Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-234

320 2.34. országos ülés Í903 márczius 2i-én, szombaton. rendőrei kMont karddal, valóságos liajtóvadászat módjára mint vadállatokat támadták meg azt a néhány embert ? (TJgy van! Ugy van! a széls'ébaloldalon.) A ki ezt nem látta, t. ház, az lehetetlen, hogy azt a mély undort, megvetést és felháborodást érezze, a melyet én érzek. T. ház! A régi rendszernek gyalázatosságában, a midőn, a mint tudjuk, az dMott, hogy a lovasrendőrök belovagoltak a tömegbe, fellovagoltak a járdákra, (Halljuk! Halljuk!) azokban a lovasattakokban volt valami férfias és tiszteletreméltó; de a mit a mostani jog, igazság és törvény rendszere meghonosított: hogy egyes rendőrök gyáván, alacsony módon üldözőbe vesznek és lekaszabolnak egyes embereket, {Ugy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) ez undorító és kell, hogy megvetést keltsen minden emberben. (Ugy van! a szélsöbaloldalon. Halljuk ! Halljuk!) T. ház! Tartozom itt dicsérőleg is megemlékezni egy rendőrkapitányról, (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Ki volt az ?) a ki odajött hozzám és ezt a rendkívüli, rettenetes állapotot szemlélve, maga is azt mondta, hogy vezessük be őt az ifjúság közé . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Krecsányi volt! Visontai Soma: Krecsányi volt! Széll Kálmán miniszterelnök: No lássa, hogy hallgatom! Visontai Soma: Nagy köszönettel veszem, habár nem nekem hMatásom tudni a tényeket, hanem a miniszterelnök urnak! (Mozgás és zaj.) Széll Kálmán miniszterelnök: Csakhogy lássa, hogy hallgatom a képviselő urat, azért mondom! Várady Károly: 1896-ban Krecsányi rendezte a disznóságokat! Visontai Soma: Az a kapitány vállalkozott arra, hogy ő el fogja vezetni a rendőrséget, hogy azután rend legyen és a rendőrség elvonulása után az ifjúság is távozzék. Úgyis történt, hogy azután mi, az ott volt képviselők, egyes csoportokat onnan elvezettünk. Igaz, hogy megütközve szemléltük, hogy a rohamokat vezető rendőröknek és a támadó rendőröknek — és erre több képviselőtársam tanú, ugy mint a régi időkben, az erőszakos időknek elkeresztelt időkben, — a számuk le volt véve. Ez kérem a legtörvénytelenebb, a legalattomosabb izgatás és rendőrségi tény, mert a rendőr számával egyszersmind jelét adja annak, hogy ő azért, a mit tesz, felelős és egyszersmind lehetőségét annak, hogy mindenki által t felelőségre legyen vonható. Ez megállapítható. És onnan az ifjúság elvonult, tehát világos tényként áll előttem, hogy a mit a rendőrség az Egyetem-téren tett, az törvénytelen, és azért a vérért, a mely ott elontatott, azokért az ifjakért, a kik megsebesültek, azért velünk szemben elsősorban nem a rendőrség, hanem a t. miniszterelnök ur felelős. Megjegyezni bátorkodom, hogy ott a rendőri vezető embereket nem találtam meg, csak későbben láttam, hogy Boda Dezső rendőrkapitány volt, a mint Vázsonyi Vilmos t. képviselőtársam elmondotta, az előcsarnok oszlopozata alatt és ép erőben és egészségben. Mi őt kerestük, nem találtuk, és csak akkor vonhattuk felelőségre, miután ennek a nagy és rémes attaknak és támadásnak vége volt. Ez az egyik, a mit elakartam mondani. A másik dolog az, hogy a mint azután későbben én a Kerepesi-utra mentem, akkor megerősítve láttam azt, a mit a t. miniszter ur is beismert, hogy a lovasrendőrök a mi első műintézetünk, a Nemzeti Színház udvarában vannak elhelyezve, és onnan vonulnak ki és a támadás után, miután a polgárokat eltiporták, a Nemzeti Színház udvarába vonulnak vissza, és hogy Magyarországon és Budapesten az első nagy műintézet udvarából egyenesen lovasrendőrségi kaszárnyát csinálnak. (Nagy zaj és nyugtalanság a bal- és a szélsöbaloldalon.) Láttam ezt, és láttam megerősítve azt is, mit itt a t. barátaim mondanak, miután a 10 óra után az Erzsébet körútra mentem megnézni, hogy mi történt: azt a különös jelenséget, hogy fiatal emberek nyomában, talán 25-en, 30-an lehettek, a kiket Vázsonyi Vilmos t. képviselőtársam és Kardhordó Árpád azért vezettek el, — méltóztassék csak jól megjegyezni — hogy békésen hazamenjenek, és én saját szemeimmel láttam, hogy azok elvonulnak, hogy a melléktitczában egyszerre szintén rejtekhelyből rájuk rohannak, mintegy 25—30 rendőr, tiporják, és tapossák őket, felmennek a járdára, és teljesen képtelen az ember felfogni, hogy ennek az erőszakosságnak, ennek a rendszernek mi tulajdonképen a feladata, vagy rendészeti czélja. Ezek azok a tények, a melyeket én magam láttam. Ebben a tekintetben egyetértek a barátaimmal, hogy ezek a dolgok a legerősebb megtorlást igénylik és hogy a t. miniszterelnök ur, a felelőségnek semmi más emberre való rászoritásával szerintem nem szabadulhat a felelőségtől. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Igaz, t. képviselőház, hogy ezt a rendszert ugy nevezik, hogy a jog és az igazság rendszere. i A régi rendszert ugy neveztük, hogy az erőszakosság rendszere. A régi erőszakos, nyilt rendszerrel szemben mi mindig védve voltunk, mert a készenlétben levő erőszakkal szemben a polgárság is készenlétben volt. T. képviselőház! TJgylátszik, . . . Széll Kálmán, miniszterelnök: Rosszul látszik ! Nem igaz! Ön tudja legjobban, hogy nem igaz! Visontai Soma! . . . ezzel a rendszerrel szemben sokkal védtelenebbek vagyunk. És ha itt történt olyan vérontás, a mely törvénytelen, akkor ezért a vérontásért a parlamentben nem a rendőrkapitánynak kell fejét venni, hanem a miniszterelnök felelős. Ez az én álláspontom, tisztán a parlamenti alkotmányos felelőség elvén