Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-235

235. országos ülés 1903 márczius 23-án, hétfőn. 349 Gajáry Géza; Azt az anekdotát hagyjuk csak arra a népgyűlésre, a melyen tegnap a képviselő ur .Váczon szerepelt, és a melyről épen abban a pillanatban a melyről Kubik képviselőtársam szólott, hMatalos jelentést tettem a miniszterelnök urnak. (Felkiáltások a szélsöbáloldalon: Miféle hMatalos jelentést.) Igen egy olyan anekdotaszerü jelentésről referáltam, a mely a miniszterelnök urat akkor talán derűs hangulatba hozhatta. (Felkiáltások a szélsobaloldahn: Micsoda hMatalos jelentés!) Az, hogy én hMatalos kötelességet véltem akkor teljesíteni, midőn mint a szabadelvű párt tagja a szabadelvű párt vezérének a tegnapi váczi népgyűlésen történteket bejelentettem. Barabás Béla t. képviselőtársam felhívása, hogy mondjak egy anekdotát, nekem csak kapóra jött, mert a tegnapi váczi népgyűlésnek épen egy anekdotaszerü jelenetét referáltam a miniszterelnök urnak. Barabás Béla: Ez sikerült anekdota! Elnök: Az ülést 10 perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Következik a sorrend szerint Eitner Zsigmond képviselő ur. Eitner Zsigmond: T. ház! Rövid időre én is igénybe veszem a t. ház türelmét. (Halljuk! Halljuk.!) Teszem ezt azért, hogy talán némi csekély felvilágosítást nyújtsak azokról a brutalitásokról, a melyeket a rendőrség elkövetett és hogy a túloldalt, ha csak egy kicsit is, meggyőzzem arról, hogy ezen dolgot nem pártszempontból, hanem igenis az igazság szempontjából kellene megítélni. (Helyeslés a szélsobaloldahn.) Megbeszélésünk szerint kötelességünkké tétetett, hogy azokat a dolgokat, a melyeket ott személyesen tapasztaltunk, tárjuk ide a parlament elé, és azon borzalmakról az ország színe előtt felvilágosítást kívánjunk. (Halljuk! Halljuk!) Engedje meg a t. képviselőház, hogy elsősorban azon benyomásokról beszéljek, melyeket ezen brutalitás reám tett, másodsorban pedig a tényeket hozhassam elő. (Halljuk! Halljuk!) Én kijelentem, hogy soha pesti tüntetést nem láttam. Jártam ugyan külföldön, láttam ott nagyobb tüntetéseket is, de láttam ott a rendőrségnek intelligencziáját, a mely egy vele szemben provokáló tömeget is a legnagyobb rendben szétoszlásra tudott kényszeríteni. Tegnapelőtt én egy képviselőtársammal egészen véletlenül kerültem bele abba a tüntetésbe. A Magyar Szinházbakészültünk menni és menetelünk bözben ért be bennünket a tüntető tömeg, a melynél, mondhatom, a Kossuth Lajos-utczában bármikor máskor nagyobb publikum sétál és azokat a rendőrség sohasem zavarja. Mentünk tehát azokkal, a kikkel találkoztunk és velük haladtunk, hogy a Magyar Színházhoz menjünk. Az utón, körülbelül a Szentkirályi utczánál, elénk jött a rendőrség. Egy lovaskordon volt ott felállítva, s egy közülök figyelmeztette vezetőnket, ítátkay Lászlő képviselőtársunkat, hogy ne az ut közepén menjünk, ha már annyian megyünk, hanem haladjunk a járdán. Az illedelmes felszólításra illedelmes tett következett; a mennyiben mi és az egész ifjúság a járdán folytattuk tovább az utunkat. Es ezt a békés tömeget az Erzsébetkörűt sarkánál ismét feltartóztatta egy rendőrcsapat, s minden szó nélkül a továbbvonulást megtagadta, a mire Mezőssy Béla és Uátkay László képviselő urak a rendőrkapitányhoz menve, azt mondták neki: innen nem tudunk beszélni a néphez, hanem elmegyünk a függetlenségi pártkör elé, a honnan majd szólunk a néphez, hogy eloszoljon. Ebbe a rendőrkapitány beleegyezett, s a továbbmenételre az engedélyt megadta. És mi történt? Rátkay t. képviselőtársammal gyorsítottuk lépteinket, hogy előre felérjünk a pártkörbe, mig az ifjúság és a nép odajön, de ezt már nem tehettük meg, mert már akkor a lovasrendőrség belelovagolt a tömegbe, (Nagy mozgás a szélsobaloldahn.) ugy, hogy a lovasrendőrök rohama alatt nem is jutott Rátkay t. képviselőtársamnak alkalma és ideje arra, hogy a népet feloszlásra kérhette volna. A további tényekről szólva, mi nem soká maradhattunk fenn a pártkörben. Én, noha teljes nyugodtsággal mentem, mert teljesen nyugodt és higgadt ember vagyok, nem tudtam nyugodtan nézni azt, hogy a brutális rendőrség felsőbb parancsra hogyan öli és gyilkolja ott a népet, a mi gyermekeinket. Benyomásom az volt, hogy épugy, a mint diszkreditálni akarták 189é-ben a Kossuth Lajos temetési gyászát, ugy akart most is a rendőrség, vagy talán maga a belügyminiszter ur is szolgálatot tenni Bécsnek azzal, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) hogy valahányszor a Kossuth emlékét tisztelő ünnepély tartatik, az mindig valami veszekedéssel diszkreditáltassék. A rendőrség, t. ház, itt a provokáló szerepét játszotta. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldahn.) Mert azzal a kevés ifjúsággal és a hozzá csatlakozott néppel együtt tüntetést a rendőrség ellen nem lehetett volna rendezni. Nem lehetett volna még akkor sem, ha az az ifjúság háromszor annyi sokaságra szaporodott volna fel. De ha szándéka lett volna is a tüntetés, még akkor is elnyomta volna ezt az a nagy rendőri asszisztenczia. És akkor történt meg az, hogy valószínűleg a rendőrség felbújtására, a csőcselékből köveket dobáltak a rendőrség közé és ekkor történt azután az a hallatlan brutalitás, a melynek egy-két epizódját én is elmondom. (Halljuk! Halljuk! a szélsobaloldahn.) Gál Sándor t.képviselőtársammal lejöttünk a függetlenségi körből, nem tudván már onnan tovább nézni azokat a vérlázító dolgokat. Mentünk a "Wesselényi-utcza sarkára és ott találtunk egy kétcsillagos rendőrtisztet, a kihez odamentünk és bemutatkozva neki elmondtuk panaszunkat. Ez a rendőrtiszt ur azt felelte, hogy ő most szolgála-