Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-234

2.34. országos ülés Í903 márczius 21-én, szombaton. 321 nyugszik. Ezt kívántam elmondani. (Elénk éljenzés a szélsöbaloldalon.) Elnök: Bakonyi Samu képviselő urat illeti a szó! Bakonyi Samu: T. ház! Az én lelkem is a haragtól és a fájdalomtól ég. Mindazonáltal higgadt ember lévén a magán- és közéletben egyaránt, tárgyilagosságra törekedvén, azon vagyok, hogy elfojtsam a haragnak és fájdalomnak szavát és tisztán azokra szorítkozzam, a miket én magam láttam és tapasztaltam. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Én a Kossuth Lajos emlékére rendezett lakomáról egyenesen a mi pártkörünkbe mentem. Ott tanuja voltam annak, a mikor az ifjúságnak egy küldöttsége ott megjelenvén, elpanaszolta a nap folyamán a rendőrség részéről szenvedett sérelmeket. Egy-két képviselőtársunk ezekre a panaszokra lecsendesítő beszédet intézett hozzájuk, a mire ők hajtva, onnan békésen eltávoztak. Én ezek után újságot olvastam és levelet írtam. A levélírásnak épen a közepén voltam, a mikor alulról gyermekeknek és nőknek kétségbeesett jajveszéklését hallottam, a melyet kisért és megelőzött a lópatkók dobogása. Erre azt tartván, hogy ott, a hol baj van. emberi kötelesség segítségre sietni, lementem a pártkör helyiségeiből, látni akarva, hogy mi történik, és hogy ha lehet, a nagyobb bajnak elejét vegyem. Azt tapasztaltam, (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) hogy a járdán, a melyre a lovasrendőrök többszörös csapatokban felvágtattak, ott éktelen vágtatást vittek véghez, nem volt más, mint apró, négy-öt emberből álló, haladó mozgásban lévő csoportok, ugy hogy tehát az utczának képe a rendes közlekedés mértékét abszolúte semmMel meg nem haladta. Akkor én a lovasrendőröket felszólítottam, hogy mMel itt nincs,semmi dolguk, menjenek innen el. Ok szót fogadtak, az igaz, és én már nyugodtan vissza akartam menni a pártkör helyiségébe, a mikor ismét egy gyermeknek a sírását hallottam. Visszafordultam és láttam azt, hogy három rendőr egy gyermeket — megnéztem annak a gyermeknek a külsejét, hogy milyen benyomást tesz rám; intelligens külsejű gyermek volt, a kinek magatartásából világosan meg lehetett látni, hogy esze ágában sem volt a csendzavarás, haza akart menni, — ismétlem, hogy a három rendőr azt a 11—12 éves gyermeket szorongatta és fojtogatta. (Nagy zaj és felkiáltások a szélsöbaloldalon: Szégyen! Gyalázat!) Nagyon természetes, erre a higgadtságot az ember elveszti. Bevallom, hogy beleavatkoztam és szétvertem azt a három rendőrt. Nem tagadom. Ezt tettem, mert ez kötelességem volt. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ezután vissza akartam menni megint a pártkörbe, de nem tehettem, mert megint vissza kellett fordulnom, mert egy asszonynak a jajveszékelését hallottam. Azt tapasztaltam, hogy a harmadik-negyedik bolthelyiséget magában KÉPVH. NAPLÓ 1901 1906. XIII. KÖTET. foglaló- ház előtt egy uriasan felöltözött nő várta, mig azt a boltot, a melyből kijött, bezárják. A rendőrök azonban, a kik kMont karddal hadonáztak és ott a járókelőket, kiknek semmi tüntetési szándékuk nem volt, mert nem is tüntettek, elzavarták, ezt a nőt is el akarták hurczolni. Erre megint beleavatkoztam, és beleavatkozásomnak meg volt a sikere. Most ismét vissza akartam menni a pártkörbe, de megint nem tehettem azt, mert ezen esetek alkalmával egy általam felismert rendőr jött visszafelé többedmagával, 5—6 társával, és a mikor hallotta, hogy képviselőtársaim az ablakból szólnak és látták, hogy képviselőtársaim az ablakból nézik a felháborító jeleneteket, — természetes dolog, hogy a kihívott kritikára a jogos megjegyzéstől egyáltalán nem tartózkodtak, — a következőket kiálltották fel képviselőtársaiinhoz : »Akasszátok fel magatokat, szemtelen gazemberek, vigyázzatok, majd megtanít titeket holnap Széll Kálmán.« (Nagy zaj a balés a szélsőbaloldalon.) Gál Sándor: Honnan jöhetett a rendelkezés, ha Széll Kálmánra hMatkozott az a paraszt rendőr ?! Széll Kálmán miniszterelnök: Hát még mit kiabáltak ? Szatmári Mór: Erre büszke lehet a miniszterelnök ! Kossuth Ferencz: Jó véleményük volt a képviselőházról! Bakonyi Samu: Odamentem, megnéztem a számát, azt mondtam neki: »Barátom, én képviselő vagyok, — megneveztem magam, — azok is képviselőtársaim. Hogy mer maga igy nyilatkozni?* Erre azt felelte. (Halljuk! Halljuk! a balés a szélsöbaloldalon.): »Akár kicsoda az ur, semmi köze hozzá. Hordja el magát innét!« (Mozgás a bal- és a szélsöbaloldalon.) Természetesen tiltakoztam. Erre elkiáltotta magát: »Fogjátok meg!« És engem három-négy rendőr megfogott, és nem akartak elbocsátani. Ebből a mentelmi jog sértését nem akarom megállapittatni. (Felkiáltások a szélsöbaloldalon : De meg kell állapíttatni.) Meggyőződésem szerint, a mi velünk történt, egyáltalán közönbös. Reánk nézve az a fontos, hogy mi éri a népet ártatlanul, miként kaszabolják, tiporják. (Zajos helyeslés a szélsöbaloldalon.) Oda került, egy a legénységi állományhoz tartozó magasabb rendű rendőr, három ezüst csillagos őrmester, vagy főellenőr vagy micsoda, és attól követeltem, hogy parancsoljon csendet a legényeknek, hogy elmondhassam, mit tettek. Megmondtam, hogy képviselő vagyok, megneveztem magam, nem akartak meghallgatni, hanem inzultáltak. Erre a rendőrök uni sono azt kiáltották: »Hazudik, nem igaz!« (Mozgás a bal- és a szélsöbaloldalon.) 41