Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-250

324 250. országos ülés 1903 április 21-én, kedden. itt nem állok meg; nem lehet az, hogy csak egy válság legyen, mert több válság van, és ezek a válságok egymással összeköttetésben is vannak. Részben előtérben vannak már, olyanok, a melyeket a lapok is válságnak mondanak, részben pedig a háttérben lappanganak. Hogy megtudjuk, mi van itt, visszamegyek, bár nem szeretek csak odáig visszamenni, a múltba, nem oda, a hova a helyzetnek a gyökerei tapadnak, hanem csak abba a múltba, a melyből ez a mi legközelebbi helyzetünk eredt, t. i. a 67-iki kiegyezéshez, és az azóta történteket próbálom a magam csekély erejével és egyszerű gondolkozásával szemügyre venni. Az 1867 : XII. t.-cz., a mely lezárta az 1848-tól 1867-ig terjedő időt és a mely úgyszólván egy leszámolásnak Írásba foglalását tartalmazta: két egyenrangú és önálló, alkotmányos államnak kapcsolatát akarta létesíteni, mindkét állam népeinek teljes megelégedésére, együttműködésére, biztosítására, a közös uralkodóval teljes egyetértésben. Ez az 1867 : XII. t.-cz., a hogy én tudom, alapul vette Ausztriában a német, Magyarországban pedig a magyar elem államalkotó képességét és uralmát és ezt ebben a törvényben több-kevesebb igazsággal, erővel és szerencsével keresztülvinni meg is próbálta. Papírra tette a teljes egyenjogúságot, ennek megfelelően a teljes magyar udvartartást, a melyhez egyenlő czMillistával járulunk, a magyar hadseregét, a külügyeknek mindkét állam érdekének megfelelő vitelét, arra az egyenlő befolyást és ellenőrzést, gazdasági és pénzügyi tekintetekben azonban czélszerüség okából egyelőre közös, illetve egyöntetű kezelést, fentartva mindkét állam jogát arra, hogy a viszonyok változtával, illetőleg az államalkotó akarat megváltozásával önállóan intézkedhessenek és egymástól teljesen külön is válhassanak. Ezt az állapotot, ezt az egyensúlyt, ennek a kifejlesztését képviselte a volt nemzeti párt és ezt a helyzetet, a melyet én most jelezni voltam bátor, a törvényeknek ilyen magyarázatát nevezték el paritásnak. Ebbe a paritásos állapotba jóhiszemüleg belement a nemzet többsége, a papiroson lévő jogoknak megfelelően meg is próbálta, hogy ebbe a keretbe beilleszkedjék, hogy az adott tért elfoglalja és azután a maga történelmi jogait és igényeit ezen kereten belül érvényesítse. Most már, azt hiszem, post festa vagyunk, s egész nyugodtan megmondhatjuk az ítéletet, hogy ez az elhelyezkedés a keretekbe, ez a beilleszkedés az adott viszonyokba egyáltalában nem sikerült. ( Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) És pedig nem sikerült két okból: az egyik a központi hatalomnak és a dinasztiának csökönyös ragaszkodása a régi rendszerhez, (Ugy van! ügy van! a szélsöbaloldalon!) a másik pedig a sok vérvesztéstől elalélt, erkölcseiben megingott nemzet csekély ellenállása, önbizalmának hiánya és nagyon sokszor az o vezetőiben való csalódása. {Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Berendezkedésének legelső óráiban mindjárt látható volt a központi hatalomnak túlereje a nemzettel szemben, régi rendszeréhez való ragaszkodása, a melyből következett az, hogy jogaink legnagyobb része csak papiroson maradt, az állapot pedig rosszabb volt, mint hogy ha törvénybe sem vették volna a mi jogainkat; papiroson maradtak ezek a jogok legnagyobb részben, különösen pedig az államélet legfelsőbb nyilvánulásaiban: a trón körül, az udvartartás kérdései körül, a hadsereg kérdése körül, a külügyek kezelésében és a gazdasági szövetségi kapcsolatban. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ezek azok az u. n. császári kérdések, vagy birodalmi kérdések, a melyekre azt szokták mondani, hogy tótágast állhat az egész magyar nemzet: ezekben a kérdésekben egy jottányit sem engednek. Már pedig állami szuverenitásról csak akkor lehet beszélni, a mikor ezeknek birtokában vagyunk, a mikor a nemzetnek egy uralkodója van, a ki az ő akaratát fejezi ki és csak azt fejezi ki, a mikor egy nemzet udvartartásának tanácsa van és tanácsosai vannak, a kik azt körülveszik és a nemzet akaratáról informálják, a nemzet, s czéljai irányában befolyásolják; a mikor egy nemzetnek saját izomereje van; a mikor t. i. hadserege van és a mikor a külállamokkal való érintkezése felett önmaga dirigál és senki más, mert ha abba más is beleavatkozhatik, ha az ő akarata ellenében és czéljaitól eltérőleg vezetheti azt más valaki, akkor ez csak az ő pusztulását jelentheti. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon) T. képviselőház! Ez az állapot, a mely 1867-ben volt és a mely jogainknak papíron maradását jelenti, idők folyamán folytonosan csak rosszabbodott. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Az a központ, a mely akkor csökönyös maradt a nemzettel szemben, folytonosan erősbödött, a nemzet ellenállása pedig folytonosan gyengült, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) a mérleg tehát folytonosan rosszabb lett, az elégedetlenség pedig folytonosan nagyobb lett. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Befolyással volt erre a haladásra, t. képviselőház, a nemzet vezetőinek többszöri árulása, adott szavuknak hűtlen megszegése, a nyomasztó terhek emelkedése és ezzel szemben a magyarságfentartó elemnek: a köznemesség sorából kikerült középosztály fiainak léha vagyon-pocsékélása, tönkre menése és mindennapi kenyérért a hatalom zsoldjába való szegődése. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mig igy a mi közállapotaink folytonosan romlottak, a központi hatalom teljesen visszafejlődött az 1867 előtti állapotba, a nemzetellenes hadsereg pedig a nyakunkra nőtt; külkereskedelmi viszonyainkat és szomszéd államokI kai való viszonyunkat tudatlanságunk és gyenI geségünk folytán, a nemzet érdekeinek tekintetbe