Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-234

23í. országos ülés 1903 márczius 2l-én, szombaton. 307 nemzet haragja el fogja seperni őt. (Élénk he­lyeslés a szélsőbaloldalion.) Végignéztük a történteket tegnap és az első pillanatra nem tudtuk, hogy mi történt. Az első pillanatra a benyomás az volt. hogy valami csoda történt, hogy talán Hentzi kato­nái léptek ki a földből a porondra, egy félszázad óta rothadó gyűlölséget, a magyar ellen ^ való zsoldos dühöt és haragot hozva magukkal (Élénk helyeslés a szélsobaloldalon.) és újra az 50 esz­tendő előtt győzelemre vezetni nem tudott kar­dot forgatják meg a magyar vérben. (Élénk he­lyeslés a szélsobaloldalon.) Elhatároztuk, mert súlyt helyezünk rá. hogy e nemzet tisztán lásson, hogy mindazon t. képviselőtársaim, a kik az eseményekben részt vettünk, elfogulatlanul, az igazsághoz hMen, azt mondhatnám, férfiúi becsületszó kötelezettsége mellett elmondjuk a tényeket, a mik történtek reggeltől estig, hogy a nemzet ebben a kérdés­ben tisztán lásson és teljes joggal követelhessen elégtételt (Élénk helyeslés a szélsobaloldalon.) Bartha Miklós: Ezzel szemben ne hazudoz­zanak! (Nagy zaj és mozgás jobbfelöl.) Szederkényi Nándor: Fel kellett volna füg­geszteni rögtön a főkapitányt! (Zaj. Sálijuk! Halljuk!) Rátkay László : Én a tényeknek csak egy részét mondhatom el. Ez pedig a következő. (Sálijuk ! Halljuk!) Véletlenül tudomásomra jutott dél­után, illetőleg este hét órakor a Fiume kávé­házban, hogy az ifjúság veszedelemben forog. Elhatároztuk hat képviselőtársammal együtt, hogy sietünk az ifjúságot megmenteni. Abban a pillanatban, mikor az utczára kiléptünk, jött az ifjúság dalolva. Mi az ifjúság élére állot­tunk, mert a menetet megakadályozni vissza­szorítani már nem lehetett. Az ifjúsággal el­mentünk körülbelül a Nemzeti Színház tájé­káig, ott fel volt már állítva a rendőrségi kor­don és ott egy rendőrtisztviselőnek, a kinek azonban a nevét ma még nem tudom, de utó­lagosan be fogom jelenteni, bemutatkozva kér­tük őt, hogy engedje meg, hogy mMel már lehetetlen, hogy a fiatalságot visszatérésre kér­jük, sem eloszlatni nem tudjuk, mert nem tu­dunk már hozzászólani, hogy elmenjünk egészen a függetlenségi pártkörig; becsületszóval köte­lezvén magunkat, hogy ott magunk fogjuk kérni az ifjuságot, hogy a nagy naphoz, a nagy halott emlékéhez, a gyászhoz méltóan legyen csendesen és oszoljék szét. Ebbe a rendőrtisztviselő bele is egyezett, csupán csak azt kérte, hogy az ifjúság ne menjen a Kerepesi ut közepén, hanem menjünk fel a járdára. Ezt azonnal teljesítettük is. Ek­ként értünk el a függetlenségi pártkör elé. Akkor ón, hogy szavamnak ura lehessek, siet­tem fel, hogy az ifjúsághoz a pártkör ablaká­ból szólhassak. De ebben a pillanatban, tehát még mielőtt én szóhoz juthattam volna, mert csak ezt a két szót tudtam kiejteni, hogy »Ifjú barátaim!« Tóth Lajos rendőrkapitány (Fel­kiáltások a szélsobaloldalon: Ábczug! Hóhér! Becstélen gazember!) kiadta a rohamra a pa­rancsot és az ott nyugodtan várakozó ifjúság közé rúgtattak kMont karddal, (Ugy van! a szélsobaloldalon. Mozgás jobbfelől.) mert az volt utasitásul kiadva, hogy nem kell kegyelmezni senkinek, ütni-verni, vagdalni kell, az mindegy, hogy haláleset lesz-e vagy sem és ezt be is vallották, hogy nekik felsőbb parancsuk van. (Nagy zaj a bal- és a szélsobaloldalon. Mozgás jobbfelöl. Elnök csenget.) Krasznay Ferencz: Mindegyiknek ez volt a szájában! Pap Zoltán: Nagyon indiskrétek manapság azok a rendőrök! Rátkay László: Azután is, a mennyire le­hetett, iparkodtunk rendet tartani. Képviselő­társaim közül többen, magam is, le-lementünk, kértük, azt mondhatnám, könyörögtünk a vér­ebek előtt, mert féltettük az ifjúság életét. Kö­nyörögtünk neki, hogy engedjen bennünket szó­lani, (Felkiáltások a szélsobaloldalon: Le kellett volna lőni! Nagy mozgás jobbfelbl.} hiszen mód­jában lett volna, akkora erőhatalommal állott ott, hogy kis ujjúknak egy mozdításával rendet tudtak volna tartani. (Felkiáltások a szélsobal­oldalon : De nem is akart! Véd akart!) A tények megerősítettek engem abban, hogy itt csak két eset lehetséges. Vagy a t. belügymi­niszter ur adta ki a parancsot, (Ugy van! a szélsobaloldalon.) hogy le kell tiporni a fiatal­ságot . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Micsoda állí­tás ez! Rátkay László: . . . vagy nem tudott róla a t. miniszterelnök ur és mindazok, a mik tör­téntek, az ő hátamögött történtek. Bartha Miklós: Felelős, mert tudta, hogy kicsoda Rudnay! Rátkay László: Egyet azonban hozzá kell még tennem, hogy a tényállást kiegészítsem. Én háromnegyed kilencz órakor telefon utján érint­keztem a belügyminiszter úrral. Ekkor tudtára adtam, hogy mik történnek a pártkör előtt. Tudtára adtam azt is, hogy tömegben van a függetlenségi pártkörben az odaszorult ifjúság, hogy a rendőrségtől nem tudnak menekülni, hogy az ifjúság szívesen menne haza békesség­ben. Kértem a belügyminiszter urat, intézked­jék és háromnegyed 11 óráig (Nagy mozgás a bal- és a szélsobaloldalon.) a t. miniszterelnök ur nem intézkedett, hanem tűrte, hogy minden három perczben végigsüvitett a lovasság kMont karddal. Ismétlem, férfiúi becsületszó alatt mon­dom azokat, a miket mondok! Láttam, hogy 4 —5 embert egy-egy kapualjba szorítottak és karddal összevagdostak. Ha letiporhattak egyet a földre, akkor rátették a lábukat és még ak­kor is ütötték-verték. (Nagy zaj a szélsobalol­dalon. Felkiáltások: Gyáva kutyák!) D9' ;:

Next

/
Thumbnails
Contents