Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-244

2H. országos ülés 1903 április 3-án, pénteken. 187 költségvetésből tanulhatunk. Egy elfogulatlan irót akarok idézni, a ki jártas volt ezekben a kérdésekben, idézni akarom, miképen nyilatkozik ő ezekről a hadügyi terhekről. B. Kettelert értem, a volt nagynevű mainzi püspököt, a ki fiatal korában katonatiszt volt és a kinek csa­ládjából származik az a másik Ketteler, a kit nemrég Kinában meggyilkoltak. Halljuk, mit mond ő erre vonatkozólag. (Halljuk ! Halljuk! a szélsöbaloldalon. Olvassa): »Egy fegyverben álló nemzet és egyúttal az állandó hadseregnek megtartása annyit jelent voltakép, mint egy egész nemzetet állandó had­sereggé változtatni, de még többet, mint egy egész nemzetet állandó hadi készenlétben tar­tani. Ezek beteges és hosszabb időre tarthatatlan állapotok. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Mibe kerülnek jelenleg a népnek a hadseregek, ki sem lehet számítani, mert maga az óriási hadi költségvetés még csak egy részét képezi a hadsereg költségeinek, mert a mellett még sok szolgálmány terheli a lakosokat, a községeket, a melyek figyelembe sem vétetnek. (Igaz! TJgy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Még kevésbbé lehet kiszámitani, mibe fog­nak az ilyen hadseregek a jövőben kerülni, mMel a felszerelésekre nézve bizonyos versenygést látunk Európa nagy nemzetei között. Egy fegyvernek tökéletesítése azonnal hasznavehe­tetlenné teszi a hasonló fegyvernemet egész Európában. (Igaz! TJgy van! balfelöl.) Ily nagy vér- és pénzáldozatok felülmúlják mind­azt, a mit az állam az ő alattvalóitól jogosan megkövetelhet.* (Igaz! TJgy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Eddig báró Ketteler, t. ház, és azt hiszem, szól ez mirólunk is, még pedig fokozott mérvben, mert hiszen nekünk sem vi­rágzó kereskedelmünk, sem iparunk, sem ten­gerentúli gyarmataink nincsenek, szóval mi szegény nemzet vagyunk. (Igaz! TJgy van! bal­felöl.) Szól ez mirólunk is, mert feltéve, de meg nem engedve, hogy e javaslatokkal kapcsolatos terhek nem is zavarnák meg a mi költségveté­sünket és hogy azok, miként a t. miniszter­elnök ur a minap a pénzügyi bizottságban mondta, baj nélkül volnának beleilleszthetők a költségvetés keretébe, az, a mi velük jár és a mi utánuk következik, kiszámíthatatlan és előre meg sem határozható, a mint azt a t. honvé­delmi miniszter ur sem tagadta egyik felszóla­lásában. (Igaz! TJgy van! balfelöl.) Ha ezek után ezt keressük, hogy voltakép mi vagy ki követeli ezeket a költségeket, akkor sohasem vagyunk képesek a valódi okra akadni. A képviselők azt mondják otthon a választók­nak : nem mi követeljük, hanem a kormány. A kormány azt mondja : nem mi követeljük, ha­nem a honvédelmi miniszter. A honvédelmi miniszter azt mondja : nem én követelem, ha­nem a delegáczió. A delegáczió azt mondja: nem én követelem, hanem a hadügyminiszter. A hadügyminiszter azt mondja, hogy nem én kívánom, hanem a hármas - szövetség. A hár­mas-szövetség meg azt mondja: nem én kö­vetelem, hanem olyan az európai helyzet. (De­rültség.) No már ez az európai helyzet egy olyan nagy, néma, ismeretlen tartózkodásu ur, hogy azt sem meginterpellálni, sem felelőségre vonni, sem kérdezni nem lehet. Azt sem tudjuk, hol van; egyszer Maczedóniában tartózkodik, más­kor valahol a Rajna partján, máskor ismét Konstantinápolyban, és a végén ismét az sül ki, hogy senki sem tudja megkeresni. Ugy vagyunk, mint azzal a sikkasztóval, a kit a fennállott kassai helytartótanács osztálya keresett. Egy nagy sikkasztás történt annak idején a helytartótanácsnál, kutattak, jártak minden­felé és a hosszú kutatás eredményekéj3en egy 200 árkusos jelentésben azt jelentették a köz­pontba: »Und somit konnte der Thäter nicht eruirt werden.« Nem tudták megtalálni a tettest. Olyan ismeretlen, mint az az európai hely­zet, ennek a javaslatnak az indokolása is. Mi is van benne? Tudvalevő dolog, hogy minálunk az ujonczlétszámot a törvény szerint tíz évre kel­lene megállapítani. Azonban ez a határidő már régen lejárt és évről-évre ilyen pótjavaslatokkal jönnek a ház elé és azt mondják: miután a vi­szonyok nem változtak, miután a viszonyok ugyanazok, ennélfogva kérjük azt ismét egy évre megszavazni. Én azt gondolom, hogy ezen vi­szonyok alatt talán a bécsi viszonyok voltak ér­tendők, (Helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) hogy a Beichsrath nem volt munkaképes; de hiszen most azt látjuk, hogy ottan a tüz és a viz egyesült. Beőthy Ákos: A mi kárunkra! Csernoch János: Azt látjuk, hogy egymás nyakába borultak Lueger és Schönerer, Liech­tenstein és Wrabecz, Kramarz és Pergelt, Funke és Zacsek, Abrahamovicz és Dasynszky, Waszilko és Bianchini, Ivorsey és Derschatto, Kathrein és Lemisch. (Derültség balfelöl.) Pozsgay Miklós: Nem bicsaklott meg a nyelved ? Csernoch János: Nem! Midőn arról van szó, hogy Magyarország ellen egy nagy ütőt játszszanak ki, akkor egymásnak ölébe borultak, szépen megegyeztek, természete­sen a mi kárunkra és rovásunkra. (Igaz! TJgy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Azt mondják, hiszen Ausztria megszavazta ezeket a javaslatokat. Igen, de megszavazott mást is; Ausztria megszavazta a szegény nép érdekében a létminimumot is. (Igaz! ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Rakovszky István: Mi még nem szavaztuk meg ! Csernoch János: Megszavazott sok minden­féle szocziálpolitikai javaslatot is a nép könnyí­tésére. Szatmári Mór: Kiterjesztette a választói jogot! 24*

Next

/
Thumbnails
Contents