Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-234

254. országos ülés 1903 márczius 21-én, szombaton. 319 Visontai Soma: Felkérem a t. házat és esedezem a túloldalhoz, hogy igazságérzettel és tárgyilagossággal méltóztassanak meghallgatni, a mit én a tények tekintetében el fogok mondani. (Halljuk! Halljak!) Azt hiszem, meggyőződött róla a t. ház több, mint egy évtizedes parlamenti működésem után, hogy Személyes dolgokkal a tisztelt ház türelmét és szívességét nem igen vettem igénybe. Méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy én csak azért jelentkeztem most szólásra, csak azért fordulok a t. házhoz és kérem szMes türelmét és figyelmét, mert ugy látom, hogy nekem épen ugy, mint t. barátaimnak hazafias kötelességem, hogy felszólaljak; ugy látom, hogy ezzel tartozom az igazságnak, tartozom a jog elvének. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! Ott voltunk mindnyájan azon a szép ünnepen, a melyet a márcziusi napoknak és Kossuth emlékének szenteltünk a Hungária termében. Az esteli órákban megjelent ott az ifjúság egy küldöttsége és azt a hirt hozta, hogy azokat az ifjakat, a kik a temetőből Kossuth Lajos sírjától haza mentek, a rendőrség szétkergette. Azt a hirt hozták, hogy azok az ifjak most az egyetem aulájában foglalnak helyet és ott is a rendőrség folytonos támadásainak vannak kitéve. Már akkor is csak a rendőri kordonok átlépésével juthattunk be az egyetemi épületbe, és már akkor tapasztaltuk, — és ez a tényállás megítélésére és a rendőrség eljárására nézve döntő dolog; jogászilag is döntő momentum, politikailag is és egyébként is, — mondom, azt tapasztaltuk, hogy az egész ifjúság, az egész közönség be volt szorítva az egyetem épületébe. Az egyetem előtt egy négyszögalaku szabad tér volt alkotva a rendőrség által, vagyis ők egy nagy semleges területet alkottak, a melyet minden oldalról megszállva tartottak. Arra a nagy üres térre senki a közönség köréből be nem léphetett. Pap Zoltán: Ez volt a vérpad! Visontai Soma: A mikor én ott az egyetem főcsarnokában, a főlépcsőn, egy magasabban elhelyezett lépcsőfokról beszéltem az ifjúsághoz, az üvegablakon át csodálatos módon azt láttam, hogy azon az üres téren, a hol semmi zajongás nem volt, mert hisz az ifjúság az egyetemen volt, az egyetemmel átellenben levő üzletek a redőket kezdik lebocsátani és azon a nyílt üres téren, — én a rendőröknek csak felső testét láttam — folyton gyalogrendőrök szaladnak kMont karddal és — én a kardoknak villongását láttam — egyes embereket üldözőbe vesznek ugyanazon a téren, a mit biztosítottak már, a hová senki sem mehetett az ő engedelmök nélkül. Ez nekem rendkívül különös jelenségnek tűnt fel és minthogy az ifjúság is távozni akart, elhatároztuk, hogy a rendőrséghez folyamodunk; kérni fogjuk, hogy távozzék, hogy az ifjúság nyugodtan oszolhasson el. És most történt az, a miről tartozom beszámolni és a mit Vázsonyi t. képviselőtársam itt egész részletesen elmondott. T. i., a mint mi kimentünk, (Halljuk! Halljuk!) hogy a vezető rendőröket keressük, azokat sehol sem találtuk. Abban a pillanatban azonban, a mint az aulából kiléptünk, arra az üres térre, a hol — mondom — folyton rendőri attakok voltak egyes személyek ellen, a kik ha valamit elkövettek, be kellett volna őket kisérni, de nem lekaszabolni, a kiket egyszerűen le kellett volna tartóztatni, de nem megölni... (Nagy zaj a szélsobaloldalon. Félkiáltások: Helyre! Helyre!) Csodálatos módon tapasztaltam az egész ülés alatt, hogy a t. miniszterelnök ur akkor, a midőn itt a ténybeli tanuk beszélnek, folyton másokkal diskurál. (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon. Mozgás jobbfelöl.) Széll Kálmán miniszterelnök: Jönnek hozzám, de azért hallok minden "szót; tessék elhinni. Fogok is rá reflektálni! Lengyel Zoltán: Kern reflektálni kell, hanem tenni kell! (Mozgás és derültség a jobboldalon.) Visontai Soma: Nagyon kívánatos, hogy meghallgassa a t. miniszterelnök ur, hogy tulajdonképen mi a jog, törvény és igazság minálunk. De a t. ház engedelmével folytatom. (Halljuk ! Halljuk! a szélsobaloldalon.) A mint kiléptünk arra a szabad térre, mit tapasztaltunk ? Azt, hogy a régi Pest rendőri erőszakoskodásainak a mintájára az a rendőrség, a melynek csak az volna a hMatása, a melynek csak azt volna szabad megtennie, hogy csoportokat és tömegeket előzetes felszólítás után feloszlasson, akkor, a midőn az egész közönség, az egész tömeg benn volt az egyetemen, és ott azon a téren legfeljebb 10 —15, de alig hiszem, hogy 20 ember volt, arra a 20 emberre lovasrendőri attakot rendezett, és a lovasrendőrök elvonulása után, utánuk egyes gyalogos rendőrök, — ilyet sehol az egész czMilizált világban tapasztalni nem lehet — kMont karddal a védtelen embereket, asszonyokat és ifjakat ott szemem előtt megvagdalták, kaszabolták. A Szerb-utcza sarkán magam láttam, (Halljuk! Halljuk!) mert ott állottam, a midőn a földön fetrengett egy fiatal ember, a ki könyörgött és eskekelt ahhoz a rendőrhöz : az a kard élével vagdalta fejét és testét. (Nagy mozgás és zaj a bal- és a szélsobaloldalon.) így ment ez, t. ház, tovább; vitték a sebesülteket le az egyetem pinczéjébe, fel az egyetem termeibe. De előttem egy dolog volt talányos: honnan veszi a rendőrség azt a jogot, hogy akkor, a midőn ő fel van fegyverkezve; a midőn nagy négyszögletes üres tért, carrét alakított, ä hová nem mehetett be senki, mert a rendőrség elállta az egyetemi nagy csarnokokat, és mi sem mehettünk onnan ki, hanem egy félóráig kellett odabenn lennünk; az ifjúság pedig folyton zajongott, mert látta odalenn a kMont éles karddal hadonászó rendőröket — honnan veszi, kérdem, az államrendőrség azt a jogot, hogy egyes