Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-234

234 ORSZÁGOS ÜLÉS 1903 márczius 21-én, szombaton, gróf Apponyi Albert elnöklete alatt. Tárgyai: A jegyzőkönyv hitelesítése. — Elnöki előterjesztések. Napirend előtti felszólalások. A kormány részéről jelen vannak: Széll Kál­mán, Lukács László, b. Fejérváry Géza, Plósz Sándor, Láng Lajos, Wlassics Gyula, Darányi Ignácz. (Az ülés kezdődik d. e. 10 óra 40 perczkor.) Elnök: Az ülést megnyitom, A mai ülés jegyzőkönyvét vezeti Nyegre László; a javasla­tok mellett felszólalókat gr. Teleki Sándor, a javaslatok ellen felszólalókat Rátkay László jegyző urak fogják jegyezni. Méltóztassanak mindenekelőtt a múlt ülés jegyzőkönyvét meghallgatni. Nyegre László jegyző (olvassa az 1903. márczius hó 20-án tartott ülés jegyzökönyvét). Elnök: Ha nincs észrevétel, a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki. Bemutatom a budapesti ügyvédi kamara meghívóját, melylyel értesít, hogy f. hó 29-én, vasárnap d. e. 10 órakor Szilágyi Dezső mell­szobrának leleplezése alkalmából ünnepi köz­gyűlést tart. Legczélszerübb lesz, hogyha azon képviselő urak, a kik ezen ünnepélyen meg­jelenni óhajtanak, ebbeli szándékukat a ház­nagyi irodának bejelentik, hogy kellő elhelye­zésükről gondoskodni lehessen. Tudomásul szolgál. Bemutatom a kincstári ügyészségi tiszt­viselőknek Rohonyi Gyula, —• az ohába-bistrai tanítóknak Jakabffy Imre, —• a szatmárvár­megyei pénzügyi tisztviselőknek Bay Lajos, — a nyitrai törvényszék és járásbíróság bíráinak, valamint a kassai törvényszéki bíráknak és ügyé­szeknek Horváth Dezső képviselők által beadott kérvényeit, a tisztviselők fizetésének szabályo" zásáról szóló törvényjavaslat tárgyában. Az említett törvényjavaslattal való együttes tárgyalás végett kiadatnak a pénzügyi bizott­ságnak. KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. XTII. KÖTET. Bemutatom Bessenyő-Telek, Epől, Sárszeg, Kirva, Sóskút, Török-Szent-Miklós, Szent-Péterfa, Peér, Balogfa, Sorok-Ujfalu, Sorki-Polány, Sorki­Kápolna, Varannó, Zala-Merenye, Zala-Ujlak, Csap, Nagy-Réde, Szent-Jakab és Kis-Réde községek polgárainak Abaffy Ödön; — Sopron­Nyék, Haracsony, Miklósi, Nagylehota, Újlak, Szemenye, Kis-Orosz, Szálka, Kám, Csákvár, Győrvár, Szent-Péterfa, Takácsi, Vaszar és Wjedni községek polgárainak Buzáth Ferencz; — Gyöngyös-Sólymos, Kisfalud, Bréza, Lenti­Kápolna, Küllő, Horvát-Kimle, Somogy-Gölle, Győr-Szent-Mán, Szanád, Regöli, Dénesfa, Czirák, Nemes-Vid, Szent-Gj r örgy, Alsó-Péterfa, Has­falva, Sztankó-Hermány, Gyóró, Unim községek polgárainak Brnszt Sándor; — Talián-Dörögd és Csóth községek polgárainak B. Kaas Ivor; — Bodoicza, Döröske, Barósmulyad, Hárspatak, Vaskút, Bécz, Zajk, Letenye és Zsére községek polgárainak Szüllő Géza; — Felső-Ireg, Felső­Segesd, Budafa, Cséré-Várkony, Mérk, Pöstyén, Nemes-Dedina, Podbiel, Nisna, Modor, Vodosz, Nagy-Esztegár, Békés-Sámson, Csömödér, Német­Csencs, Nagy-Rada, Aka, Kiskosmály, Beczke, Tarkő, Béb, Mán-Egerszeg, Szent-Györgyvár, Lédecz, Ocsadnicza, Devecser, Kis-Macség és Magyar-Diószeg községek polgárainak Zboray Miklós; — (Széll Kálmán miniszterelnök a terembe belép. Félkiáltások a szélsöbaloldálon : Ábczug! Éljenzés a jobbóldalon. Szűnni nem akaró nagy zaj. Elnök csenget.) Rákosi Viktor : A halottak nem éljeneznek ! (Szűnni nem akaró nagy zaj. Elnök ismételten csenget.) Elnök : Erdőtelek község polgárainak Samassa János; — Ladamér község polgárainak Szabó István; — Nagy- Szalonta község polgárainak Balog Mihály; — Hosszúfalu, Vág-Királyfa, Köpösd, Vág-Sellye és Soókszelőcze községek polgárainak Horváth Dezső képviselők által be­adott kérvényeit a katonai javaslatok ellen. 39

Next

/
Thumbnails
Contents