Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-238

12 238. országos ülés 1903 márczius 27-én, pénteken. ban ran valamelyes része a németeknek is, mint szomszédoknak; ezt elismerem. De hogy mi mindent tőlük tanultunk volna, az merő rágalom és ráfogás, sőt azt állítom, hogy nagyon keveset vettünk át tőlük. Mit olvasunk a bizanczi Íróknál arról az időről, a midőn őseink ezen név alatt, hogy őrnagy árok«, először feltűntek? Nem szólok itt a hunokról. Azt olvassuk azoknál az Íróknál, hogy a magyarok az etelközi hazából a szláv népek ellen kirohanásokat tevén, számos foglyokat ejtettek, és azokat az Azovi-tenger kikötőjében bizanczi kereskedőknek adták el rabszolgák gyanánt, és pedig ugy, hogy a rabszolgák fejében tőlük drága bizanczi biborszöveteket, brokátokat és különféle ékszereket vettek cserébe. Nos hát, t. ház, a ki bíbort, a ki brokátszövetet vasáról, az nem barbár ember! (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Gr. Zichy Jenő: Attila sem volt barbár! Thaly Kálmán: Attila sem volt barbár, de nagyon sok volna egy beszéd keretében erre is kiterjeszkedni. A ki ékszereket vasáról, az nem barbár ember, t. ház. Tehát a legelső nyom, a mely az Etelközben lakó őseinkre vonatkozik, az, hogy a luxust, a pompát szerették, és fényűzési hajlamaikat Bizanczban elégítették ki, a melylyel folytonos kereskedelmi összeköttetésben állottak. Ez a bizanczi összeköttetés, a mely akkor igen lényeges, mert Bizancz czMilizácziója a vándorló népek által akkor már elpusztított rómaiénál aránylag nagyobb, ez a bizanczi összeköttetés hozta magával, hogy az előkelő magyar követségek egymást érték Bizanczban és az országnagyok fiaikat Bizanczban neveltették. Tudjuk, hogy Gyula vezér, a Szent István nagybátyja, a keresztény vallásnak is bizanczi ágazatát fogadta el, sőt állítólag Szent István is habozott egy darabig, vájjon a keleti vagy a nyugati egyházhoz csatlakozzék-e. Szerencsére az utóbbit választotta igen helyes ösztönnel. Mindazonáltal a bizanczi összeköttetést ő sem szüntette meg. T. ház! Ha ezeket a dolgokat veszszük és kultúránk nyomait látjuk, melyekre, mindjárt rá fogok jönni, könnyen megfelelhetünk Hasse uramnak. Magáról Árpádról is tudjuk, hogy mikor Pannóniát elfoglalta, — a mint Method szláv apostol életében van megírva — egyszer a Csepel-szigeten vadászgatott, s ezt a Methodust, a későbbi szentet, a ki hajón utazott a papjaMaKa Balkánra téríteni, a magyarok elfogták és Árpád vezér elé vitték. Árpád, mint valami barbár, talán megnyúzta ezt a misszionáriust? Épen nem. Nagyon barátságosan beszélgetett vele és mint Method életirói irták, meghívta ebédre, lakomára; végül fényesen megajándékozta,és kíséretet adott neki. Azt írja Method, hogy Árpád nagyon bölcs és felvilágosult fejedelem volt. Azt is kérdezte Árpád Method tói: »Miért mégy és hova mégy te ?« »En — úgymond — az északi szláv népeket téritettem és most megyek a balkán népeket megtériteni.« Erre azt mondta Árpád: »Hisz azok vad barbár népek, a kik megölnek téged! Ne menj te azok közé!« »TJram, énnekem legbensőbb vágyam volna, hogy vértanúságot szenvedjek, mint jiittéritő. Ez volna vágyaimnak a netovábbja.« Árpád mosolygott reá és azt mondta: »Én nem bánom, ha már épen menni akarsz, menj! Én elkísértetlek. Hanem okosabbat is cselekedhetnél!« Mennyi fel világosul iság, szelídség és a vallás iránt való türelem, másrészt pedig a rajongásnak ellenkezője látszik ebből! Ebből a

r kis karakterisztikonból is megítélhető, hogy Árpád mekkora műveltséggel birt. Hiszen tudjuk, hogy a Sassanidák műveltségének őseinknél sok nyoma volt. A honfoglaláskorabeli sírokban, a tarsolyok, süvegek és a kardvégek mind a perzsa, sassanida műveltség nyomait mutatják, olyanok, mint a Nagy Károly hagyatékában levő állítólagos HarunAl-Rasid-féle kard. Szóval a perzsa és a bizanczi kultúra számos nyomaira találhatunk. Sehol a föld kerekségén, Bizancz után, a zománczozás, amely egyik legszebb művészete az aranyművességnek, oly tökéletességre nem jutott, mint épen Magyarországon. Tudjuk, hogy a bizanczi rekesz-zománez, az email cloisonné, nálunk más rendszerré, sodronyzománezczá változott, a melyet ma is »transzilvanik« néven ismer a világ és a melyben oly tökéletesedésre tettek szert őseink, hogy nürnbergi, augsburgi leghíresebb német aranyművesek sem birták őket utóiérni. Nohát, t. képviselőház, a mely nemzet egyes szakmából ily magasra viszi a kultúrát, az barbár nem lehet. Nem a németektől tanultuk mi ezt, hanem Bizancztól, és átalakítottuk magyar szellemben, keleti motMumokkal. De továbbá ott van Szent István királyunk, a ki a székesfehérvári bazilikát építette. Fájdalom, ma már ez a bazilika nem áll fenn, mert különben ugy járnának ma oda, mint a SanMarcoba vagy az Ája- Szófiába. De az ásatások kiderítették, hogy ott a mozaikok ugyanolyanok voltak, mint a melyek a san-marcoi, a bizanczi Aja-SzófM, vagy még inkább az ottani Chachrie Eucharistiae templomban vannak, a hol e mozaikok még jobban fenmaradtak. Magamnak is van egypár darabom Henszlmann ajándékából, a múzeum számosabb darabbal bir. Azt látjuk belőle, hogy Szent István a San-Marco bazilikának valóságos hasonmását építette. Hiszen természetes is volt; neki a sógora volt Urseolo dogé, nővérének a férje. Atyafiságban állott tehát Velenczével és ugyanakkor épült a SanMarco Velenczében és Velenczéből hozatott bizanczi építészekkel épittette Szent István is a maga templomát. Fájdalom, ez nincs meg, csak a romjai vannak meg, de exisztál az alapja, a tervrajza, és fenmaradt számos mozaikja. Azt is ráfogták a szegény törökökre, hogy ezt a templomot is ők pusztították el, pedig a vallonok röpítették levegőbe 1601-ben. Lőport helyeztek