Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-226

88 226. országos ülés 1903 márczius 12-én, csütörtökön. Pichler Győző: Legfeljebb Windischgrätz olyan réteg! (Egy hang a szélsőbaloldalon: Még pedig antidiluviális!) Vázsonyi Vilmos: T. ház! Már eddig is rámutattam arra, hogy ez a katonai javaslat épen ugy született meg, mint annak idejében a rendi korszakban bármely királyi propoziczió: nem érlelődött meg a nemzet közvéleményében, nem is a kormány szuverén elhatározásának eredménye volt, hanem egyszerűen egy kedves meglepetés, a melyben maga a kormány is részesült, és én azt hiszem, hogy a kormány volna a legboldogabb, ha ettől a javaslattól megszabadulna. Nem kell gondolatolvasónak és mély lélekbúvárnak lenni annak elképzeléséhez, hogy a miniszterelnök ur milyen boldogan állana a ház elé, ha visszavonhatná e javaslatokat. Tisztán a dikaszteriális kényszerhelyzet az, a melyben a kormány ezen javaslatokat itt benyújtja és védi; nem az indukczió módszere melynek utján létrejöttek ezen javaslatok, hanem Bécsből megkapván a javaslatokat, most a dedukczió logikai sorozatával utólag keresnek érveket a napi parancshoz; vagyis, hogy a honvédelmi miniszter urnak a szívességét viszonozzam, hogy ugyanazon a nyelven szóljak, melyen szólni szeret, azzal a régi fogással élnek: »aus der Noth eine Tugend machen.« B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Én magyarul szoktam beszélni ! Vázsonyi Vilmos: A kényszerűséghez keresik az érveket, az elveket, hol a Balkán-félszigeten, hol egyebütt, mindenféle katonai szempontokat, nagyhatalmi szempontokat, a dualizmus szempontját hangoztatják, és a sanyarú kényszerűséget elvi magaslatra emelik. (Ugy van! Ugy oan! a szélsőbaloldalon.) Mit érnek azok a bizonyos katonai érvek, a melyeket a javaslat mellett felhoznak ? Hiszen én elismerem azt, hogy a hadsereg kétségtelenül annál tökéletesebb, minél több katonája van, minél több fegyverzete van; de vájjon kormányzatunk egyéb ágaiban minden tökéletes-e ? Vájjon ha megkérdezzük a földmMelésügyi miniszter urat, a kereskedelemügyi miniszter urat, a közoktatásügyi miniszter urat, vájjon ők a közigazgatásnak ezen fontos ágaiban nem tudnának-e szintén nagyon fontos dolgokat létesíteni, hogyha megfelelő összegeket bocsátanánk rendelkezésükre? Elismerem, lehet, hogy a hadsereg tökéletesebb volna, ha mindezek a követelmények teljesednének; de azt hiszem, hogy végtére egyszer csak ki kell mutatni azt, hogy mindennek van határa és még sincs ugy, hogy csak néhány generálisnak ki kell mondani azt, a mi az ő szMük vágya, akkor aztán a régi regéknek módja szerint egyszerre megvan a teritett asztal és megvan az a saru, a mely mértföldekre röpiti őket, mert az ő szMük minden vágyának teljesednie kell. Egyszer talán már ideje volna annak, hogy példát statuáljunk, hogy nem kell, hogy a hadsereg minden követelése teljesüljön, és nem kell, hogy minden generális fixa ideája rögtön nagy nemzeti közszükségletté és az európai egyensúlynak feltétlen kellékévé váljék. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De a katonai érv természetesen nem volt elég és ezért a nagyhatalmi politikának csábjait kellett elénk varázsolni. A mi ezt a nagyhatalmi politikát illeti, én nem tudom, hogy mikor lett volna az a magyar nemzetnek óhajtása, hogy akár a Balkánon, akár másfelé terjeszkedjék. A kik ezt a politikát csinálták annak idejében, azok nagyon jól tudták, hogy ezt erőszakosan és a nemzet akarata ellenére csinálták, hogy ennek a politikának nincsen is semmiféle magyar érdeke. Itt egyszerűen arról van szó, hogy a dinasztia elvesztette Lombardiát és Velenczét, és már most az elvesztett drágaköveket járdakövekkel akarja kipótolni. Yelencze és Lombardiáért Bosznia és Maczedónia, Milánóért Mostar, Velenczéért Sarajevo. Itt gyémántokat cserélnek ki járdakövekkel. (Ugy van! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ha szükség van hóditó politikára, van még nagyon sok terület Magyarországon, a melyet a magyar államiságnak meg kell hóditani. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ha elnyomottakat akarnak felszabadítani, van még nagyon sok köny Magyarországon, a melyet le lehet törölni és- nagyon sok seb, a melyet gyógyitani lehet! És ha függetlenséget akarnak egy országnak szerezni, hát Maczedóniánál közelebb van Magyarország, (Élénk helyeslés és tetszés a bal- és a szélsőbaloldalon.) és ne legyen önöknek szűk Maczedónia, mikor oly tágas a mi hazánk ? Hát, t. ház, ezt a hóditó politikát, ezt a nagyhatalmi ábrándot hiába hangoztatják, mert minden gyermek tudja, hogy Boszniában a magyar kereskedelem, a magyar ipar bizony nem valami nagy piaczot nyert, s hogy a magyar érdekek számára ez a megszerzett drága gyöngy nagyon értéktelen. Ez a nagyhatalmi ábránd mindig emlékeztet engem azokra a jótékony hölgyekre, a kik elmennek az elhanyagolt gyermekek gondozására tartott gyűlésre, odahaza pedig hat neveletlen gyermekük sir éhesen és piszkosan. így akarnak a mi állambölcseink, mint ama jótékony hölgyeknek a politikában követői, elmenni a Balkánba, a balkáni elhanyagolt gyermekek gondozására. (Elénk tetszés a szélsőbaloldalon.) De tessék előbb fölnevelni a magyar elhanyagolt gyermekeket, tessék gondoskodni előbb a magyarokról és ne menjenek jótékony gyűlésre a Balkánba és a Maczedóniában levő elhanyagolt gyermekek érdekében tartott kongresszusra. (Élénk tetszés a szélsöbaloldalon.) De, t. ház, ennek a hóditó politikának én még nagy alkotmányos veszedelmét is látom. Keveset szoktunk elmélkedni arról, hogy mit jelent az, hogy egy alkotmányos országnak, Magyarországnak, s egy másik u. n. alkotmányos országnak, Ausztriának, van egy darab