Képviselőházi napló, 1901. XIV. kötet • 1903. márczius 27–április 25.

Ülésnapok - 1901-241

2íl. országos ülés 1903 kik odakiáltják, hogy nem kell! A nemzet a maga egészében, impozánsságában sohasem jelenhet meg az uralkodó előtt, mert mindig Tannak, a kik közbekiáltják, hogy ez nem a nemzet kívánsága és követelése. Azt mondta nekem a miniszterelnök ur egyik interpellácziómra adott válaszában, hogy ha én egy közeli háború veszélyétől félek, nekem épen az volna a kötelességem, hogy ezt a katonai javaslatot megszavazzam. Az én logikám pedig azt mondja, hogy ép az a kötelességem, hogy ne szavazzam meg, mert minél nagyobb a veszély előttem, minél nagyobb veszélyben látom az uralkodóházat és Magyarországot, annál inkább kötelességem az önálló hadsereg létesítését, felállítását sürgetnem, mert hiszen csak ebben találok én biztosítékot minden veszélylyel szemben. (Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Abban igazat adok a miniszterelnök urnak, hogy én nem tartom azt, hogy nincsen veszély. Van. De nem annyira a nemzetre, mint az uralkodóházra van veszély, mert midőn azt látom, hogy az uralkodóház egyik szövetségese, Olaszország, az Ausztriába vezető hegyi utakat erődítésekkel védi, a másik szövetségestársa, Németország pedig semmit sem tesz az ellen, hogy ott egy óriási, a társadalom legjava részéből alakult akczió indult meg a pángermanizmus mellett és hogy az akczió az ő mappáira nemcsak az osztrák örökös tartományokat pingálja fel, hanem felpingálja Magyarország egynéhány megyéjét is, és midőn azt látom, hogy Oroszország, mely, hogy a belső felbomlástól meneküljön, folytonos hódításokra van kényszerítve, mint egy bozótba bujő kígyó, folytonosan közelebb jön a testünkhöz: akkor nem mondhatjuk, hogy nyugodtan bajthatjuk le fejünket, mert nem tudhatjuk, hogy melyik szép reggelen ébredünk fel arra, hogy a birodalom egyik részébe a pángermanizmus, másik részébe a pánszlávizmus mikor akarja magát beszállásolni. És ez ellen nincs más orvosságunk, mint az önálló hadsereg, a melynek háta mögött egy kielégített nép van. (TJgy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Most Bülow kanczellár meg akar nyugtatni bennünket. Annak bizonyítására, hogy Ausztria és Magyarország iránt semmiféle rossz indulattal nincsenek, felolvasta egy húsz ós egy harmincz év előtti körlevelét Bismarcknak. Hát ez igen szép, hanem Bismarcknak e két rendeletével szemben ismerem Bismarcknak más nyilatkozatát is. Mikor arról volt szó, hogy Bismarck terve szerint Németalföld felé kell terjeszkedni és arra tolni ki Németország határát, a németalföldi nagykövet felkereste Bismarckot és megnyugtató választ kért tőle. Bismarck rá veregetett a vállára és azt mondta neki: Uram! Legyen nyugodt! Ha mi terjeszkedni fogunk és okkupálni akarunk, akkor nem Németalföld felé, hanem Ausztria felé megyünk. Az ilyen diplomácziai, kétes értékű, kétértelmű nyilaimárczius 31-én, kedden. 101 kozatokra nem lehet a nemzet jövőjét és biztosítékait fektetnünk; hanem igenis tessék arra fektetni, a miben mi keressük a biztosítékot ezen az oldalon. (Ugy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Azután, t. képviselőház, méltóztassék arra is gondolni, hogy most ujabb vér- és pénzáldozatot kér a kormány a nemzettől, hogy ez a nemzet is, Magyarország polgárai is gondolkozni kezdenek és azt kérdik önmaguktól: miért adjunk mi ennyi pénz- és véráldozatot, még ha alkalmas is volna ez a hadsereg a védelemre? Mit védjen az? Hiszen elvettek ettől a nemzettől már mindent, a mi szent; elvettek mindent, a miért lelkesülni tud; elvették önállóságának minden létfeltételét. Mit védelmezzen meg ez a hadsereg? (ügy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A franczia hadügyminiszter legutóbb a parlamentben azt mondta: »Óriási csapás ez a katonai teher a nemzetre, de még nagyobb csapás volna a nemzet függetlenségének a csorbítása; tehát áldozzunk érette.« Ezt megértették. De hát argumentálhatunk-e így mi, mondhatjuk-e mi ezt? A mi függetlenségünk már annyira meg van csorbítva, hogy azt jobban csorbítani nem lehet. Mi azt nem mondhatjuk, hogy. függetlenségünk csorbítását kikerülendők, hozzunk áldozatot e közös védelemnek és az egységes hadseregnek, még ha meg volnánk is róla győződve, hogy ez alkalmas és képes a védelemre. Tessék visszaadni a nemzetnek önrendelkezési jogát, hogy legyen félteni valója. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Tessék lehetővé tenni a megélhetést és a magyar népnek a jólétét, hogy érdemes legyen neki azt védelmeznie. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De igy ne csodálkozzanak önök azon, hogyha kétségbeesésében ez a magyar nemzet azt mondja: nincs veszteni való! Eb ura fakó! Tartomány vagyunk, tartomány leszünk, bármi történjék velünk, legföíebb urat cserélünk. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Azt meg nem engedhetjük, hogy önök ilyen kétségbeesésbe vigyék a nemzetet, és hogy attól megszabadítsuk a nemzetet, most nekünk minden fegyver jó, a mely ettől megmentheti a nemzetet. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Barabás Béla: Éz nem alkotmány! Csávolszky Lajos: Azért nagyon helyesen mondta Beőthy Ákos t. képviselőtársam azt, hogy most jogosult minden ellenállás, minden megtorlás és minden obstrukczió. Babó Mihály: Kötelesség! Csávolszky Lajos: És helyesen mondatott, hogy Európa meg fogja ezt érteni és méltányolni fogja küzdelmeinket, legfeljebb egyen csodálkozhatik, azon, hogy ezt a gyáva, gyalázatos, szégyenletes állapotot, a melyben voltunk, hogy bírtuk tűrni 37 esztendőn át. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Európa művelt nemzetei az ellenállásban oly mentó'szert látnak, a melynek gyökere a népek érzelmeiben van. Európa nem-