Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.
Ülésnapok - 1901-235
344 235: országos ülés 1903 márczius 23-án, hétfőn. Hát mondom, akkor történt az, a mit a miniszterelnök urnak személyes kérdésben válaszolva már előadtam, de mert nagyon súlyos az eset, ismétlem. (Halljuk! Hall/juhi) Gyertyánffy fogalmazótól követeltem, igaz, de az igazság érzetében, bogy hagyjon békét az ifjúságnak, mert én nem tűröm, bogy vért ontsanak. Akkor ez az ur azt mondta: » Nekem felsőbb parancsom 'van, bogy a békés csoportosulást is szétverjük !« (Mozgás.) Én ellenem hatóság elleni erőszak miatt eljárást akarnak inditani, igy hát nekem módomban lesz majd mindezt bebizonyítani. Hát, t. ház, én ezt az urat mellbe ragadtam inzultálási szándék nélkül, de azzal, hogy mondja meg, hogy kicsoda. 0 nem mondta meg. Mikor másodszori kérdésemre sem felelt, megráztam a balkezemmel, a mire aztán harmadszor megnevezte magát, mert százaknak keze emelkedett fel arra az esetre, ha meg nem nevezi magát. Az az ur aztán az inzultusok elől visszament a rendőrök közé, és attakot vezényelt egyenesen ellenem, jóllehet tudta, hogy ki vagyok, meg is nevezett, bogy süssétek, a hogy tudjátok.« Először lovas attakot intézett ellenem, azután jött egy másik, a mely elől félreugrottam, azután tovább egy gyalogos-rendőr attakot. Akkor jött az a Horváth nevű rendőr élesre kifent karddal, s egyenesen nekem jött, a mikor én egy bottal kezét kardostul félreütöttem és végigvágtam rajta. (Mozgás a jobboldalon. Felkiáltások t a szélsőbaloldalion: Jól tette!) Nessi Pál: Én lelőném, ba ellenem jönne! Lengyel Zoltán: Alig tiz lépéssel tovább Reich Aladár képviselőtársunkat egy öt lovasrendőrből álló attak rohanta meg; egy lovasrendőr felévágott és ha a fejét félre nem kapja, a lovasrendőr kardjával kettéhasította volna. Erre én egész véremben fellázadva ezen gazság felett, odamentem egy háromcsillagos rendőrhöz, hogy orvoslást kérjek; épen akkor jött oda az a Horváth nevű rendőr is és szinte pityeregve mondta: »Ez volt az az ur, a ki engem megütött.* Ekkor én azt mondtam neki: »Köszönd meg, hogy le nem lőttelek. Ha pisztolyom lett volna, lelőttelek volna téged, a ki egy képviselő mentelmi jogát nem tekintve, éles karddal jöttél reám, a mikor én a tömeget lecsendesíteni akartam.« (Mozgás a jobboldalon.) Pichier Győző: Rohonczy Gridát csak érintette egy fiatalember és rálőtt! Várady Károly: Le kellett volna lőni! Rákosi Viktor: Tény az, hogy sok rendőr kap Mária Terézia-rendet a csatatéren szerzett érdemeiért! Lengyei Zoltán: Egészen ki voltunk kelve magunkból, úgyszólván verekedtünk, illetőleg ugy, a hogy lehetett, védekeztünk a rendőrökkel szemben. Én akkor felmentem a pártkörbe, mert tudtam, hogy ha ott maradok, akkor vagy én ölök meg valakit, vagy engem öl meg valaki. (Derültség jobbfelöl. Zaj, Egy hang a középen: Elfutott!) Nem futottam meg. Van bátorságom a rendőrök elé állani, ha megölnek is, de nem engedem, hogy az ifjúságot, a melyet vezettem, bántsák. (Tetszés a szélsöbaloldalon.) Kubik Béla: Én hallottam hasonló dolgokat kormánypárti emberektől, de ott nem állanak fel, hogy ezt megmondják. (Zaj.) Elnök: Kérem, képviselő ur, egész beszélgetéseket nem lehet beleszúrni a szónok előadásába. (Helyeslés.) Lengye! Zoltán: Felmentünk tehát a pártkörbe. Volt ott vagy 25 képviselő, azonkívül sok odamenekült fiatal ember. Mi, a kik a pártkörben voltunk, láttuk, hogy attakirozott a rendőrség, akkor, a mikor csak vagy 50—60 ember lézengett arra felé és pedig attakiroztak olyképen, hogy egyfelől lovasrendőrök kMont karddal jöttek, másfelől pedig gyalogos rendőrök jöttek velük szemben. A kit értek, megtámadtak, kardjukat használták és pusztítottak. Természetes tehát az a felháborodás, a mely bennünket, a kik az ablakból néztük ezeket, elfogott; Pichler t. képviselőtársam is megerősítheti — mert ő is tanuja volt a dolognak — szinte alig bírtuk megállani, hogy le ne rohanjunk és a rendőröket szét ne üssük. (Nagy mozgás a jobboldalon.) De mi történt tovább, t. ház ? Az történt, hogy ezek a fizetett és hMatalos hatalmukkal visszaélő emberek nem elégedtek meg azzal, a miért egész életükön át szégyenkezhetnek — hogy ott valóságos gyilkolásokat rendeztek az utczán, de azt is megtették, hogy a kapuk alá szorult békés embereket megrohanták, egyszerre 3—4 lovasrendőr nekik rontott és a hol csak találták, vágták őket a karddal De tovább megyek, t. képviselőház. Leeresztették a rollókat az üzletekben és ennek daczára a rendőrök felhuzatták a rollókat és ki gyalog, ki pedig lóháton, a hogy tudtak, bementek és azokat a polgárokat, a kik bemenekültek az üzletbe, kihúzták az utczára és ott pusztították őket a szemünk láttára. (Zaj a szélsöbaloldalon.) Meg is neveztem az üzletet, mert ezt láttam a saját szemeimmel. Weil Ede és társai üzletébe rontottak be, a mint azt az ablakból láttuk mindannyian. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) T. ház! a mint hallottam, 14 kocsMal vitték el a mentők a pártkörből a sebesülteket. Széll Kálmán miniszterelnök: Hány kocsMal? Lengyel Zoltán: Tizennégyszer fordultak meg és a pártkörből 18 sebesültet vittek el. A mentők ott előttünk teljesítették a szolgálatot. S itt ismét egy esettel szolgálhatok. Vaszary Nándor mentőorvost, a kinek a fején mentősipka volt, mialatt emberbaráti kötelességét teljesítette, elfogták, megragadták és összekardlapozták, daczára annak, hogy mentősipka volt a fején. Nessi Pál: Éz is helyes ? (Nagy zaj a szélsöbaloldalon. Felkiáltások a jobboldalon: Ha igaz, nem helyes!)
