Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.
Ülésnapok - 1901-237
23/. országos ülés 1903 márczius 26-án, csütörtökön. 105 ják adni, mint akár a »Bob herczeg«-et! (Derültség a szélsőbal-oldalon.) Most ime itt van a másik eset. Alig kászolódtunk ki ebből a dologból, itt vannak a rendőri brutalitások. Ezeknek az elkövetőit pártolja most a belügyminiszter ur, pedig ez a parancsolat már nem Bécsből jött; ezt csak ők adták ki; csak ő adbatta ki, de azért pártolja őket, daczára annak, liogy itt 21 országgyűlési képviselő mondotta el azt, a mit saját szemeMel látott. Nekünk nem ad hitelt, hanem igenis ad annak a kék papirosnak, a melyet a múltkor itt felolvasott. Hogy ki hallgatta ki az illetőt, és hogy ki irta alá azt a ^papirost, azt a világért meg nem mondja. Én tehát kinyilatkoztatom, hogy az, a mit a miniszterelnök ur felolvasott, egyszerű hazugság, azért, mert nem mondta meg, hogy ki hallgatta ki az illetőt; nem mondta meg, hogy ki van azon a kék papiroson aláírva. És hogy bebizonyítsam, hogy mindannak ellenkezője áll, a mi azon a kék papiroson el lett mondva, fel fogom olvasni itt Verbovszky bölcsészethallgató nyilatkozatát. (Halljak! Halljuk! Olvassa): »A miniszterelnök hMatkozott a megsebesült Verbovszky bölcsész nyilatkozatára. A miniszterelnök állításaMal szemben Verbovszky most a következő nyilatkozat közzétételére kér fel berniünket. (Halljuk! Halljuk!) »Nyilatkozat. Én 20-án este 6 órakor az egyetemre mentem, mMel hallottam, hogy az egyetemen ülést tartanak, és ott egy ideig a beszédeket hallgattam. E közben hallottam, hogy az Egyetemtéren a lovasrendó'rök rohamot intéztek az ifjúság ellen. Továbbá azt is hallottam, hogy az egyetemről dobáltak széndarabokat. (Halljuk! Halljuk!) Minthogy azonban már 7 óra volt, és kissé csendesülni láttam a dolgot, kinéztem, hogy haza mehetek-e már. Mikor egy csoporttal, a melyik kifelé igyekezett, kiértem az egyetem ajtajába, a rendőrök rohamot intéztek ellenünk s ekkor társaimmal együtt visszaszaladtam, de a tolongásban hátra kerültem s ekkor észrevettem, hogy a fejemet megütötték. Ijedten visszanéztem, hogy honnan jön az ütés s eközben kaptam még egynéhány ütést.« (Mozgás és zaj a jobboldalon.) Nem hallgat ide a belügyminiszter ur ? (Halljuk! Halljuk! a szélsöhaloldalon, Nagy zaj a jobboldalon.) Mi meghallgattuk hűségesen a kék papirost, de ő ezt már nem hallgatja meg! Kubik Béla: A kék papiros fucscsot mondott, miniszterelnök ur! (Derültség a szélsöhaloldalon. Mozgás a jobboldalon.) Gabányi Miklós (olvassa): »Erre azután sikerült bejutnom az előcsarnokba. Ott éreztem, hogy nagyon fáj a fejem. Levettem a kalapomat, és ekkor már erősén csorgott a vér. Társaim segítségével bejutottam a fütó'pinczébe, a hol rögtön kezelés alá vett néhány orvosnövendék. E közben megérkeztek a mentők, a kik azután a Rókuskórházba vittek, a hol sebemet bevarrták.« (Mozgás jobb felöl.) Megint nem hallgat ide! (Halljuk! Halljuk! a szélsöhaloldalon. Olvassa:) »Ezeket nem az összes rohamokra vonatkozólag mondottam, mert a kezdetét nem is ismerem a támadásnak, hogy a rendőrök támadtak-e előbb, és az ifjúság azután dobált, azt egyáltalában nem tudom, és ezért nem is állithatom. Én csak akkor mentem ki, mikor már csillapodni láttam a dolgot, s mert rendőröket akkor, a mikor kimentem, nem láttam. Csak akkor vettem észre őket, mikor társaimmal együtt hazafelé igyekeztem. S ekkor volt a roham és ekkor sebesültem meg. Én pedig a dobálásban részt nem vettem, sőt szándékom sem volt, hogy a rendőrséggel kikössek. A rendőrtisztviselő előtti vallomásom nem vonatkozik az egész dologra, csakis arra a rohamra, a melyben megsebesültem, mert az előbb történteknek szemtanuja nem voltam. Verbovszky Béla bölcsészettanhallgató.« Hát, t. képviselőház, ez alá merte irni a nevét, nem ugy, mint a belügyminiszter ur, aki nem merte megmondani, hogy ki vette föl a jegyzőkönyvet. Ez tehát igaz, az pedig — ismétlem — hazugság, a mit a miniszter ur felolvasott, mert nem mondta meg, hogy ki hallgatta ki az illetőket és mert nem volt aláírva senki. Ezzel is csak azt érte el a t. belügyminiszter ur, hogy az illetők kompromittálták magukat azzal, a mit csináltak azon a szent Kossuthünnepen, mert jövőre tízszerte impozánsabb ünnepet fogunk tartani és azután is mindig, sőt a vidékről is ezer számra fognak feljönni a Kossuth tisztelő emberek és megmondom már most, jó előre, hogy majd három nappal előbb bejelenjtük, hogy mi az összes képviselők és az összes egyetemi ifjak jótállunk, hogy a rendőrségre nem lesz szükség. Ezzel tehát ártottak a saját ügyüknek, mert Bécsben nem lesznek persona gráták. Ha nem a belügyminiszter ur adta volna ki a rendeletet, ha előbb nem, legalábbis este a képviselőkkel együtt eljött volna az Erzsébet-korutra és meglátta volna a gyilkosságot, a melyet a rendőrök véghez vittek és akkor okvetlenül beszüntette volna. Tehát minden jel arra mutat, hogy a belügyminiszter ur adta ki azt a rendeletet, vagy pedig a belügyminiszter ur hallgatagon helyeselte Rudnay főkapitány ur rendeletét, mert ha nem helyeselte volna, vagy nem ő adta volna ki, akkor már szombat óta lett volna ideje Rudnay főkapitányt felfüggeszteni és ellene a legszigorúbb, pártatlan vizsgálatot elrendelni. (Igaz! ügy van! a szélsöhaloldalon.) Épen ugy tesz a t. kormány, mintha nem elégelné meg az évenkint kMándorlóknak százezrekre menő számát, hanem szeretné öldöstetni, kaszaboltatni ós kipusztítani a magyar embert, a minthogy Marosvásárhelyen sem rendelkezett a belügyminiszter ur semmit, a midőn azt a
