Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-250

250. országos ülés 1903 április 21-én, kedden. 325 vétele nélkül, sőt a legtöbbször ennek ellenére is rendezték közös tanácskozásokon, és ezt a magyar országgyűlés több-kevesebb ellenállással mindig, de mindig szankczionálta és helybenhagyta. (XJgy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) T. képviselőház! Az állam életének ez a fokozatos elsorvadása, az erkölcsök lazulása és az anyagi romlás, ez az a hármas szempont, a melyet viszonyaink mutatnak és a melyből következik az államélet elsorvadásával együtt a közös szervezetek folytonos elnemzetietlenedése, ha ugyan erről beszélni lehet, mert hiszen nemzetiek 1526 óta sohasem voltak. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ezért mondom, hogy az ex-lex, melytől a t. túloldal fél, nem most jön; az már 1526 óta mindig a nyakunkon van. (Úgy van! a szélsöbaloldalon.) Ez egyáltalán nem olyan valami mulatságos dolog. Ha a t. túloldal tagjai mutatnak nekem 1526 óta oly magyar királyt, a ki mint magyar király érintkezett a külállamokkal, és a külképviseletben csak a magyar nemzet szemjjontjait tartotta szem előtt, ha megmutatják nekem, hogy Magyarországon udvartartása volt, hadsereget tartott, akkor elismerem, hogy ex-lex nem volt; de a meddig ezt meg nem mutatják, ragaszkodom ahhoz, hogy 1526-ban a Habsburgokat választván királyává a nemzet, nekik az államélet legfelsőbb nyilvánulásaiban úgyis kellett volna viselkedniök és berendezkedniük, mint magyar királyoknak és ha nem tették, ezt törvény, jog, s a nemzet akarata ellenére cselekedték. (Igaz ! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ha ez nem ex-lex, nincs ex-lex a világon. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) E hármas irányú visszafejlődésből a maga aktualitásánál fogva majdnem egyedül csak az elsővel, a közös szervezetekben a nemzet irányának visszafejlődésével, a nemzet fiainak onnan való kiapadásával akarok foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) A külügyek terén, ha még volt a magyar elemnek 1867-ben valami befolyása, most már bizonyos, hogy elvesztette teljesen, sőt a magyar állampolgárok, az ország fiai abból a külügyi szervezetből fokozatosan kipusztítani engedték. Hiszen egy-két évtizede már, hogy én is gondolkodom. Azelőtt, végigolvasva külügyi képviseletünk tagjainak névsorát, ott találtam még az Esterházyakat, a Károlyiakat és más herczeget és grófokat. Azelőtt főuraink a külképviseletben sok és előkelő állást töltöttek be. Beőthy Ákos: De nem volt köszönet benne! (Derültség balfelöl.) Lengyel Zoltán: Lehetséges; azt t. képviselőtársam sokkal jobban tudja és tudhatja, mint én; de legalább a nevük ott volt és abból, hogy Angliában kevésbbé tudták a nevöket kiejteni, mint a németekét, mégis tudták, hogy magyar emberek is vannak ott. Ma e neveket a névsorban hiába keresem. Az egészből alig maradt egy-kettő hírmondónak, az lehet, hogy j az az egy-kettő többet tesz ma a nemzetnek ! (Felkiáltások balfelöl: Az sem!) — SzögyényMarichra gondolok — de elég az hozzá, hogy ma csak egy-kettő van belőlük hirmondónak, de főuraink legnagyobb része sem az udvarnál, sem i a hadseregnél, sem a diplomáczíánál nem találja meg a maga helyét. Legnagyobb részben igaz, hogy Széchenyi akarata szerint haza jött, magyarrá is vált, de itt a magának való foglalkozást, az állami élet legfelsőbb vezetését meg nem találván, sőt onnan egészen kiszorittatván, ma a sportnak, vagy szórakozásnak, vagy pedig — elég baj az, — vagyonpusztitó és egészségrontó időtöltésnek adta át magát és csak igen kevés azok száma, — megszámlálhatjuk őket — kik a magyar közművelődés, vagy a magyar termelés kimagasló munkásaMá lettek. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mikor ezeket a megjegyzéseket teszem, engem nem az animozitás vezet, nem az vezet, hogy főuraink sok tagja talán, mert nem ismer engem, talán érdemtelenül, megjegyzéseket tett és tesz rám és engem nem nagyon kedvel, hanem vezet egyedül az a hazafias szempont, a mely azt mondja, a mit Deák Ferencz is mondott, hogy minden magyar hazafi azt szeretné, ha főuraink ide csatlakoznának, ide, ehhez a nemzeti irányhoz, a melyet mi képviselünk. Legyenek 67-es alapon, hiszen gróf Apponyi Albert t. elnök ur sem csatlakozott ehhez az irányhoz, de minden időben a nemzeti eszmét szolgálja. Csatlakozzanak ahhoz az irányhoz, a mely dolgozik és küzd e nemzet kiépítésén, a mely nem egyedül a hatalomra törekszik és nem egyedül a hatalom elvesztését félti és ezért szövetkezik, hanem szövetkezik azért, a miért 48 előtt Széchenyi alatt szövetkezett, hogy építsen és dolgozzék. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Igaz, azt mondják némelyek, hogy mi komédiások vagyunk ezen az oldalon, sőt azt is mondják, hogy banda vagyunk, a mely összeállott, hogy a parlament nívóját leszállítsa. Nihilistáknak is neveznek bennünket. Engem azonban mindezekért animozitás nem vezet. Ha százszor is nihilistáknak neveznek, én százszor és ezerszer inkább lennék nihilista ezért a nemzetért, a mely ezt megérdemli. (Zaj a jobboldalon. Halljuk! Halljuk!) T. ház! Engem az a szempont vezet, mikor róluk és hozzájuk szólok, mikor sajnálattal és szoIvorúsággal szólok arról, hogy főuraink azt az egyedül méltó, helyesebben, azt a leginkább nekik való helyet, a melyet el kellett volna foglalniuk a hadseregben, a diplomácziában, az udvartartás körében, elvesztették, hogy szeretném, ha a magyar nemzet javára, ennek boldogulására körülállnák a trónt és pedig nem a nemzet ellen, hanem a nemzet mellett, informálnák az uralkodót a nemzet viszonyainak megfelelőleg, s nem engednék, hogy őt mások, idegenek, irányunkban mindig ellenséges idegenek, csehek és németek, a kik a fogukat vicsorítják