Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-244

182 244. országos ülés 1903 április 3-án, pénteken. nézve mindegy, hogy több önálló kisebb államot csinálnak-e maguknak, vagy pedig egy nagyobb államot. Ezen nézetemet indokolom is. Hiszen mi a netán Keleten megalakulandó nagy országgal talán még könnyebben, sikeresebben léphetünk barátságra, mint sok apró-cseprő állammal, a melynek barátsága vagy szövetsége reánk nézve értéktelen, holott az érdekükben netalán elvállalt terhek nagyok, de sőt vészthozók is lehetnek. Nézetem és véleményem támogatásául hMatkozom az ]878-iki berlini szerződésre. Ha Európa 1878-ban a san-stefanói békekötést meg nem támadta volna, a Kelet dolga már el lett volna intézve. Azon kisebb államok mindegyike azt kapta volna, a mi őt a természet viszonyainál fogva megilleti. De mi lett a berlini szerződés következménye? A mostani fegyveres európai állapot, azon általános, állandó bizalmatlanság, a mely az államok és a népek között van, a hármas-szövetség, és 6nnek ellenében az oroszfranczia szövetség. Következménye lett az az általános elégedetlenség, az az elszegényedés, nyoIvor, a melyben az európai népek ma vannak és ennek következtében az anarchia kezdete. Mi a berlini szerződés alapján okkupáltuk ugyan Boszniát és Herczegovinát, nagy áldozatok árán, de ebből csak az a hasznunk, hogy azon idő óta még egyszer annyi adót fizetünk és hogy ezen okkupáczióból még komplikácziók is támadhatnak. Azon általánosan elterjedt nézetről is kívánok szólani, mintha mi a nyugati kultúrának a keleti, állítólagos barbarizmussal szemben őréül szolgálni hMatva lennénk és mintha jövőnk r e feladat miképen való teljesítésétől függne. Én ezt a nézetet azért nem osztom, mert mi magunk is a Keletnek népei vagyunk, mert a mi kultúránk Keletről származott és mert mi azt Keletről vettük át. A török invázióval szemben mi csakis létünket és keresztény mMoltunkat védelmeztük, és ha ezen védekezésünk a Nyugatnak javára vált, annak fejében a Nyugatnak irányunkban háladatosnak kellene lenni, de ebből ránk nézve kötelesség nem merül fel. A mi magát a kultúrát illeti, közismert dolog, hogy kultúránk Keletről származott, már azon régi mondás szerint: »Ex Oriente lux«. Az emberi gondolkozásnak, az emberi tudásnak, az emberi érzésnek és az emberi kedélynek ősforrása a Keleten keresendő. A számtan, a mértan, a természettan és a földrajz, a költészet és mithologia, filozófia és a művészet, az irodalom, a hadászat és építészet, a jogtudomány és a theológia, mind onnan származott hozzánk, nem különben a minden könyvek könyve: a biblia, nem-e a Keletnek szülötte? Maga a Kelet a tudás és az emberi érzés minden irányában olyan férfiakat adott a világnak, a minőket a Nyugat soha. A Homeros, Sokrates, Lykurgos, Solon, Herodotos, Sofokles, Tukydides, Demosthenes, Aesopos. Archimedes, Pythagoras. Xerxes, Nagy Sándor, Mózes, Dávid, Salamon, Justinián, Kopernikus, Amos Comenus — és száz meg száz keleti halhatatlannak a neve talán csak jelent valamit az emberi tudás és érzés történetében? De minek ajánlkozunk mi a Nyugatnak, a nyugati kultúrának védőjéül a keleti barbarizmussal, vagyis a keleti kultúrával szemben, a midőn ez a két kultúra egymással barátkozik, ölelkezik, szövetkezik ós pedig irodalomban, művészetben, tudományban, gazdasági, ipari, kereskedelmi viszonyokban, hadászatban és politikában, szárazon és tengeren, békében és harczban ? Hiszen látjuk és tapasztaljuk, hogy a nyugati népek érzését, ízlését, kedélyvilágát, gondolkozási módját épen az utolsó deczenniumokban a Keletnek írói, költői, filozófusai, mérnökei, jogtudósai, vezérei és politikusai elevenítették, frissítették fel, sőt át is idomították. Idézhetném a keleti irók egész sorát, a kiknek művei a nyugati kultúrában igen jelentékeny szerepet játszanak. Hiszen tudjuk, hogy ha ma egy franezia, angol, spanyol vagy olasz szépirodalmi lapot kezünkbe veszünk, ott látjuk a Kelet népeinek íróit. A magyar irók közül csak Arany János, Petőfi Sándor, Széchenyi István, Eötvös József neveit említem, a kiknek iratai, munkái ma már a Nyugat közkincsét képezik. De kérem van-e a keleti és a nyugati kultúra között olyan különbség, hogy az indokolná a mi elzárkózásunkat a Kelettel szemben ? Az én nézetem szerint nem, és pedig nem azért, mert a kultúra, jelesül az európai kultúra nagyjában és lényegében egy és ugyanaz jelenleg. Csak mellékes tulajdonságaiban, méreteiben, formáiban, színeiben, árnyalataiban van eltérés. Miért és minek tehát ellentétet állítani fel ott, a hol ellentét nincsen ? Itt lehetne azon német mondást idézni: »Man merkt die Absicht — und wird verstimmt«. — Politikai okokból és politikai czélokból kell az ellentétet megállapítani ! Vagy talán nzért kell a Nyugattal szövetkeznünk a kelet ellenében, mert a Nyugat mindig megtámadott bennünket, mert a Nyugat ellen létünket és életünket kellett évszázadokon át védelmezni fegyverrel a kezünkben ? Vagy azért kell a Nyugattal szövetkeznünk, mert a Nyugatnak, túlnépesedése folytán, a mi kenyeret, búzát termő földeinkre, vizeinkre, hegyeinkre, ligeteinkre és bányáinkra szüksége van ? S talán azért ellenségeskedjünk a Kelet népével, mert azokkal évszázadokon át barátságban, sőt szövetségben éltünk ? Talán azért, mert ők maguk elég földdel, vizzel, hegygyei bírnak és így észszerűen nem is támadhatnak meg bennünket? Gondoljunk csak Szobieszky lengyel király sorsára, a kinek országát pusztán bálából felosztották. Vagy talán nagyobb kultúra rejlik a Nyugat véres és erkölcstelen regényeiben, mint a kelet örökké ifjú, elérhetetlen, utánozhatatlan, örökbecsű szellemi és anyagi műveiben és kincseiben ? Igaz, hogy a nyugati népek a tatár-