Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-237

404 237. országos ülés 1903 márczius 26-án, csütörtökön. kozott, hogy felsőbb rendeletre kell cselekednie. A belügyminiszter ur azt mondta, hogy a kerületi rendőrkapitányok parancsolták ezt. Az lehetetlenség; annyi kerületi rendó'rparancsnokság egyhangúlag ilyen parancsot nem adhatott volna ki a saját felelőségére. Tehát a rendőrkapitányoknak kellett, hogy egy felsőbb hatóság adta ki azt a parancsolatot, a melyet ők aztán tovább kiadtak. Az a felsőbb hatóság lehet Rudnay főkapitány, vagy lehet Széll Kálmán miniszterelnök, belügyminiszter ur. (Zaj.) És minden jel arra mutat, hogy inkább maga a belügyminiszter ur adta ki, vagy ha nem adta ki, akkor hallgatólag elnézte Rudnay főkapitány eljárását. Erre mutat pedig azért, mert ha esetleg nem ő adta volna ki, akkor kötelessége lett volna, mihelyt legelőször a képviselők odatelefonáltak, nem azt válaszolni, hogy »éa most ebédelek«, hanem mikor odatelefonáltak, hogy a rendőrség vérengzéseket követ el, a telefonhoz kellett volna mennie és azt mondani Rudnay főkapitánynak: »Képviselők jelentik, hogy brutalitásokat követ el a rendőrség, hát szüntesse he!« De nem tette és még akkor is, a mikor Horváth Gyula t. képviselőtársam és mások hozzámentek, kocsiba ült és Rudnay főkapitányhoz ment kérdezősködni. Miért nem ment ki a képviselőkkel az utczára? Már a múltkor azt mondta erre, hogy miniszterelnökhöz ez nem illő. (Zaj.) Mátyás királyhoz, az igazságoshoz hozzá illett, hogy a nép között járjon, de Magyarország ideiglenes belügyminiszteréhez nem illik hozzá? Oda kellett volna menni, meggyőződést kellett volna szerezni ott az Erzsébet-körúton arról, mit csinál a rendőrség és meg kellett volna akadályozni a vérontást. Megmondom én, mi volt az a rendelet, a mely felsőbb helyről jött. Ki volt adva, hogy ezen a napon minden néven nevezendő brutalitást el lehet követni, hogy ezen a napon okvetlenül vérnek kell folynia, hogy a rendőrség leveheti a számát, ha szükség van rá. Tudom, hogy a becsületesebb, jobb érzelmű rendőrök abban a tudatban, hogy mint jó érzelmű magyar emberek ilyent józanul nem tudnak majd elkövetni, leitták magukat és ezért volt a rendőrségnek a felerésze részeg. S miért tette ezt a belügyminiszter, ha ő tette, vagy Rudnay főkapitány ? Azért, mert kiestek már a kegyből, ugy ő, mint Rudnay főkajntány. Ezzel akarták azt a napot, Kossuth Lajos édes apánknak, Magyarország volt főkormányzójának, Magyarország anyagi, szellemi, földi istenének ünnepét megszentségteleníteni. Ez volt az egyik czél; a másik pedig, hogy ugy a belügyminiszter, mint Rudnay főkapitány persona grata akart ezzel lenni az udvarnál és a felsőbb köröknél. Harmadszor el akarták ezzel érni azt, hogy megfélemlítsék ugy az egyetemi ifjakat, mint Budapest fő- és székváros lakosságát, hogy tüntetéseket ne rendezzenek többé, mert különben ártatlan asszonyokat, gyermekeket is agyonvágnak. Borzasztó állapot az. t, ház, hogy az ellenzéknek és minden becsületes jó érzelmű magyar embernek a saját kormányával s annak háta mögött ülő nagy kormánypárttal folytonos háborúban kell lennie, a mint azt a katonai törvényjavaslat és most itt ez az egyszerű dolog bizonyítja. S ismétlem, mindez csak azért, hogy Kossuth apánk szent nevét megszentségtelenítsék és Bécsben magukat jobban megkedveltessék. Ennek a kedvéért készek kaszabolni a népet, agyba-főbe ütni-verní a védtelen gyermekeket. Mindezt önök tűrik nyugodtan. Ugyanez történt a »Gotterhalte« előadásánál is a Magyar Színházban, a hol abból a becsületes magyar darabból, a mely Kossuth Lajos édes apánkat magasztalja, csúfságot akartak csinálni. Miután nem voltak képesek levétetni a darabot Leszkay színigazgató által, ráfogták, hogy az ott használt honvédruhák lopottak, hogy azokat Leszkay színigazgató orgazdától vásárolta. Pedig tudja mindenki, hogy kincstári ruhát lopni nem szabad ; (Elénk derültség.) nemcsak nem - szabad, de nem lehet. Mindjárt megmagyarázom ezt. A kriegsartikulus szerint nagyobb bűn egy rokkot ellopni, mint ellopni az oltári szentséget. A kriegsartikulus azt mondja, hogy egy katonai sipkának az ellopása kettő—öt évi várfogságbüntetést von maga után. Ott van a honvédelmi államtitkár ur. Ha olvasta valaha, ugy tudnia kell ezt, de én felolvastam a legénységnek elég sokszor és magyaráztam is. A Magyar Színház ügyében azt kellett volna tenni, ha becsületesen akartak volna eljárni, hogy megvizsgálják a ruhákat és ha azt látják, hogy nincs azokon a kiselejtezési bevágás, akkor beszélhettek róla, de akkor sem a színigazgatóval, hanem a Hecht bankházzal, a mely szerződéses viszonyban áll a katonai kincstárral. Mert kisült, hogy... (Zaj. Halljuk! Halljuk!) A mig diskurálnak, én nem beszélek. (Zaj a jobboldalon.) Nessi Pál: Joga van hozzá! Kubik Béla: Ilyen zajban csak nem lehet tárgyalni! (Zaj a szélsöbaloldalon. Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Ez a kormánypárt!) Münnich Aurél: Persze, hogy ez a kormánypárt! Az meg az ellenzék! Gabányi Miklós: Nem kofáknak beszélek én! Elnök: Csendet kérek, t. ház! Kérem a képviselő urat, méltóztassék szavait folytatni. Gabányi Miklós: Elkoboztatták a ruhát, és harmadnapra kiderült, hogy a Hecht-bankház szerződési viszonyban áll a kincstárral. (Derültség a szélsöbaloldalon.) Akkor harmadnapra visszaadták a ruhát. Mit akartak ezzel elérni? Azt, hogy a napirendről levegyék ezt a darabot; kompromittálni akarták ezt a magyar érzelmű színmüvet. És mit értek el vele? A belügyminiszter ur kompromittálta önönmagát, és minthogy ő a feje a rendőrségnek, tehát az egész rendőrséget is. Azt érték el vele, hogy százszor is fogják adni azt a színdarabot, mert pártolni fogjuk mindnyájan; olyan sokszor fog-