyton-foly­vást ostromolni, nem jószántunkból, de a hely­zet folyományaként, hát akkor annak a hadse­regnek nem ott volna-e a helye? Nem kellene-e akkor kMonulni és diszszemlét tartani minden helyőrségnek ezen az úgynevezett nemzeti ün­nepen ? (Igaz! Ugy van! a szélsobálolddlon.) Hiszen önök ezt egy magyar Julius 14-ériek szánták, ezt az április 11-iki ünnepet. Hiszen a franczia nemzet Julius 14-ikén, a Bastille bevé­telének évfordulóján, egész állami és katonai hatalmával pompázik és ugy fejti ki egész ál­lami és nemzeti szuverenitásának minden külső­ségét. Hát hol van, t. képviselőház, a magyar­nak is mondott közös hadsereg ezen az ünne­pen? Igen, az tény, hogy exponált helyen, mint a székes-főváros is, nem zárkózhatik el az elől a hadtestparancsnok, és néhány suhalternus generális, hogy ilyenkor ne vegye fel a zöld­tollas csákót, és ne menjen el a templomba. De arra soha sincsen alkalma a nemzetnek, hogy ilyenkor a katonai pompa külső nagy fényében legjogosabb érzéseinek elismerését szemlélhesse. (Igaz! Ugy van! a szélsobálolddlon.) Eszükbe se jutott önöknek, t. többség és t. kormány, hogy ezt valaha sürgessék és követeljék a ka­tonai kormányzattól! És ha eszükbe jutott és mégsem történt meg, akkor mit bizonyit egye­bet, mint az önök abszolúte teljes tehetetlensé­gét a nemzet jogainak és érzéseinek elismerte­tése körül ? (Igaz! Ugy van! a szélsobál­olddlon.) Én nem zárkózom el annak az igazsága elől, hogy az a helyzet, a melyet az az akarat teremtett, a melyet önök állhatatosan követnek, sőt a melyet hűségből, de nem a nemzet iránti hűségből, hanem egy más iránti hűségből, a mely két hűségnek pedig teljesen meg kellene egyeznie, meggyőződésük gyanánt hirdetnek, mondom, hogy ez a helyzet olyan válsággal fenyeget, a melyből való kibontakozásra mi az utat megmutattuk, de a mely útra önök lépni nem akarnak. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Nagy hálával tartozunk érte! Bakonyi Samu: És egy ilyen nagy válság idején mi volna a többség és a kormány fel­adata? Az, hogy önök kövessék annak a fran­czia államférfiunak, a nagy Guizot-nak intel­mét, a ki igy szólt: »Beállhat az az idő, a melyben az engedmények a szükség jellegét viselik magukon, és a pártok hibáznak, . . . B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Ezért a kis kiabálásért! ? Bakonyi Samu: Bocsánatot kérek, t. mi­niszter ur, ne méltóztassék ily kifejezéseket használni; én nem kiabálok, én legjobb meg­győződésemből beszélek, (Helyeslés a szélső­baloldalon.) és a mikor beszélek, a választóim­mal szemben magamra vállalt kötelességet tel­április 22-én, szerdán. 357 jesitek csekély tudásom, de legjobb hitem és hűségem szerint. (Elénk helyeslés és éljenzés a szélsobálolddlon.) És ha olyan helyről, mint a melyet a t. honvédelmi miniszter ur most elfog­lal, ily közbekiáltás haDgzik el, bocsánatot ké­rek, ez a mindnyájunkra nézve szükséges és parancsoló kötelességérzetnek az elismerését épen nem mutatja. (Elénk helyeslés a szélsőbalolda­lon.) A mikor önök állhatatosan hallgatnak, miniszterek és képviselők egyaránt, . . , B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Ezt még nem vettük észre! Bakonyi Samu: , . . akkor, t. honvédelmi miniszter ur, ne tessék minket olyan módon illetni a maga észrevételeMel, a mely módnak méltó kritikáját csak a személye iránti tisztelet­ből nem mondom meg a honvédelmi miniszter urnak. (Elénk helyeslés és közbeszólások a szél­sobálolddlon.) B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Ne mérgelődjenek! (Zaj a szélsobálolddlon.) Bakonyi Samu: Olvassák el annak az államférfiunak az intelmét, hogy felismerjék, hogy a mit önök engedményeknek neveznek, azoknak a teljesítése most már a nemzetre nézve és önökre nézve is, saját kormányzatuk fentartására nézve is elengedhetetlen szükség jellegét ölti magára. És ha ezt nem látják meg, akkor ezért föltétlenül bűnhődni fognak. De én nem is hiszem, hogy be ne látnák, hanem csak nem tudnak boldo­gulni, mert odafenn nem látják be, mit jelentene az, ha a nemzet szMéből kihúznák a tövist. De minél kevésbbé van önöknek reményük arra, hogy ezt odafenn belássák, annál inkább kellene követ­niök annak az angol államférfiunak, lord Bur­leigb-nek a példáját, a ki arra intette Erzsébet királynőt: » Felséges asszonyom, szerezd meg a nemzet szMét, tied lesz a karja és az erszénye is!« Mert mi nem akarjuk ugyan teljesiteni a katonai követeléseket, mert azok szükségességét flottunk nem bizinyitották be; azonfölül meg vagyunk győződve arról, hogy a nemzet nem is birná azokat teljesiteni: de ha a nemzet ereje azokat elviselhetné és ha önök azok szükséges­ségét — an oportebat, a mint Szent-Bernát mondja, — bebizonyítják, azok teljesítése elé gátat nem emelnénk, — bár szavazatunkat csak az önálló hadsereg nyerhetné el, — de viszont mi is követeljük, hogy teljesítse a hatalom a nemzet kívánságait (Tetszés a szélsöbaloldalon.) Az önök legjelesebb közjogásza azt mondja, hogy az önök közjogi alapja, a dualizmus egy­általán nem zárja ki, hogy megvalósítható legyen a nagy, hatalmas és létében örökre biztosított magyar nemzet és magyar állam. Mindennek azonban erős és szigorú feltétele a korona és a nemzet belső egyetértése és összeolvadása, dinasz­tikus politika a nemzetnél, nemzeti politika a dinasztiánál. (Tetszés a szélsöbaloldalon.) A dinasz­tiának semmi oka sem volt az ellen panaszkodni, hogy a nemzet dinasztikus politikát ne folyta­tott volna, de fájdalom, annál jogosabban panasz-

Next

/
Thumbnails
Contents