Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.
Ülésnapok - 1901-250
13 április 21-én, kedden. 328 250. országos ülés 19(. gositani nem egyedül a mi kötelességünk, és a magunk tapasztalataiért magunkat exponálnunk nemcsak nekünk szabad, nemcsak a mi jogunk. Kubik Béla: Nekik talán jobban elhinné a honvédelmi miniszter ur! B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Mi van megint a honvédelmi miniszterrel ? Kubik Béla: Nekik talán jobban elhiszik, ha a t. képviselő urak elmondják, a miket az osztrák hadseregben tapasztaltak. (Mozgás a jobboldalon.) B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Nem figyelek oda! Lengyel Zoltán: A közös hadsereg szellemének visszafejlődése egészen párhuzamos a honvédség magyar szellemének visszafejlődésével. Mert hiszen a honvédségbe azért történnek az áthelyezések, hogy egyforma szellemű legyen a közös hadsereggel. Ezt nemcsak teszik, de nyíltan bevallják, hogy czéltudatos akaratuk, hogy az egész hadsereg egy-szellemü. egy-véleményü, egy-gondolkodású és egy-akaratu legyen. A közös hadseregbe a magyar elem helyett csehek jönnek, németek és legjobb esetben horvátok, B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Lengyelek nem? (Derültség jobbfelöl.) Lengyel Zoltán: így a gyalogság körében alig egy-két százalék a magyar elem, a mely nemcsak magyarországi, hanem magyarul is tud, mert a többit ott szedik fel, a hol az iskoláik vannak : Pozsonyban a németek közt, — a mi még jó, — Szebenben a szászok közt, a kik olyan gutgesinnt-ek, a milyennek lenni kell. Nem akarom ezt indokolatlanul hagyni, nehogy a t. szász képviselő urak esetleg személyes kérdésben megint szólásra hozzanak és igy megint beszélni legyek kénytelen a hazáért. Ezért már most megmondom, miért tartom én az ő szellemüket rossznak, és ezt rögtön bizonyítom is. Beőthy Ákos: Azt nem igen kell bizonyítani ! Lengyel Zoltán: Bizonyítom ezt két madárral, a mely két gombon van. Ez olyan madár, a milyen legtöbb van a világon, két feje van, de csak csinálva van, a természetben nem létezik. Ezeket a madárkákat emlékbe kaptam, és a kinek tetszik, ajándékba adom, hogy gyönyörködjék bennük. A ház asztalára nem fogom letenni, mert különben más alkalmakkor már a ház el fogja várni tőlem, hogy mindig tegyek le valami érdekeset a ház asztalára. Ez a svarczgelb nevezetesség a következő levél kíséretében került hozzám. Azt mondja ez a levél: Én márczius 30-án Pestről hazautaztam Debreczenbe. Peggel 9 órakor ültem fel az 5775. számú vonatszakaszba, hol igen tisztességes utazótársaságot találtam, a kikkel csakhamar valami kellemes társalgás kezdődött. Ugyanis a zágrábi eset került tárgyalás alá, a mely felett mindenki botránkozásának adott kifejezést. Az utasok közt volt Pál Samu, szebenmegyei szakadáti illetőségű orgonista székely barát, a ki jóravaló szombatos ember lehet, mert a keresztneve zsidó származású. Mindenki tehát rokonszenvvel nézett reá, és a nevezett fel volt öltözve fehér posztóból készített nadrágba, téli csizma, sima, vastag vászonból készült ing, juhbőrből készült melles, oláhosan kipitykézve, egy fekete posztóból készült kabát 26 darab sárga gombbal stb. Azt mondja, hogy kedélyesen diskuráltak, egyszer azonban az egyik utazó észrevette, hogy a mellényen, illetve azon a fekete kabáton a sárga gombokon kétfejű madárkák vannak, a mi igen nagy feltűnést keltett köztük. Körülfogták és megkérdezték, hogy mi ő? 0 azt felelte, hogy magyar ember. Követelték tőle természetesen, hogy a sasokat vágja le, de azonnal, különben itélő-bizottságot fognak választani és azzal vágatják le. Ebbe nem egyezett bele, de később mégis elhatározták, hogy ha nem akarja ingyen levágni, meg fogják tőle venni. Pár perez alatt nem is volt egyetlen madár sem a kabáton, párját 40 krajczárral vették meg. (Egy hang a szélsöbaloldalon: Nem is drága!) Rákosi Viktor: Nekünk többe kerül a kétfejű sas! Lengyel Zoltán: Ezt azért tették, hogy a hazában tovább ne röpködjenek. Azt mondja továbbá ez a levél, hogy minden jó hazafinak kötelessége ezt megakadályozni. Azt állítják, hogy a kétfejű sas a Habsburgház czimere, pedig nem igaz, nem is tudta bebizonyítani, s igy megvették tőle a gombokat. Ezután Pál Sámuel barátunkat üdvözöltük, most már mint igazi tiszta, jó magyar testvért, annál inkább, mert a hátralevő három-négy darab gombot maga levágta, kettőt eldobált, kettőt pedig ráadásul adott a vevőközönségnek. Elbeszélte, hogy a szászok mennyire elterjesztették Erdélyben az efféle madár-jellegü jelvényeket, a mi még ezideig senkinek fel nem tűnt. Azt mondja továbbá a levél: »Pál Sámuel gomb nélkül ment haza, nagy örömmel és felfogadta, hogy ő hirdetni fogja mindenkinek, hogy olyan gombot ne viseljen, mert ha Magyarországra feljön, gomb nélkül megy haza.« Nem tudom, mennyi igaz belőle, mennyi nem, de tény az, hogy ezen orgonista székely a szászok kezéből vette e gombokat. Akármennyire is ki van fejlődve a szász közönségben az üzleti szellem, t. képviselő ur mondja meg a többieknek, ha már épen madárral akarnak kereskedni, kereskedjenek, de ne ilyen kétfejű madárral, mert az Magyarországon nem kedves és nem is hazafias dolog. Ha a turul-madárral kereskednének, többet is adnának el, s nem hoznák azt ide a házba mutatóba. Nekem már nagyon sok alkalmam volt, és ha az Isten segit, s a küzdelem sokáig tart, a katonai kérdésekről lesz még szerencsém igen sokszor beszélni és igen sok adatot felsorolni. Ebben már meglehetős gyakorlattal is birok. Van adataim közt érdekes és kevésbbé érdekes
