Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.
Ülésnapok - 1901-233
298 233. országos ülés 1903 márczius 20-án, pénteken, mezbe öltözteti ezt a kérdést, mintha semmiféle sérelem nem volna és mintha ez egészen véletlenül történnék, hogy a pénzügyi igazgatóságok véletlenül leletezéseket eszközölnek és a t. pénzügyminiszter ur megnyugtat bennünket, hogy hiszen megvan ennek a módja, a felebbezés a pénzügyi bírósághoz, a kinek valami panasza van. Hát hogy először is tisztában legyünk azzal, hogy micsoda kérdést vetettem fel, (Halljuk! Halljuk! balfel'ól.) legyen megnyugodva a t. pénzügyminiszter ur, ez nem a pénzintézetek érdeke, mert ha csak a pénzintézeteknek érdeke lett volna, én interpellácziómmal nem jöttem volna a ház elé. A magyarországi pénzintézetek elég hatalmasak, elég ügyesek, fájdalom, talán elég élelmesek is arra, hogy jogaikat és érdekeiket megvédelmezzék és megóvják. (Igás! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Hanem ezek a sérelmek épen a magyar népet, a szegény földmMes népet, a földhöz ragadt szegény embert sújtják. (Igaz! TJgy van! a szélsőbahldalon.) A t. pénzügyminiszter ur, nem tudom, tudatosan-e, vagy nem tudatosan, azt mondotta válaszában, hogy nagy sérelmek nincsenek. Nincsenek, kérem, a pénzintézeteknek ; méltóztassék megnyugodni, a pénzintézetek nem szenvednek sérelmet, mert a pénzintézetek reá hárítják azt a kölcsönkérőknek vállaira, (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) a pénzintézetek úgyszólván csak zsirálják ezen kiadásokat. Én is két részre osztom feleletemet, mint a t. pénzügyminiszter ur osztotta. 0 is külön vette az u. n. okirati bélyeget. Azt mondja a t. pénzügyminiszter ur, hogy egészen tiszta, világos a kérdés, mert a díjjegyzék intézkedik róla. Bocsánatot kérek, a t. pénzügyminiszter urnak a felelete vagy nem volt egészen őszinte, vagy a t. pénzügyminiszter ur ebben a kérdésben nem jól informáltatta magát. Hiszen nem arról van szó, hogy jelzálogi kötelezvényekre micsoda bélyeget kell tenni, mert erről a törvény egészen yilágosan, tisztán intézkedik, hanem én a biztosítéki okirat kérdését vetettem fel. (Igaz! Ugy van! balfel'ól.) Ez pedig abban áll, t. pénzügyminiszter ur, — már engedelmet kérek, hogy a dolognak ennyire mélyére kell menni, de ugy látom, hogy nem vagyunk tisztában a dologgal — hogy biztosítéki okiratok alatt a vidéki pénzintézeteknél azt értjük, hogyha valaki váltókölcsönt kér, de nem elég biztosítékot találnak a kezességben, vagy hogyha pl. valaki nem akar kezeseket hozni, hanem csak egymaga irja alá a váltót, akkor megengedik, hogy az u. n. váltóösszeget jelzálogilag is biztosítsa. Már most t. pénzügyminiszter ur, azt méltóztatott mondani, hogy nagyon törvényes az, ha azon az okiraton a második fokozat szerint rovatik le a bélyeg. Legyen azonban meggyőződve a t. pénzügyminiszter ur, ezen rendelet alapján akkor leletezeni meg a pénzügyminiszter urat, a mikor nekem tetszik. Hogy visszatérjünk a tárgyhoz, azt mondja a t. pénzügyminiszter ur, hogy az ilyen okirafokra nézve egészen világosan rendeli a törvény, hogy azokra a második fokozat szerint kell a bélyeget tenni. Engedelmet, de nem igy szól a bétyegtörvény. A bélyegtörvény azt mondja, hogy a biztosítéki okiratokra egykoronás bélyeget kell tenni, bárminő nagy összegről is van szó. így volt ez a gyakorlatban 1867/8 óta tavalyig. Hogy miért tértek el ettől épen tavaly óta, annak nyomát meg tudom én találni. (Halljuk! Halljuk!) Hiába méltóztatik azt mondani, hogy rendelet nem ment ki, mert én nagyon jól tudom, hogy minő közvetett utón lehet az ilyen dolgot megcsinálni. A t. belügyminiszter ur a napokban remekelt benne. (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Nem is ment ki olyformáju rendelet, a minőt a t. pénzügyminiszter ur gondol; hanem tény az, hogy az után az idő után, amikor a magyar kormánynak fel kellett menni Bécsbe és tisztába kellett hozni a kérdést, hogy a czMillistát egy millióval emelik, valamint tisztába kellett hozni azt a másik kérdést is, hogy a katonai költségek emeltessenek, egyszerre arra ébredtünk a vidéken, hogy leletezni kezdték a pénzintézeteket és követelték, hogy az egykoronás bélyeg helyett második fokozatú bélyeget tegyenek az ily okiratokra. Ez után következett az a második intézkedés, a melyre majd visszatérek. Szóval a pénzügyminiszter urnak a felelete, ismétlem, vagy nem volt őszinte, vagy nincsen tisztában ezzel a kérdéssel. Hogyha nincsen tisztában ezzel a kérdéssel, szíveskedjék újólag venni magának annyi fáradságot, hogy ezt a kérdést, tisztázza. Nem azért hoztam én ide, t. ház ezt a kérdést, mert pénzintézetek érdekeit akartam megvédeni, hanem hogy a szegény magyar paraszt érdekét védjem. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ha a t. pénzügyminiszter ur látná, mennyire meg van annak birtoka terhelve; ha látná, hogy a száz, kétszáz és háromszáz frtos jelzálogi kölcsönért mennyit szed, mondhatnám, mennyit rabol el a kincstár bélyegekben: akkor ebben a kérdésben nem azzal a nagyúri könnyelműséggel adta volna meg a választ, a melyet nekem erre a kérdésre adott. (Mozgás jobbfelöl.) Abban sincs igaza a t. pénzügyminiszter urnak, hogy olyannyira tisztába van már hozva a kérdés a pénzügyi bírósági határozatokban; mert a dolog ugy áll, hogy a közigazgatási bíróságot is határozataiban épen a pénzügyminisztériumnak egy kiadott téves rendelete vezette félre és ha ez a rendelet nem adatott volna ki, a pénzügyi bíróság sem esett volna abba a tévedésbe, a melybe esett. Lukács László pénzügyminiszter: Melyik az a rendelet?! Rátkay László: Majd átadom a t. pénzügyminiszter urnak, de most nem akarom a t. házat ezzel fárasztani, A tény az, hogy a közigazgatási bíróság is elismerte, hogy tévedésben
