Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-238

238. országos ülés 1903 márczius 27-én, pénteken. 11 kodott tíz esztendőig, germanizálva, egységesítve a maga monarchiáját, — hiszen ismerjük ezeket a dolgokat. 1790-ben a nemzetnek már forradalomra hajlott a hangulata, József császár hirtelen bekövetkezett halála, rendes országgyűlés összehívása II, Lipót által és az 1791-iki alapvető' törvények megalkotása vetett véget II. József abszolút rezsimének. Ez volt a másik Gesammtreich, ez is tiz évig tartott. A harmadik nem régi idők előtt történt. Mi, a parlamentnek öregebb tagjai, meg is értük azt. Nevezetesen, mikor bennünket 1849-ben orosz segélylyel legyőztek, akkor a mostani uralkodó, mint fiatal ember, léptette életbe az egységes Ausztriát a kremzieri s más akkori pátensekkel és tartott ez az abszolút rezsim a végén változó fázisokkal 17—18 évig, vagyis az 1867-iki kiegyezésig. Ha vesszük a végén a provizóriumokat, az októberi diplomát és Schmerlinget, ha más kategóriába sorozzuk is ezt, noha ez is a monarchiát akarta, a Gesammtreich megvalósítását, akkor is legalább 1861-ig feltétlenül annak kell vennünk és akkor is 10 —11 esztendeig tartott ez, mint József császár alatt. T. ház ! Háromszor tehát tényleg meg volt valósítva az az egységes Ausztri melyre a Habsburg-uralkodók mindig törekedtek. Tényleg, jogilag soha sem. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mind a három, hála az Ur Istennek, összetört. Mind a három több vagy kevesebb rázkódtatást idézve elő összeomlott és az uralkodóház a maga javáért is kénytelen volt kiegyezni a magyar nemzettel, a melyben a maga legnagyobb erősségét birja: ezt be kell látni. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ha katonai, hadügyi szempontból vizsgáljuk — mert a többi dolog most nem tartozik annyira ide — ezt a három tényleg megalkotott egységes államot, a melyet röviden jellemeztem, ugy leghuzamosabban az elsőnél kell időznünk, mert ez apja volt a másik kettőnek, mert önálló hadügyünk megsemmisítésének oka akkor kezdődött és mert a második kettő, különösen a második, egyenesen a Leopold-féíe rezsimet akarta utánozni, a vallási szemponttól eltekintve. T. ház ! Nekünk magyaroknak, — nem mint pártember beszélek, hanem ugy, mint egy szerény történetbuvár és mint ennek a háznak tagja — két dolgot szoktak a szemünkre vetni. Először is, hogy mi magyarok minden czMilizácziónkat a német nemzetnek köszönhetjük, másodszor pedig, hogy a török járom alól minket Ausztria hadserege szabadított ki. Ezt az utóbbit vágták a Beichsrathban is legutóbb a szemünkbe nagyhangú, de kevés tudományú emberek, a kiknek az állításait könnyen a minimumra lehet redukálni. Azt, hogy összes czivilizácziónkat a németeknek köszönhetjük, legutóbb az alldeutsch-párt embere, a német birodalmi gyűlés képviselője, Hasse ur dörögte az egész világ fülébe. Neki ugyan Bülow kanczel lár Bismarck hagyományai nyomán, de csak az aktív politikára vonatkozólag — kellőképen megfelelt. Barta Ödön: A lipcseiek szégyenlik is érte magukat! Thaly Kálmán; De, t. ház, engedtessék meg énnekem az, — és erre kérem a t. ház figyelmét — hogy a következőket megjegyezzem. (Halljuk! Halljuk !) A második kérdé?, a melyre szintén ki akarok terjeszkedni, hogy t. i. a török járomból ki szabadított ki bennünket, tisztán a katonai vita keretébe tartozik. Az a kérdés, hogy mi összes czMilizácziónkat a németnek köszönhetnők, általános természetű, de minduntalan szemünkbe vágják, mint legutóbb Berlinben is történt. Kérem tehát a t. ház engedélyét arra, hogy történelmi szempontból megvilágítsam egy kissé ezt a kérdést. (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, hogy nemcsak a magam pártjának, de mindnyájunknak teszek ezzel baráti szolgálatot. (Halljuk! Halljuk! a ház minden oldalán.) Elnök: Azt hiszem, hogy a ház nem tesz kifogást az ellen, hogy a t. képviselő ur erre is kiterjeszkedjék. (Helyeslés.) Thaly Kálmán: Ki mondja ezt a vádat szemünkbe, t. ház ? Hasse ur, a kinek neve is a mi ellenünk való gyűlöletre emlékeztet. De vájjon ezt mondják-e a német tudós fők: egy Mommsen, egy Virchow, egy Wattenbach, egy Sickel mondották-e ezt; — a kik részben élő, részint már nem élő tudósok — egy Bunsen, egy Dubois-Baymond, egy Helmkoltz, szóval ilyen világhírű nevek viselői, a kik alaposan tudták, a mit tudtak, és a kiket a magyar tudomány is, mint világjélességeket megtisztelt koszorújával, s a kiket a magyar tudományos akadémia tagjaMá is választott — sőt Mommsen és Virchow személyesen is megjelentek közöttünk, és részt vettek itt az üléseken — állítottak-e ilyesmit? Nem ezek, nem Mommsenék, nem Wattenbachék, nem Virchowék, hanem egy nagyhangú, de csekély képzettségű ur, egy Hasse nevű nagy-német mondotta ezt. A ki az előbb említett tudósokkal szemben ki akarná mutatni azt, hogy a magyar nemzet összes kultúráját a németeknek köszönheti, e czélját el nem érné ; nagyon elcsodálkoznék rajta Wattenbach, aki »MonumentaGermaniae« czimü művét kiadta, a melyben Magyarországot érintő számos vonatkozás is van. Ez tehát, t. ház, akár Hasse ur vagy akárki más mondja is, abszurdum. A czMilizáczió, a mint jól tudjuk, a népek egymásra való kölcsönhatásának az eredménye. Minden nép vesz át kultúrát a másiktól. A római átvette a görögtől; amaz vette az egyiptomiaktól, ezek az asszíroktól, ezek a sumiroktól, ezek az akádtól. A mennyire visszamehetünk a régi asszír emlékek eredetéig, azok mindig ezt mutatják, és természetes is, hogy a czMilizáczió egészen önállóan, elkülönítve más népek czMilizácziójától nem fejlődhetik. A mi czMilizácziónk-