Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-250

-250. országos ülés 1903 április 21-én, kedden. 329 dolog, annyi van előttem, hogy nem voltam képes mind elolvasni, mMel hirtelen kellett magamat beszédre elhatározni, s ezért az előttem ismeretleneket fel sem olvasom, mert, Isten tudja, micsoda következményekkel járhatna, a mint én erre már tapasztalatokat szereztem. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Kérem, minél kevesebb szó, annál nyugodtabban lehet hallgatni. Fel fogok olvasni egyeseket ezek közül, már csak azért is, hogy a túloldal érdeklődését kielégítsem. Azt mondja az egyik levél, (olvassa): »A Budapesten állomásozó 24-ik vadászezred második századában egy közlegény az embertelen bánásmód miatt a halálba menekült. A múlt szombaton gyakorlaton volt a század, a hol egy kimondhatatlan nevű német főhadnagy a szegény közembert valami kisebb hibáért agybafőbe verte és rugdalta. A hogy hazajöttek, az elkeseredett ember, a kit különben örökösen üldözött a főhadnagy, hasba lőtte magát. Bajtársai állítása szerint utolsó szavaiban azt mondotta, hogy a főhadnagy embertelen bánásmódja kergette a halálba. A temetése hétfőn volt a katonai kórházból. Az osztrák hadsereg hagyományos magyar-gyűlölő szelleme és durvasága ismét kMette a maga áldozatát. Egy magyarral ismét keresebb. És ez most történt, mikor a katonai javaslatot tárgyalják, a nemzet igazi véleményével kell küzdenie a hatalomnak, most, a mikor az ország házában a kormány részéről a legemberiebbnek festik a magyar katonafiú helyzetét. íme egy példa a sok közül.« Azután az egyik megint kitér azon bizonyos Pártos nevű honvéd önkéntesnek öngyilkosságára, aki (olvassa) : »márczius 29-én d. u. 5 órakor a budapesti honvédlaktanyának étkezőhelyiségében szMén lőtte magát.« Azt mondja (olvassa): »Csendes, jó fiú volt az illető, a vizsgáit jól tette le, de Mayer századosnak és a többi tiszteknek nem tetszett az arcza, igen haragudtak rá, főleg csendes természete miatt, de azért is, mert nem volt elég snájdig. Báró Fejérváry minisztert azonnal értesítették az esetről. Tisztjei sokat üldözték. E sorok valódiságáról Nagyságod könnyen meggyőződhetik.« Itt van egy harmadik, elég terjedelmes levél. (Halljuk! Halljuk!) Ez, t. képviselőház, nem puszta időtöltés, mert ezeket a leveleket sohol máshol, mint itt e házban felhozni nem lehet, mert ezek mind bizalmas közlések, többnyire katonai fegyelem alatt álló emberektől származnak, akik máskülönben ezeket a ^dolgokat a nyilvánosságra sem hozták volna. Epén azért ezt nekem szükséges itt felhoznom, hát hogyha valamit sikerül elérnem velük, és hátha talán a magyar ügynek és ezen szegény üldözött emberek sorsának használnak. Azt mondja (olvassa): «A Kassán állomásozó császári és kir. 34-ik gyalogezredben 44 egyéves önkéntes volt a múlt évben.« Ez; a levél kelt 1902 november 22-én. (Olvassa): »KiKÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XM. KÖTET. képző tisztjük valami Braulik Károly nevű hadnagy volt, a ki bécsi származású létére minden alkalommal, a mikor csak lehetett, szidta a mi iskoláinkat és tanárainkat, mert a mi iskoláinkban a tanítványok és a tanárok szamarak és ostobák. Azután az 1848-iki szabadságharczunkról több ízben lenézőleg nyilatkozott.« Azután elmondja, hogy (olvassa): »A főhadnagy az egyik önkéntest a legcsunyább kifejezésekkel* — nem is olvashatom el — »szidta le.« »Gyalázatos, piszkos, szemtelen stb.« kifejezések vannak itt felhozva, a melyeket nem is lehet itt elmondani. Elég az hozzá, hogy ezért ez az önkéntes ezred-kihallgatásra ment és ő húzta a rövidebbet, azt érte el, hogy most második évet szolgál. Azt mondja: lehetetlen azokat a kinokat leírni, a miket napról-napra szenvedtek, mint önkéntesek. Esténkint, mint a nyoIvorékok, nem bírták tagjaikat mozgatni. Lehetetlen leírni azt az érzést, mondja, a mit szenvedtünk; mikor minket, nemzeti iskoláinkat gyalázták, arczunk égett a szégyentől és dühtől, de hallgatnunk kellett. Mindezt túlhaladja azon eljárás, a midőn az egész önkéntesi iskolának megparancsolták, hogy ablakot mossunk és kályhákat tisztogassunk. Jogászok, ügyvédjelöltek, tanárok, mérnökök a Zugsführer ur felügyelete és a kaszárnyában lakó bakák röhögése mellett vittük le az ablakokat 1901 deczember havában a kaszárnya udvarán levő kúthoz megmosni és onnan fel az emeleten levő osztályunkhoz, ott törülgettük, a minek elvégeztével szobánk kályháját tisztogattuk és kifényesítettük. A midőn egyik társunk azt mondta, hogy ő nem tud kályhát takarítani, a Zugsführer ur rárMallt. s csak kérésünkre nem vitte kihallgatásra. Kecskeméthy Ferencz: A miniszter urak plátói nyugalommal hallgatják ezeket! Lengyel Zoltán: Hogy minő bánásmódban volt részünk és hogy mennyire igyekeztek velünk szemben ellenszenvüket kimutatni, igazolja ezt az is, hogy a tiszti vizsgán 44-ünk közül 21 elbukott és hét szolgálja a második évet. Igazán mondhatom, nemhogy megkedveltették volna velünk katonáékat, de gyűlöltté és örökké átkossá tették előttünk. Ugy hallom — mondja továbbá — hogy az idei évben még ennél is gyalázatosabban bánnak szegény önkéntes-társainkkal és most is mindenféle közönséges munkát végeztetnek velük.« Ez egészen konkrét adatokat tartalmaz; ha talán némiképen a harag befolyásolja is, de mindenesetre olyan, a mit a t. kormánynak és a t. hadvezetőségnek módjában van megvizsgálni és módjában van annak valódisága vagy valótlansága felől nyilatkozni is. T. ház! Már beszédemnek második felében majd kicsit érdekesebb leszek, azt hiszem, hogy akkor kedvesebb lesz végighallgatni. T. ház! Hogy milyen most a közös hadseregnek szelleme, itt van megint egy újságból 42