Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-236

868 236. országos ülés Í903 Reich Aladár: T. képviselőház! (Bálijuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Én is kényszerű tanuja voltam azoknak a botrányos jeleneteknek, a melyek péntek este lezajlottak az Erzsébet-köruton. (Halljuk! Halljuk! Zaj. Elnök csenget.) Azt hiszem, nem fogja rólam senki sem azt gondolni, — már vérmérsékletemnél fogva sem, — hogy én kerestem volna az alkalmat, hogy tüntetésekben résztvehessek. Tiszta véletlen volt. (Zaj. Halljuk! Halljuk! a balés a szélsőbaloldalion. Elnök csenget.) Tiszta véletlen volt, hogy a tüntetők közé keveredtem. (Zaj a jobboldalon. Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) A többi képviselőtársammal történt megállapodás értelmében én is kénytelen vagyok elmondani azokat, a miket ott az Erzsébetköruton észleltem. (Halljuk! Halljuk / a szélsöbalolclalon.) T. képviselőház! Én Mezőssy Béla, Lengyel Zoltán, Rátkay László. Kovács Gyula és Eitner Zsigmond képviselőtársaimmal együtt a Muzeumköruton találkoztam az ifjaknak egy tömegével, a mely a Magyar Színház felé tartott. Mi kötelességünknek tartottuk, miután ismertük a napnak addigi történetét, hogy a mi tekintélyünkkel útját álljuk esetleg annak, hogy az elkeseredett ifjúság tüntetése . . . (Zaj a jobboldalon. Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalion.) Kubik Béla: Várjunk, mig kibeSzéllk magákat! (Halljuk! Halljuk!) Reich Aladár: . . . helytelen irányba terelődjék, és ezért csillapítva őket a menetnek élére állottunk. Eljutottunk akadálytalanul egész a Nemzeti Színházig, és ott Mezőssy Béla képviselőtársam közbenjárására az ott levő rendőrtisztviselő készséggel megengedte azt, hogy rendben vonuljunk tovább a függetlenségi pártkör elé, azon czélból, hogy ott néhány beszéd meghallgatása után az ifjúság szétoszlásra kéressék fel. Csupán azt kötötték ki, hogy a közlekedés meggátlásának elkerülése czéljából ne a kocsiúton haladjunk, hanem négyes sorokban a gyalogjárón. Ézt meg is tettük. Eljutottunk a Kerepesi-uton egész a Népszínházig és itt Mezőssy Béla t. képviselőtársam újból egész higgadtan tárgyalásokba bocsátkozott az ott levő rendőrtiszttel, a ki szintén megengedte azt, hogy elmenjünk a függetlenségi pártkör elé, miután ott is felelőséget vállaltunk az iránt, hogy a függetlenségi pártkörből fogunk szólani az ifjúsághoz és fel fogjuk kérni őket arra, hogy rendben, csendben távozzanak onnan. Mentünk tovább mindenféle rendzavarás nélkül, talán a Kossuth-nótát énekelték. Odaérve a függetlenségi pártkör elé, elhelyezkedett az ifjúság, és több képviselőtársam közölte az ott levő rendőrtiszttel, hogy mi a czélunk, mi a megállapodásunk, az t. i,, hogy további zavargásoknak elejét veendő, a függetlenségi pártkör ablakaiból szétoszlásra fogjuk felkérni az ifjúságot. Mig ott tárgyaltak képviselőtársaim a rendőrtisztviseló'vel, a szóváltás hevesebb lett és márczius 2f-én, kedden. én azt a meggyőződést merítettem magamnak azokból a szavakból, a miket az a rendőrtisztviselő kiejtett . . . Bartha Ferencz: Hogy hívják? Reich Aladár : . . . a nevét nem tudom, hanem ugy gondolom az előadottakból, hogy Gyertyánffy lesz az, — mondom, azt a meggyőződést merítettem, hogy ez egy alantas közeg, a ki megkapta már a maga utasítását, és akármilyen módon igyekszünk is rábeszélni őt arra, hogy embereinek kellő utasítást adjon, ő nem lesz képes és nincs is jogában, hogy a kapott utasítással ellenkezőleg járjon el. Én ekkor gondoltam, miután a vitatkozás hevesebbé vált, hogy majd oda megyek az utcza közepére, a hol ugy véltem, hogy egy magasabb rendőrtisztviselőt látok és azzal fogok higgadtan, békésen tárgyalni, hogy adja ki az utasítást az ő alantasainak, hogy a rend fentartható legyen, hogy mi megtehessük azt, a mire vállalkozunk, hogy t. i. felszólíthassuk az ifjúságot a békés eloszlásra. El is indultam az utcza közepe felé és olyan nyugodtan, a mint az rendesen is szokásom, tartottam az ott látott alak felé; egyszerre, a nélkül, hogy akár a testtartásom, akár a magaviseletem tüntetőnek a színében tüntethettek volna fel engem és olyan helyzetben, a mikor egy tiz lépésnyi átmérőjű körön belül én magam voltam az egyetlen ember, egyszerre lódobogást hallok, hátulról jöttek lovasrendőrök galoppban, bár egyedül állottam s láttam azt, hegy a galoppozó lovasrendőr felém akar sújtani. Ekkor én ösztönszerűleg félre kaptam fejemet, a rendőr pedig végigvágott a hátamon a kardjával. Kubik Béla: Derék dolog ez! Reich Aladár: Ezt azért tartottam szükségesnek előadni — természetes, hogy nem látom ebben a mentelmi jog megsértését — hogy ezzel jelezzem azt, hogy bárki bármilyen békés hangulatban volt is jelen, azt csoportosulásnak vették, a mi pedig teljesen ki van zárva. Már maga az a körülmény, hogy valaki ott volt az utczán, elég volt arra, hogy kitegye magát a legdurvább rendőri brutalitásnak. Az után az eset után én igyekeztem tovább is a rendőrtiszteket kapaczitálni arra, hogy embereiket a garázdálkodástól, a brutalitásoktól tartsák vissza. De ha meg is fogtam egy rendőrtisztet, az mindig kiszakította magát karjaim közül, azt mondotta, hogy neki most egyéb dolga van, hagyjam őt békében. Innen felmentem a pártkörbe és ott az ablakból tanuja voltam a legvérlázitóbb jeleneteknek. (Halljuk! Halljuk! a szélsobalóldalon.) Láttam azt, hogy a nélkül, hogy bárki okot adott volna rendőri közbelépésre a magatartásával, a nélkül, hogy az utczán több járó-kelő lett volna, mint rendes napokon, időközönkint, minden 10—15 perczben a nélkül, hogy az abczug, éljenzés, vagy a legcsekélyebb ének