Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-250

322 250. országos ülés 1903 április 21-én, kedden. Elnök: A határozati javaslat ki fog nyo­matni, a ház tagjai közt szét fog osztatni és annak tárgyalása a legközelebbi ülések egyikére napirendre fog tűzetni. Következik a napirend: az 1903. év első' négy hónapjában viselendő közterhekről és fede­zendő állami kiadásokról szóló 1902. évi XXM. t.-ezikk hatályának az 1903. évi augusztus hó végéig való kiterjesztéséről szóló törvényjavaslat (írom. 368,372) általános tárgyalásának folytatása. Szólásra ki következik? Trubinyi János jegyző: Lengyel Zoltán! Lengyel Zoltán: T. képviselőház! A tárgya­lás alatt lévő törvényjavaslathoz hozzászólván, a rendelkezésemre állc idő keretén belül ki aka­rom fejteni egyrészt az ezen ország felett ren­delkező hatalmi rendszer, másrészt pedig az azt képviselő kormány iránti bizalmatlanságom okait. Ezenkívül egész beszédem úgyszólván kifejtését és igazolását tartalmazza annak, miért küzd ez a párt a mostam körülmények között, s miért alkalmazza azokat az eszközöket, a melyekkel küzd? Rá akarok továbbá mutatni arra — és ez végigvonul egész beszédemen — hogy min­den bajnak, a mely az országot érte, oka a nemzetnek 400 esztendős engedékenysége (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) a hatalommal szemben, a mely pedig az ő testéből, véréből és vagyoná­ból táplálkozik, (Igaz! TJgy van! a szélsőbal­oldalon.) de mely mindig ellene dolgozott a nem­zetnek; vagy nem ismerte el az ő jogait ugy, a mint elismernie kellett volna, vagy életére tört. Ez az engedékenység volt az oka annak, hogy vérünk hullásával kMívott szabadságunkat és jogainkat folytonosan megnyirbálni igyekeztek, és hogy a minden nagy erőfeszítéssel, az állam egész megrendülésével, a nemzeti élet koczkáz­tatásával, s rengeteg áldozattal kMívott alkot­mányos alap folyton csak egy lejtő volt, a me­lyen a nemzeti önállóság és a nemzeti hatalom az elsorvadás felé haladt, (Ugy van ! a szélső­baloldalon.) nem pedig egy szilárd alap, a me­lyen az állami épület kiépítése, megszilárdítása és a nemzeti megerősödés nagy gondolata felé haladtunk volna. (Igaz! Ugy van! a szdsobal­oldalon.) Ezt a lefelé való gurulást sisiphusi mun­kával egy-egy pillanatra a nemzet megakadá­lyozni képes volt, de azután az a kő, a melyet felfelé gurítani igyekezett, vagy a melynek le­felé gurulását megakadályozni akarta, össze­zúzta a nemzetet és szétroncsolt testén át­haladva, a győző és legyőzött együtt rohant a veszedelembe, a melyet ma már ugy neveznek: az osztrák-magyar monarchiának végpusztulása. A nemzeti érzés, a faji öntudat feltámadása, a szláv és német fajok egyesülési vágya, s a mon­archiának a folytonos viszálykodás folytán beállt erővisszafejlődése a pusztulás elé vitte ezt az államkapcsolatot ; mert a mig mások haladtak, addig mi visszafejlődtünk, s így a viszonyok hatalmában rejlő eleven erő ezt az államkap­csolatot mindkét államával együtt a végzet ere­jével sodorja azon irány felé, a hol nem a nem­zeti nagyság, hanem a nemzet pusztulása kö­vetkezik. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ausztriáról az egész világ hirdeti ezt; azt mondja minden állam és minden nemzet, hogy Ausztria végnapjait éli. Ezt maga a dinasztia is érzi akkor, a midőn a hadseregét óriási mér­tékben növelni akarja, tehát a veszedelem ellen segítséget keres és erősödni akar; érzi a di­nasztia is, hogy a sokszázados, hibás politika, az azon idő alatt bekövetkezett visszavonás, egyenetlenség és egymásra halmozott bűnök folytán a leszámolás órája elkövetkezett. Erőt keres, de nem azon a nyomon, a melyen erőt keresnie szükséges volna, lehetséges volna és a melyet maga a nemzet is kérve felajánl, hanem a régi nyomon, a mely pedig . soha dicsőséget nem hozott, soha egyetértést nem teremtett, hanem mindig csak csatavesztésekhez és pusz­tulásokhoz vezetett. (Ugy van! a szélsőbalol­dalon.) Ezzel az irányzattal szemben mi felajánljuk a magyar nemzetnek minden erejét, hogyha az a nemzet boldogulására, a nemzeti állam meg­erősítésére, az államélet biztosítására szolgálna és azzal egy irányban haladna. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Akar a nemzet megélni a dinasztiával, megélni a dinasztia mellett, akar­tunk mindig is, és ez az akarat sohasem volt csak szóbeszéd, hanem mindig őszinte kívánság és akarat volt. De mikor a nemzet azt hallja, azt látja és azt kénytelen tapasztalni folytono­san, hogy az ő állami életének kifejlődésében egy óriási, elháríthatatlan akadály van, és ezt nemcsak tapasztalni kénytelen, de maguk azok, a kik támogatják ezt a mostani rendszert, vagy támogatják a 67-es alapot, folytonosan hirdetik is: akkor arra a meggyőződésre kellene, hogy jusson és sajnos, nagyobb részében folytonosan arra is jut, hogy ez az ut a pusztulásba vezet. Mi pedig meg akarunk maradni, és nagyon so­kaknak nézete az, — és egyedül ez a hazafias felfogás — hogy a nemzet életét minden körül­mények között meg kell menteni, a nemzet ha­jóját a zátonyra jutástól meg kell menteni, és ezt megmentendő, ha egyébként nem lehet és ha nem tudunk máskép rajta segíteni, inkább el kell szakadnunk a dinasztiától, mint hogy a nemzet életét tönkre tegyük. Azt mondja egy hatalmas embernek gon­dalata, hogy a hazáért mindent lehet koczkáz­tatni, de a hazát semmiért sem szabad kocz­káztatni. A dinasztiáért mi is mindent meg­koczkáztatunk, de önmagunkat meg nem tagad­juk, hazánk jövőjét, létét érette koczkára nem teszszük. A hatalom megmentéseért 1867-ben fel­ajánlottuk jobb kezünket, azt ol is fogadták, azonban a rendszer maradt és az állami épület ki nem épült. Ez ellen a rendszer ellen küz­dünk mi most, hogy a maga irányától eltérjen,

Next

/
Thumbnails
Contents