Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-236

236. országos ülés 1903 márczius 2h~én, kedden. 367 az első gyufatartó röpülését megláttam, rögtön utánajártam a dolognak, intézkedtem és betil­tottam minden további dobást, nehogy azt mond­hassa a rendőrség, hogy a függetlenségi pártkör­ből inzultálva lett. Hogy azután abból a ház­ból, a felső emeletekből ki dobott köveket vagy szódásüvegeket, arról nem tudok, azért szava­tosságot nem vállalhatok. T. ház! Az igen t. miniszterelnök ur teg­nap négy rendőrtisztviselőnek és 28 rendőrnek megsebesitéséí jelezte. Távol áll tőlem, hogy két­ségbe vonjam ezen állítás valódiságát, csak azt akarom fölemliteni, hogy a lapokban két rendőr­tisztviselő megsebesitése lett konstatálva, de ugy, hogy mindkettőt saját alkalmazottjai, maguk a lovasrendőrök sebesitették meg, a mint hogy tényleg az egyik rendőrtisztviselőt elgázolta a ló. A rendőrök megsebesülését illetőleg állitha­tom, hogy a legtöbb esetben is egymást sebesi­tették meg. Ha t. képviselőtársaim ott a túlol­dalon látták volna azt az óriási harczot, küz­delmet, lótás-futást, a mi ott volt, akkor lehe­tetlen, hogy be ne lássák, hogy egyik a másikat sebesítette meg. Hiszen egy rendőr maga is fel­jött a pártkörbe, a kinek sebeit be is kötöz­tettük. Molnár Jenő: Ellenben a rendőrök ütötték a mentőket. Egry Béla: Az igen t. miniszterelnök ur tegnap két vagy három jegyzőkönyvet olva­sott fel. Széll Kálmán miniszterelnök: A két állí­tólagos halott vallomását és az Odescalchy Gézáét! Egry Béla: Mi a képviselőház folyosóján tudtuk meg a dolgot, nekünk azt állították szombaton reggel, hogy a két ember tényleg meghalt és azért az első ülés alkalmával . . . B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Tessék előbb meggyőződóst szerezni annak az igazságáról, a mit állítanak! Kubik Béla: Azt hittük, hogy ez a jól ér­tesült kormánytól származik! Egry Béla: Azzal, azt hiszem, nem követ­tünk el bűnt, hogy azt hittük, hogy az a két ember meghalt, ürülünk azon, hogy nem hal­tak meg. Pap Zoltán: Mi lesz Eudnayval ? Egry Béla: Méltóztassanak megengedni, hogy a tegnap felolvasott jegyzőkönyvek hiteles­ségét kétségbevonjam. Kétségbevonom először azért, mert a t. miniszterelnök ur adós maradt a felelettel, hogy ki vette fel a jegyzőkönyveket. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: Ők maguk vallották, saját vallomásuk. (Felkiáltások a szélső­balaldalon: Ki vette fel!) Molnár Jenő : Nem meri megmondani! Egry Béla: A rendőrség vette fel? Széll Kálmán miniszterelnök: Saját maguk aláirtak. Polczner Jenő: Kínzással csikarták ki a vallomást. Egry Béla: Csak egyet fogok felhozni, a miből, azt hiszem, a t. túloldal is be fogja látni, hogy ezek a jegyzőkönyvek nem hitelesek. (Ellen­mondás a jobb- és a baloldalon.) Az illető saját vallomásából fogom kimutatni az ellenmondást. Goldner pl., az egyik tanú, a mint a miniszter­elnök ur előadta és felolvasta — szórói-szóra idézem — elmondta, hogy a zavargó közönség ott volt a függetlenségi pártkör előtt. Aztán igy szólt: »Bn is szaladni kezdtem, de mégis vissza­maradtam, vagy tán meglöktek, nem tudom, rendőrt nem láttam, sem gyalog-, sem lovas­rendőrt, de tény, hogy elestem.« Az a Goldner, a ki maga mondja el vallo­mását, hogyan tudott olyat állítani, hogy sem lovas-, sem gyalog-rendőrt nem látott? Széll Kálmán miniszterelnök; Ott, a hol el­esett, a Dob-utczában! (Zaj a szélsobaloldalon. Felkiáltások: Be volt rúgva!) Babó Mihály: A szemét megvizsgálták-e, hogy nem vak-e? (Mozgás a jobboldalon. Fel­kiáltások jobbról: Akkor halott volt!) Egry Béla : Hajlandó vagyok azt hinni, hogy azt a jegyzőkönyvet Tóth rendőrkapitány vette fel, a kit a miniszterelnök ur jónak látott a VII. kerületből a II. kerületbe áthelyezni. (Moz­gás a szélsobaloldalon.) A rendőrség által teljesített kutatásra és vizsgálatra, előre kijelentem, abszolúte nem adok semmit, és felhívom az igazságügyminiszter urat, hogy figyelemmel arra, hogy ő maga fültanuja volt azoknak a dolgoknak és tényeknek, a me­lyeket mi mint szem- és fültanuk előadtunk; figyelemmel arra, hogy itt hMatalból üldözendő cselekményekről van szó, utasítsa alantas ható­ságát, a kir. ügyészséget, hogy a bűnvádi eljá­rást Rudnay rendőrfőkapitány és társai ellen hMatalos hatalommal való visszaélés, súlyos és könnyű testi sértés vétsége és utezai zavargás miatt indítsa meg. (Helyeslés a bal- és a szélso­baloldalon.) Csak akkor fogom a dolgot helyes kézben látni, ha tudom, hogy a vizsgálat pár­tatlan, független biróság kezébe van letéve, ha látom, hogy a jegyzőkönyveket nem a rendőr­kapitányság és annak alkalmazottjai, hanem a vizsgálóbíró fogja felvenni. Én tehát azt a kérést terjesztem a minisz­ter ur elé, a kinek ez épugy érdeke, a mint az ország érdeke, hogy a dolog kellő világításban legyen az ország színe előtt, hogy pártatlan bíróságra, akár a büntető-biróságra, akár egy kiküldendő parlamenti bizottságra bizza ezt a dolgot. (Helyeslés a szélsőbaloldalon. Ellenmon­dás a jobboldalon.) Egyébként mindenben csatlakozom az előt­tem szólott t. képviselőtársaim fejtegetéseihez. (Helyeslés a bal- és a szélsobaloldalon.) Elnök: Reich Aladár képviselő urat illeti a szó. (Helljuk! Halljuk!)

Next

/
Thumbnails
Contents