Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-250

250. országos ülés 1903 április 21-én, kedden. 323 sőt a maga eredeti útjáról visszaforduljon, és vissza kell fordulnia, addig, a míg nem késő, minél hamarább, mert a veszedelem rohanva jön. Azt mi, a kik most a nemzeti ellentállás nagy munkáját végezzük, hogy ebből a nemzeti megerősödés következzék el, hogy ebből az erkölcsök megtisztulása, a nemzeti akarat és öntudatnak egy tisztább ideje következzék el, azt követeljük, bocsássa el a dinasztia maga mellől azokat a tanácsosokat, a kik körülveszik és a kik ezt az irányt neki javasolják. A dinasztia ereje nem azokban a tanácsosokban van, nem is a rendszerben van, csak egyedül egy helyen lehet: a nemzetnek erejében. (Úgy van! TJgy van! a szélsöbáloldalon.) Azt kívánjuk, mikor e küzdelmet folytatjuk, forduljon a dinasztia hozzá, és mikor ezt a küzdelmet folytatjuk, épen ezt az alapot akarjuk megszilárditani; mert mi a nemzet erejének fejlesztésén dolgozunk, (TJgy van! a szélsöbáloldalon.) öntudatát emelni, akaratát nagyra növelni, világos czéljait kitűzni akarjuk, és ha ezt megérti minden faktor, akkor boldogulni is fog és e faktorok között az egyetértés is létrejön. (TJgy van! a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház! Nem akarjuk mi megismételni e nemzet történetében azokat a szoIvorú időket, a mikor a hosszas alvás, a hosszú ideig tartó engedékenység folytán egy sisiphusi erőkelés következett, a nemzeti életnek egy hirtelen fellobbanása, fellángolása és azután egy véres összeütközés, mely a két ellentétes rendszert egymás ellenébe vezette, hanem igenis a nemzeti köztudatot akarjuk erősíteni, hogy az nagyot merjen, hogy állandóan dolgozni tudjon, hogy a maga jogaiból soha egy pillanatra se engedjen, hogy ne kelljen egyszer azután hirtelen kiábrándulnia és véres fegyverrel mennie a maga ellenfelei ellen. (Igaz! TJgy van! a szélsöbalóldilon.) Ennek a küzdelemnek mi egészen uj irányát mutatjuk, a melyet talán sokszor hirdettek, de a melyet sohasem valósítottak meg teljesen, mert ez nem egy esztendő munkája, hanem talán egy századnak a munkája volna. A kezdete most van itt; mi ellentállunk, útjába állunk ezeknek a törekvéseknek, és azt mondjuk, hogy ebben tovább nem engedünk. (Igaz ! TJgy van! a szélsöbáloldalon.) A folytatása akkor lesz, a mikor ezen az utón tovább tudunk menni, a mikor építeni kezdünk; és ennek az eredménye csak egy lehet: az egyensúly és egyetértés a nemzet hatalmi tényezői között és az abból kifejlődő nemzeti nagyság. (Élénk helyeslés a szélsöbáloldalon.) Ezen az utón, t. képviselőház, én azt hiszem, hogy eljutunk közéletünk erkölcsi felemeléséhez, a közerkölcsök megtisztulásához és ez végre-valahára meg fogja teremteni a magyar nemzetnek újjászületését. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház, ezen a gondolatmeneten áthaladva akarom én a magam szerény nézeteit kifejteni a mostani politikai helyzetről, ebből következőleg kifejteni a jövendő eshetőségeit, és a mostani helyzettel és a jövendővel szemben talán egy távolabbi szempillantást is vetve, körülírni pártunknak, és mMel pártunk csak a nemzeti akaratot akar ja képviselni és, azt hiszem, azt is képviseli, ezzel szemben a nemzetnek is kötelességeit. (Halljuk! Halljuk !) Mindenki azt kérdezi tőlünk, t. képviselőház, hogy mi a helyzet és hogy mi lesz ? A jövendőnek rémképeit festik meg sokan, mások meg a jelen helyzet szövevényeiben sem tudják magukat kiismerni. Kérdezősködnek és félnek a legtöbben, mint a félénk ember, a ki betegágyban volt sokáig, egyszer azután az utczára kerül és mindjárt azt hiszi, hogy megrabolják, megölik, vagy hogy a szél megfújja és hogy neki betegségben kell tönkre mennie. Igazán érdekes a t. túloldal viselkedése, a mely azt mondja, hogy örülök én, ha ti minden eredményt ki tudnátok vMni; de hogy leszünk majd, hogyha baj következik be ebből a ti küzdelmetekből ? Hiszen, t. képviselőház, a ki akar, annak merni is kell. Kubik Béla: És & kinek hite van! Lengye! Zoltán: És a kinek hite van, az mer is! És a ki mer, az eredményt is ér el! (Igaz! TJgy van! a szélsöbáloldalon.) És ha most azt látják gr. Tisza István és gr. Andrássy Gyula t. képviselőtársaim, hogy régi czopf van még és a rendszer rossz, ennek nem az a következése, ha ezen változtatni akarunk, hogy haladjunk a régi rendszerrel ós támogassuk a rossz rendszert: hanem egyedül az következik, hogy azzal szembemegyünk és megpróbáljuk, hogy ki az erősebb. (Igaz! TJgy van! a szélsöbáloldalon.) Ha mi vagyunk a gyengébbek, akkor az Úristen pusztulásra Ítélte ezt a nemzetet, pusztulnia is kell; ha pedig mi vagyunk az erősebbek, akkor meg fognak előttünk hajolni. És nekünk évezredes tapasztalásunk, hitünk és meggyőződésünk, hogy mi vagyunk itt az erősebbek, nemcsak az erősebbek, hanem az egyedüli erő, a melyre itt valaha a dinasztia vagy bárki is támaszkodhatott volna. (Igaz! TJgy van! a szélsöbáloldalon?) Ez az önmegadás, a melynek politikáját itt folytatják, abban konkludál mindig, hogy segítenénk, de ne próbáljunk, ne merjünk, ne akarjunk, mert úgysem segíthetünk. Egyszóval, levonja a konzekvencziákat, mielőtt tett volna, mielőtt mert volna, mielőtt akart volna, és levonván a konzekvencziákat, megnyugtatja a maga lelkiismeretét, hogy: hiszen tettem volna, de úgysem lehetett és mMel nem lehetett, tehát nyugodt az én lelkiismeretem. (Igaz! TJgy van! a szélsöbáloldalon.) T. képviselőház! Mi mertünk, mi akartunk, mert gondolkoztunk, mert hitünk volt és mert erőnkben bizunk. Ebből bekövetkezett egy helyzet, a melyben azt kérdezik az emberek: mi van itt most, kormányválság, pártválság, alkotmányválság, a monarchia vagy a dinasztia válsága? Ezek a kérdések mind előtolulnak. De én 41*