Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-249

312 24.9. országos ülés 1903 április 20-án, hétfőn. És itt a mellettem ülő t. képviselőtársaimhoz, a néppárt szónokaihoz fordulok, a kik közül gr. Zichy János t. képviselőtársam is igen hazafias szellemben nyilatkozott a nemzeti kívánalmakról. De az ő kívánalmaik csak kívánalmak maradnak. Csernoch János t. képviselőtársam is kifejezte, hogy e téren nevelés utján, az idő és a természetes jogok majd meghozzák a maguk fejleményeit; ezen irányban tehát a nemzetnek akcziót és harczot kezdeni nem szükséges. Eljárhatunk talán akként, mint Petőfi mondotta, hogy várunk, a mig a rozsda rágja le kezeinkről ezen békókat. (Mozgás és zaj a balés a szds'úbaloldalon. Egy hang a szélsöbaloldaIon: 35 éve várunk!) De én azt mondom, t. ház, hogy ha az a nevelés, a melyet itt hangoztatunk, a nemzet nevelésétől függne: mi már századokon keresztül és százados törvényeinkben foglalt intézkedéseinkben nevelve lettünk ezen követelményekre. A nevelés itt épen a felsőbb hatalomra, a dinasztiára volna alkalmazandó, de erre befolyást gyakorolni módunkban nem áll. Ennek következtében tehát kívánalmainkat csak lelkeink mélyén rejtegetni nem indokolt dolog. Nekünk tudnunk kell azt, hogy ez a nemzet még nem ért el engedményeket akkor, ha a kellő összetartás nem volt meg benne (Ugy van! a szélsobaloldalon.) arra nézve, hogy a nemzeti követelések mellé, mint egy ember álljon. Ha azt, a mit a törvényekben előirt a nemzet joga és törvényhozása, egy élő nemzedék, ellenállással és szívós kitartással az életbe át nem vitte, az önként soha még meg nem valósult. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) Ha mi arra akarnánk önöket rábirni és persvadeálni, hogy jöjjenek ide és csatlakozzanak hozzánk, a kik az önálló nemzeti hadsereg hMei vagyunk, akkor erre azt mondhatnák, hogy ez nóvum, egy olyan törekvés, a mely távol áll az önök gondolatvilágától, távol áll attól az 1867-ik évi törvényben lefektetett közösségtől és az abban kimondott közös hadseregtől; de ha csak azt mondjuk: »ott van a kiegyezés és abban a nemzeti hadsereg, jöjjenek velünk és foglalják el legalább ezt az első hadállást« (Elénk helyeslés es éljenzés balfelöl,) akkor, azt hiszem, hogy ezen a téren az akcziót önöknek sem lehet visszautasítani! A másik dolog, a melyet a jelen parlamenti helyzetben velünk szemben kifogásként említenek, az, hogy mi, habár nemes és nagy czélokért is, de mégis koczkázatos vállalkozásokba mentünk, mert az alkotmánynak mai formáját veszélyeztetjük és válságoknak, kríziseknek teszszük ki. T. képviselőtársam, gróf Zichy János, nem sokra becsülte ugyan a. parlamentarizmusunk értékét, de talán csak elvileg és teoreticze, a mint általában keveselte a parlamentek értékét. Erre azt mondhatom: ha sehol sem érték, de Magyarországon, a hol egyetlen törvényes és legális szervezete a nemzeti védelemnek, nagy érték a parlamentarizmus még abban a törékeny formájában is, abban a maga által összerombolt ellenállási erejében is, melyben ma látjuk, mert alkalmat nyújt arra, hogy a nemzeti akarat ezen vagy más téren mégis megnyilatkozhassak, és ha sokszor a többség fegyverei nem állanak is a nemzet rendelkezésére, legalább a kisebbség fegyvereit használhatja bizonyos nemzeti czélok elérésére. Az igazság tehát az, hogy ez igenis érték; de ezt viszont valódi értékénél többre becsülni és a vele szemben álló nagy igazságokat lebecsülni és leszállítani szintén nem volna helyes. T. képviselőtársamnak, gróf Zichy Jánosnak nincs igazsága, mikor ő itt kvantitatív kifogásokat emel, hogy ez a parlament túlságos nagy körre terjeszkedik ki. Ellenkezőleg az a hibája, a mire már többször rámutattunk, hogy nem a nemzetnek nagy rétegeiből veszi táplálékát. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) Azok a számtételek, a melyeket itt kvantitatMe fel lehet hozni, magukban is demonstrálják, hogy a nemzet akarata nagyon sokszor, talán legtöbbször ellentétben lehet a parlamenti többség felfogásával és akaratával. Én már hMatkoztam arra — és rövid megfigyelés tárgyául most is fel akarom hozni — (Sálijuk! Halljuk!) hogy a többség támaszául szolgáló 44 horvát képviselőn kMül a kormánynak rendelkezésére van még 85 — 87 olyan kerület, a honnét egyhangúlag kapja meg a beszállittatni kMánt képviselőket. Széll Kálmán miniszterelnök: Nem ismerem őket! Nincsen tudomásom róluk! Holfő Lajos: Most is van annyi egyhangúlag választó kerület . . . Széll Kálmán miniszterelnök: De nem a kormány rendelkezése alatt álló kerület! Kubik Béla: Azért nem kerekítik ki a választókerületeket! Holló Lajos: A mindig egyhangúlag választó kerületeken kMiil volt a jelen kormánynak 188 oly kerülete, a hol szavazás történt, a hol az állampolgárok nyíltan kijelentették hozzájárulásukat a kormányzat politikájához, és ebben a 188 választókerületben összesen 193.000 választó gyakorolta választói jogát a czélból, hogy a kormány az ő politikáját érvényesíthesse. Tekintélyes nagy szám, de mi az az ország 17 millió lakosságához képest ? Mi ahhoz a helyzethez képest, hogy ebben az országban nem 193.000 állami alkalmazott, liczentiárius és családi érdekeinél fogva a kormányhoz fűzött ember van, de 500.000-nél is több azoknak a száma, a kikkel fel lehet billenteni a kormányhoz közelálló körökben a választás mérlegét. Azt az érdeket tehát, a melyet hozzá lehet fűzni a mai parlamentáris rendszerhez, nem szabad túlbecsülni. Sőt legjobb lett volna reászánni magunkat, hogy a midőn azt a régi rozoga házat elhagytuk, a melynek el kellene pusztulnia, a melynek még porait is keüene, hogy a szél elvigye, hogy még csak nyoma se maradjon a jogpusztitás és jogfeladás ezen ősi-fészkének, midőn ezen uj palo-