Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-251

344 251. országos ütés Í9Ö3 április 22-én, szerdán. Trubinyi János jegyző: Bakonyi Samu! Bakonyi Samu : T. képviselőház! Megvallom, hogy ezek között a nehézségek között, a melyek fenforognak mai vitánkban, nem a legkényelmesebben érzem magam azzal a helyzettel szemben, a melyet a t. kormány részéről van alkalmunk észlelni, a mikor, ellentétben azzal a parlamenti gyakorlattal, a mely teljesen megegyezik a kormány részéről a parlamentek iránt való köteles tisztelet követelményeMel, a kormány t. elnöke részéről semmiféle tájékozást nem hallunk itt, a törvényhozás termében. Hogy tartja összeegyeztethetőnek a t. miniszterelnök ur a maga felelőségével, a parlament és az ország iránti tisztelettel azt a magatartást, hogy állhatatosan hallgat olyan válságokkal szemben, a melyekről minduntalan azt halljuk a t. kormánypárt részéről, hogy azok a mi magunktartása következtében állottak be? (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon) Széll Kálmán miniszterelnök: Ezt a szemrehányást még nem hallottam! Eddig az ellenkezőt hallottam! Majd fogok én beszélni! Bakonyi Samu: Még nem hallotta a t. miniszterelnök ur, mert ezt a szemrehányást megtenni időelőtti lett volna, de ma, a vita 6-ik napján, a t. miniszterelnök ur állhatatos hallgatásával szemben nekünk, a kiknek azt vetik a szemére, hogy mi akarjuk felforgatni a parlamenti gyakorlatot, kötelességünk arra rámutatni. (Tetszés a szélsöbaloldalon.) Hiszen nem mi mondjuk azt, hogy válság van, önök hirdetik, valamennyi közlönyük arról vezérczikkezik napokon át! Hát, t. miniszterelnök ur, az ön politikai és parlamenti múltjával össze méltóztatik-e egyeztetni tudni, hogy az ország ne az ön ajkáról, hanem a lapokból értesüljön az cin szándékáról? (Tetszés a szélsöbaloldalon.) Én ezt a magam részéről megengedhetőnek nem tartom és azért elérkezettnek látom az időt arra, hogy ezt a meggyőződésemet kimondjam. Normális viszonyok között teljesen jogosult volna az a szemrehányás, a melylyel azért illetnek bennünket, hogy mi a felhatalmazási törvényjavaslat ellen folytatunk ellenállást. Azonban a mi viszonyaink, ez idő szerint, fájdalom, nem normálisak és mégis ennek daczára ki kell azt jelentenem, hogy ez a mi mostani akeziónk, t. képviselőház, tulajdonképen csak formájában változott, csak egy ujabb fázisba lépett, mert nekünk nem lehet czélunk a kormányzás rendes menetét megakasztani; ez a gondolat tőlünk távol áll, de kénytelenek vagyunk ma ezt a magatartást tanúsítani a miatt, mert mi az önök törvényjavaslataMal: a katonai törvényjavaslatokkal szemben t. L, azt a szilárd álláspontot, a melyet fentartani törhetetlen elhatározásunk, fel nem adhatjuk semmi körülmények között, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) mert önök, t. többség és t. kormány, semmiféle alkalmat nekünk nem adnak arra, hogy ebben a dologban a kibontakozás a mi hozzájárulásunkkal lehetővé tétessék. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ellenben, t. képviselőház, a mi pártunk részéről felkináltatott ez a mód a leglojálisabb formák között, a legjobb meggyőződéssel és annak a lelkiismeretnek sugallata alatt, a melyet önök akarnak a mi lelkünkben megszólaltatni. Ezen felajánlással szemben most annak hirdetését, hogy semmi sem változott a helyzetben, hogy a miniszterelnök ur hétről-hétre ismételten Bécsbe utazgat és visszajön épen olyan üres kézzel, mint a minővel odament, az ellenszegülés azon konokságával szemben, a melyet tapasztalunk az önök részéről vagy azok részéről, a kiknek akarata előtt önök minduntalan hódolattal meghajolnak: a törvényhozói lelkiismeretre való hMatkozást velünk szemben jogosultnak el nem ismerjük. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Hiszen, t. képviselőház, józanul gondolkodó és lelkiismeretes törvényhozóval szemben csakugyan nem lehet feltételezni azt, hogy az obstrukczíót rendszeressé, a parlamenti harcz mindennapi fegyverévé akarná tenni. Ezen párttal szemben tehát azt a szentencziát, hogy mi az ex-lexet forszírozzuk, annak bekövetkezését akarjuk minden áron, épen az imént jelzett lépés után, csakugyan nem lehet méltányosan emelni. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mert hiszen elismerem azt én is és meg vagyok róla győződve, hogy elismeri azt mindenki, ki e padokon ül, hogy az a fegyver, a melynek harczbavitelét mi most kénytelenségből elhatároztuk, a parlamenti életben igenis egy ultima ratio — a mint helyesen mondatott ez itt a szomszéd padokon tegnapelőtt, — egy ultima ratio, a melylyel csak a legvégső esetben szabad élni: akkor, a mikor annak segítségével épen a nemzet alkotmányos életét kell megvédelmezni. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ezzel a kijelentéssel, t. képviselőház, magamra vállaltam azt a — megvallom — nem egészen könnyű kötelezettséget, hogy bebizonyítsam, miképen csakugyan fenyeget ez a veszedelem bennünket és hogy ezt a veszedelmet más fegyverrel csakugyan nem vagyunk képesek ebben a helyzetben visszaverni, elhárítani, mint ennek az akcziónak a segélyével, a melyet mi most folytatunk. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Tehát, t. képviselőház, a törvényességet kell nekünk védelmeznünk most egy olyan eszközzel, a melynek következetes felhasználása csakugyan olyan állapotot fog előidézni — hogyha önök nem jutnak jobb meggyőződésre és az önök lelkében nem szólal meg a lelkiismeretnek köteles szava — a mely állapotban csakugyan beáll a törvényenkMüliség helyzete. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon. Zaj a jobboldalon. Felkiáltásolc a szélsöbaloldalon: Ne beszéljen! Nem érdekli a miniszterelnököt! Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) A törvényességet védelmezni oly fegyverrel, a mely törvényenkMüli állapotot idézhet elő, ez, elismerem, óriási, igen nehéz paradoxon. De nem