Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-251

346 251. országos ülés 1903 április 22-én, szerdán. minden tagja — talán egyetlenegy kMétellel, — mert respektálom Münnich Aurél t. képviselőtársamnak azt a kijelentését, hogy az ő programmjában benne volt a katonai terhek felemelése — tiltakozott és pedig a t. többség kebelében igen magas és kMáló állást elfoglaló egyének részéről hangzott el ez a tiltakozás ezen terhek fokozása ellen. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Mi tehát programmunk alapján folytatjuk ezt az akcziót, de önök tett ígéreteik alapján nem tudják elviselni a felelőség terhét és ha a nemzet ítélőszéke elé kerülnek, össze teli, hogy roskadjanak annak súlya alatt, ha a nemzetben van elég erő, hogy önöket felelőségre vonja, mert az önök felelősége promgrammjukból folyik, a melynek be nem tartása pedig a parlamentarizmus legelemibb követelményeMel ellenkezik. (Zajos helyeslés a szélsöbaloldalon. Elnök csenget.) Rá kellett erre mutatnom, t. ház, azért, mert minduntalan szemünkre hányják azt, hogy mi sértjük meg a parlamentarizmust, mikor ime az önök magatartása a parlamenti rendszer legelső lényeges alaptörvényét, a mely nélkül nincsen, nem lehet igazi népképviselet, teszi tönkre. (TJgy van ! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) De volt önöknek egy vezérük, a ki megalapította a mai szabadelvű pártot, Tisza Kálmánnak hMták. (Halljuk! Halljuk!) Tisza Kálmán a legnagyobb nemzeti küzdelemnek idején, 1861-ben, az akkori felirati és határozati pártnak küzdelmében, azzal szemben, hogy Deák Ferencz a felirati párt álláspontját a politikai óvatosság követelményeMel indokolta, hogyan nyilatkozott. (Halljuk! Halljuk!) Tökéletesen igaza volt neki és a mit akkor mondott, az nagyjában illik a mai helyzetre is, azért talán nem egészen felesleges azoknak a nyilatkozatoknak emlékezetbe idézése. (Olvassa): »Valóban nehéz, majdnem emberi erőt meghaladó a feladat, a melyet most megoldanunk kell. Nekünk most bátraknak kell lennünk, nemcsak személyesen, de politikánkban is.« Konczedálja, »hogy óvakodnunk kell a vakmerőségtől, okosaknak és előrelátóknak kell lennünk, de vigyázni is kell egyszersmind, nehogy ezen két, magában véve megbecsülhetlen tulajdon túlzása által gyáva politikát kövessünk, óvatosságból magunk adjuk fel azt, a mit veszélyeztetni nem akartunk.« Ezt mondotta Tisza Kálmán, a mikor 1861. április 19-én alelnökké meg választatván, a háznak ezt a bizalmát megköszönte. TJgy vagyok meggyőződve, hogy a mikor mi egy programmot következetesen vallunk a politikai becsület, a férfiakarat egész határozottságával és erejével; mikor mi a hadsereg kebelében nemzeti követelményeket akarunk megvalósítani, akkor az óvatosságnak a hangoztatása oly mértékben, mint a hogy azt önök kívánják most tőlünk, semmi egyéb, mint az a követelés, hogy abdikáljunk programmunk követelményeiről és mi, abban a helyzetben, a melyet most a sors kinál fel úgyszólván, ezen követeléseknek erőteljes hangoztatására és az azokért folytatott nemzeti harcznak a végső ellenállásig való kiküzdésére, — mi ezen követelményeket és ezen követelményekkel való szolidaritásunkat kompromittáljuk és veszélyeztessük, valamint azon hatást, a melyet okvetlenül kell, hogy gyakoroljon a dinasztiára a nemzetnek ezen követelményekért folytatott állhatatos, soha meg nem szűnő, lankadatlan harcza. (TJgy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) És hogy a nemzeti követeléseket a nemzeti ellenállás terén maga Deák Ferencz sem vitte túlzásba, egész az abszurdumig, politikai működésének igen jelentékeny és a magunk szempontjából jogosan állithatom, a nemzet jövőjére nézve épen legbecsesebb időszakában, azt maga Deák Ferencz igazolhatja. Az ő élete lúzonyitja ezt, a mint ezt megírta Beőthy Ákos t. képviselőtársunk az ő jeles munkájának második kötetében, a midőn igy jellemzi Deák Ferencz működésének azt a két időszakát, a melyre bátor voltam rámutatni: Az a Deák Ferencz, a ki az 1861-iki I. feliratában is a legnagyobb óvatosságot állítja a határozat merészségével szembe, kétszer is a legnagyobb koczkázatnak tette ki az országot. 1848 szeptemberében az országgyűlés feloszlatása daczára az országgyűlés együttmaradása mellett küzdött, az 1861. évi második felirat alkalmával pedig ő konstatálta, hogy a nemzet és uralkodó kqzött a tárgyalások fonala megszakadt. Beőthy Ákos igen t. képviselőtársam Deák Ferencz ezen kétrendbeli elhatározásához fűzi azután azokat a komolyan fenyegető eshetőségeket, a melyek egy időre 1848 után is bekövetkeztek, és azután bekövetkeztek az 1861. országgyűlés után is és fennállottak a provizórium idején, egészen addig, mig az egyezkedés fonalát a dinasztia újból kénytelen nem volt azon vereségek után, a melyeket el kellett szenvednie, felvenni és boldogulását a nemzettel való egyetértésnek megkísérlésében keresni. (TJgy van! TJgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Felállíttatik azonban velünk szemben az a dogma, hogy a többség akaratával szemben a kisebbségnek ilyen akarata, a melyet mi mostani fegyvereinkkel akarunk érvényesíteni, meg nem engedhető, Ez egy doktrína, t. képviselőház. Állítom azonban, hogy a tények mindig erősebbek voltak minden elméletnél. (TJgy van! TJgy van! a ^szélsöbaloldalon.) Beőthy Ákos: Á hogy Kossuth mondta: »Az élet kineveti a logikát!« (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Bakonyi Samu: De, t. képviselőház, igaza volt Kossuth Lajosnak, a mint meggyőződésünk szerint a Kossuth Lajos politikája elejétől fogva végig mindig az igazságnak volt soha el nem homályositható foglalatja (ügy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) és a melyhez mi azért hMek is maradunk és a mellett kitartunk mind halálig. (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Azonban, t. ház, a mi magunktartása nem