Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.
Ülésnapok - 1901-241
2kl. országos ülés 1903 márczius 31-én, kedden. 107 jek át, a mely engem vezet, hogy ennek a pártnak magatartásáról, mint annak egyszerű közkatonája, mint ennek az országnak egyik polgára is a legnagyobb hálával szóljak. Emiitettem előzetes fejtegetéseim során, hogy a kormányra nézve a katonai javaslatok nem jöttek váratlanul; a katonai javaslatoknak, az uj katonai terheknek réme immáron 1895 óta folyton fenyegeti ezt a nemzetet, folyton előtérbe iparkodott, tehát nem volt titok, hanem nyíltan tudták, különösen a kormány élén állók, hogy ez bekövetkezik." T, ház! Újra ismétlem és hangsúlyozom, hogy lehetetlennek tartom azt, hogy midőn a miniszterelnök ur az uralkodótól a megbízást a miniszterelnöki székre megkapta, ne nyújtott volna garancziát a katonai javaslatok keresztülvitelére nézve; lehetetlennek tartom éjien ama magatartás folytán, a melyet odaát tanúsítanak e javaslattal szemben, hogy ezt tőle ne követelték volna. Várady Károly: Már Bánffy megengedte! Pichler Győző: Ha ezt tudta a miniszterelnök ur, — és itt most én teljesen az önök helyzetébe helyezem magamat, •— előkészitette-e ő az országot eme törvényjavaslatokra? Négyévi hatalmas kormányzata alatt előkészitette-e ezt az országot, ezt a nemzetet ily terhek viselésére? Soha még magyar miniszterelnök kedvezőbb körülmények közt azt a magyar miniszterelnöki széket el nem foglalta, (Ugy van! a ssélsőbaloldalon.) Lengyel Zoltán: Sokáig tartottak a mézeshetek! Pichler Győző: A nemzet megdöbbenve az exlex-állapottól, jmrtkülönbség nélkül, úgyszólván remegve ezredéves alkotmányáért, visszafojtott lélegzettel várta a politikai helyzetnek kialakulását, és fellélegzett, midőn megjött a megoldás és Széll Kálmán elfoglalta a miniszterelnöki széket. Az ellenzék maga, ez a párt is, a melyhez tartozom, politikai integritását teljesen fentartva, sietett munkatársul szegődni a miniszterelnökhöz, daczára annak, hogy mi mint ellenzékiek szerepeltünk, — mondom, — politikai elveink integritását fentartva. A szabadelvű párt a fúzió folytán nemcsak számban, de intellektuális erőben is megerősödvén, ott állt egy parlamenti helyzet előtt Széll Kálmán, melyben a kölcsönös munkakedv, az alkotás vágya, a kölcsönös bizalom, pártpolitikai ellentétektől meg nem zavarva, uralkodott az egész magyar kéj)viselőházon és törvényhozáson. A törekvés, a hol politikai ellentétek nem mutatkoztak, nagy belügyi kérdésekben az volt, hogyha valami rosszat hoztak ide, azt meg kell javítani és jóvátenni, ha valami jót hoztak ide, azt a jót még jobbá kell alkotni. Ez a gondolat, ez a terv fogamzott meg itt minden emberben, a ki lelkiismeretes gonddal viseli képviselői tisztjét, és a nemzet jövőjét, prosperálását és boldogulását szMén viseli. (Ugy van! a szélsöbáloldalon.) És mi történt négy év alatt ? Semmi. A sMár valóság váltotta fel mindezen remény r eket. Egy előrelátó államférfiú, ha tudja, — és én azt a konczessziót adom a miniszterelnök urnak, hogy kell neki, hogy kény szeritik rája, hogy e törvényjavaslattal ide előlepjen, — azzal legalább fedi pártját a választókkal szemben és fedi önmagát az országgal és a nemzettel szemben. És hogy értem ezt az úgyszólván igazolását ennek a törvényjavaslatnak, a mit önöknek kötelességük lett volna megtenni ? Négy év óta könnyitett-e valamit ez a minisztérium a közterheken ? Semmit sem könnyített. Négy év alatt létesíthette volna azt, a mi már 12 év óta törvényalkotás munkáját képezi, négy év alatt ezen oldal segítségével szerencsésen megoldottuk volna a progresszív adóreform kérdését, (Ugy van! Ugy van! a szélscibaloläalon.) a mit már 1894-ben, illetőleg még 1892-ben Wekerle alapvető munkájával bejelentett és a mi benn volt az 1896,, az 1897. ós 1898. évi exjwzéban, a mit ki is fejtett a pénzügyminiszter, de ez most egyszerre elhagyatott. De még a törekvést, még az iparkodást sem tüntették fel itten, még szóba som került e négy év alatt, a mely alatt a miniszterelnöknek széles latitűd-je volt. hogy alkotásaMal a nemzet előtt magának érdemet szerezzen és talán a saját pártja előtt — mert mielőttünk nem tehette volna, — panaczeát nyújtson az ilyen törvényjavaslatért. T. ház! 1894 óta a földadó kérdése folyton felszínen volt, itt mindig megbeszélés tárgyát képezte, a határozati javaslatok egész özönét nyújtották be erről az oldalról a földadó leszállítására. Megoldotta-e ezt a kérdést, közelebb hozta-e a megvalósításához, szándéka volt-e a közterheken legalább ezzel segíteni? A tagosítás kérdése, a melynek minden előfeltétele megvolt, teljesen kMeszett négy év alatt. Két év óta, — és ez valódi játék, — hirdetik, igérik a beruházási kölcsönt, programmot csinálnak, hogy 200 millió koronát szánnak a gazdasági helyzet felsegitésére, a mely gazdasági helyzet megjavítása és a közmunkák létesítése olyan viszonyokat teremtene, hogy a tervezett munkálatok keresztülvitele által egész vidékeket nemcsak pillanatnyilag ellátnánk, hanem azok gazdasági fejlődését, kereskedelmét és iparát is hathatósan előmozditanók. (Ugy van! Ugy van! a szelsíibaloldalon.) Vagy menjünk át egy kisebb kérdésre. Ebben az országban évtizedeken át a viczinális vasutak építésénél a visszaélések egész özöne volt. Végre leleplezték és megszüntették ezeket, de ugy, hogy két szék között a földön vagyunk. A régi törvény alapján már nem akarnak építési engedélyt adni, az uj törvényt évek óta nem alkotják meg és bár ezek az építkezések ezer meg ezer munkás kéznek adtak kenyeret, de 14*
