Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-244

ÍÖ2 Hí. országos ülés 1903 joggal várunk orvoslást, várunk valamit a t. hadügyi kormánytól. (Felkiáltások a bal- és a a szélsőbaloldalon: De Idába! Régen vár juh már !) Kubik Béla: Nincs nekik ahhoz érzékük! Csernoch János: T. ház ! Olykor-olykor fel szokott a társadalom szisszenni, nagy megbotránkozás vonul végig az emberiségen, jajgatnak a lapok, jajgatnak egyesek és és családok. És miért? Mert valakit párbajban megöltek. A családot megfosztották a kenyérkeresőtől, a gyermekeket apjuktól, a hitvest az ő hitvesétől, és a legtöbb esetben olyant öltek meg, a ki ártatlan, a ki valóban nem is szolgáltatott okot arra a sértésre, a mely miatt őt párbajra kihMták, vagy épen teljesen semmi összeköttetésben nem állott azzal a dologgal. Hát midőn igy feljajdult a társadalom és midőn látták ennek a középkorból fenmaradt barbár szokásnak esztelenségét, akkor összeállottak előkelő, művelt, különféle vallású és nézetű férfiak és megállapítottak egy szövetséget, a melynek czélja lett volna a párbajjal társadalmi utón felvenni a küzdelmet. Es midőn erről a szövetségről és mozgalomról értesült a hadügyi kormány, akkor odaát Ausztriában még 1901-ben kijelentette a honvédelmi miniszter, hogy csak örülni fog a katonaság, ha az állam és a társadalom együttes mozgalmat indítanak, és küzdenek a párbaj ellen. Midőn a párbajellenes szövetség megalakult és a párbajellenes szövetségben levő tiszteknek, különösen pedig a tartalékos tiszteknek és nyugdijasoknak mindenféle akadályt gördítettek az utjokba a katonai hatóság részéről, akkor az osztrák parlament egyik pártjának egy küldöttsége ment magához a közös hadügyminiszterhez és felvilágosítást kért tőle, hogy ő micsoda álláspontot foglal el ezekkel a párbajellenes mozgalmakkal szemben. Erre a hadügyminiszter nagyon biztató és kedvező ígéreteket tett. Ez természetesen még akkor történt, mielőtt neki megszavazták volna a katonai javaslatokat. Midőn pedig február hó végén a katonai javaslatokat megszavazták, márczius 6-án kiadott egy titkos rendeletet, a melyet a bécsi »Arbeiter-Zeitungénak talán valamelyik szedője, vagy valaki más hozott nyilvánosságra, a mely rendeletben a közös hadügyminiszter megtiltja a tartalékos és nyugdíjazott tiszteknek, hogy a párbajellenes szövetségnek tagjai legyenek és ha azok, megparancsolja nekik, hogy abból a szövetségből ki kell lépniök. Ehhez hasonló rendeletet adott ki a mi t. honvédelmi miniszterünk is. Osak abban volt szerencsésebb a mi miniszterünk osztrák társánál, hogy mig az a katonatiszti szabályokra hMatkozik és azt mondja, hogy a katonatisztnek minden becsületbeli ügyet alá kell rendelnie a katonatiszti becsületbeli bíróságnak, addig a mi miniszterünk, megvallom őszintén, ügyesebben és okosabban arra hMatkozik, hogy ő ezt azért kénytelen megtenni, mert a társadalom gyávának tekinti azt, április 3-án, pénteken. a ki a párbajt el nem fogadja, tisztre pedig nem lehet ráfogni és rámondani, hogy gyáva. (Mozgás a baloldalon.) Akárhogy van a dolog, tény, hogy e rendelet mélyen sérti a tartalékos és nyugdíjas katonatisztek polgári jogait, mert ezek a tisztek nemcsak a párbaj ellenes szövetség tagjai, ők tagjai más egyesületeknek is, és más egyesületekben baj nélkül alávetik magukat az ott fennálló fegyelmi szabályoknak. Pl. az ügyvédek tagjai az ügyvédi kamarának, és ha az ügyvédi kamara fegyelmi eljárást rendel el oly ügyvéd ellen, a ki egyúttal tartalékos katonatiszt, arra sohasem mondja a katonai kormány, hogy ez ellenkezik a tiszti állással, hogy az illetőnek ki kell lépnie az ügyvédi kamarából. De nem is teheti, hogy kilépjen. (Mozgás a baloldalon.) Mondom, ez sérti a tartalékos és nyugdíjas katonatisztek polgári jogait, mert ők sokszor nem is jószántukból, hanem a körülményeknél fogva kénytelenek viselni azt a katonatiszti rangot, és ha ők a katonatiszti rangra kötelesek folytonosan tekintettel lenni, akkor nekik sokszor majdnem lehetetlenné tétetik a megélhetés a polgári életben. És miután nekik szabad résztvenniök más egyesületekben és magukat alávethetik más egyesületek fegyelmi eljárásának, ez csak azért van és engedtetik meg, mert ezekben az egyesületekben tűrik, sőt sokszor megkövetelik a párbajt. És azért a hadügyminiszter ur és a honvédelmi miniszter ur hibáztak azzal, hogy e tiszteket kényszeritik a párbajellenes szövetségből való kilépésre. Azt mondják, tiltja ugyan a párbajt az egyház, tiltja a mi büntetőtörvénykönyvünk . . . Molecz Dani: A katonai is! Csernoch János : . . . a katonai is, mindazonáltal azt mondják, hogy »ki fogtok maradni az egyesületből, mert a tiszteket a párbajtól eltiltja.* Ily humánus és ily üdvös egyesülettel szemben, a mely felvette a küzdelmeket e barbár szokással, a melytől manap mindenki idegenkedik : ez nem helyes és nem is igazságos eljárás. Ebben a tekintetben más eljárást vártak volna mindazok, a kik megbecsülik saját egyházuk törvényeit és megbecsülik és tisztelik ugy a törvénynek, mint a katonai hatóságnak a párbajra vonatkozó tiltó szabályzatait. T. ház! Ha már a katonaságnál vagyok, még valamit akarok felhozni. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Az 1867-iki kiegyezés azt biztosítja a nemzetnek, hogy a hadseregnek élelmezése ő reá tartozik. Ezt az élelmezést legalább ugy kellene keresztülvinni, hogy a miniszter, a mennyire lehetséges, a kisemberektől vásárolná a szükséges anyagokat. (Helyeslés a baloldalon.) Bartal Aurél: Megvan! (Felkiáltások a balés a szélsőbaloldalon: Papiroson!) Csernoch János: Csakhogy nem történik meg. Nálunk a bevásárlások az u. n. közvetítők