Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-233

233. országos ülés 1903 a kik egyszerre, egy pillanatban, mintegy varázsütésre mind kibékülnek, hogyha közprédára találtak itt Magyarországon, és ezen lakmározni és osztozkodni kell, mondom, hogyha mi nem tudtuk bebizonyítani önöknek, hogy ez a közös hadsereg micsoda, akkor bebizonyították ők, hogy az a közös hadsereg az övék, (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalion.) és ők mindenestül, közös hadseregestül együtt a császáréi. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Hát hogyha ők a császáréi, és hogyha az a hadsereg közös, hát akkor tartsák is közösen, tartsák közösen a császárt meg a hadsereget, de mi nem adunk annak egy garast sem. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) A magyar királynak, a magyar hadseregnek adok, de semmiféle közösnek, még a császárnak sem adok egy garast sem. (ElénTc helyeslés a szélsöbaloldalon.) És méltóztassék nekem elhinni, a mikor én látom azokat az osztrák pártokat, — és engedjék meg, ők eléggé pertraktálnak bennünket, hogy egyszer mi is megfordítsuk a rudat rájuk, — mondom, ha ezeket látom magam előtt, akkor eszembe jutnak azok a kupeczek. a kik ebből a vásárból is, abból a vásárból is összeszednek egy bizonyos nyájat, addig megértik egymást, de a mint összeeresztik őket, egymást eszik, egymást marják, csak akkor, a mikor a közös eleséget elébük töltik, akkor válnak csendessé. De csak addig, a meddig a menázsiban, az eleségben tart. (Igaz! XJgy van! a szélsöbaloldalon.) Ilyen viszonyok között, méltóztassék elhinni, roppant nehéz egy ilyen pártnak is, mint a milyen a függetlenségi párt, a helyzete önökkel szemben. Mikor nem mi bizonyítunk, de ott bizonyítják; mikor nemcsak mi látjuk, de önök is láthatják, mert a tények beszélnek: akkor uraim, 36 esztendő alatt egy olyan pártnak, mint a mi pártunk, önökkel szemben nehéz küzdeni azért, hogy egyszer valahára már térjenek le arról a közös istenimádásról. Pap Zoltán: A húsos fazék is jobban megtelik ! Uray Imre: És térjenek már át arra, hogy van nekünk egy magyar királyunk, hát legyen nekünk magyar hadseregünk is, és legyen ez a Magyarország olyan, mint volt 400 évvel ezelőtt, független, ne parancsoljon neki senki e világon és rendelkezzék egyszer már önmagával. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) (Az elnöki széket gróf Apponyi Albert foglalja él.) Hiszen ha Ballagi t. képviselőtársam annyira helyesli, hogy ez igy van most is, hát én meg azt mondom, hogy nem igy van, mert ha Egyptomban élnénk, mint a hogy nem élünk ottan, akkor önöket mind múmiává változtatnák át, bebalzsamoznák, mert már ki vannak balzsamozva, és elraknák önöket a késő utókornak, nem azért, hogy a jövő magyarság bámulja önöket, de hogy bámulja önöket a világon mindenki, inárczius 20-án, pénteken. 285 még a skandináv is, hogy volt egy nemzet és annak egy olyan pártja, a melynek a nemzeti érdekekről, a nemzeti aspirácziókról, a nemzeti igényekről még a legárvább dunsztja sem volt. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) T. ház! Most az egyszer lehetetlen kifejezést nem adnom egy örömömnek, a melyet sajnos, meglehetős hosszú politikai pályám alatt sohasem voltam képes elérni. Nevezetesen gróf Tisza István egyszer már mcndott olyat, a mit én is osztok, csakhogy sajnálom, hogy nem oszthatom egészen, mert bizonyos tekintetben még sem vagyok vele egy véleményen. Ez pedig az, a mikor azt mondja (olvassa): »Méltóztassék nekem megengedni, bűnösebb könnyelműség nincsen és nagyobb csapást senki sem hozhat nemzetére, mint az olyan államférfiú, a ki merész külügyi politikát folytat megfelelő katonai erő nélkül. — Azután: . . . mert külügyi politikájuk olyan ambicziót mutatott, a melynek megvalósításánál a katonai erő azután csütörtököt mondott.« Megengedi nekem a t. ház, nem olvasom ugyan fel az egész munkát, de Eriedjung »Harcz a német hegemóniáért« czimü munkájában az van, hogy I. Miksa óta a miniszterek és uralkodók egész sorozata megállapodott abban, hogy Ausztriát csakis az erős szövetségek menthetik meg és ezek az erős szövetségek voltak a házasságokon kívül az okai annak, hogy azután a sok vesztett csata után, a mely Ausztriát érte a múltban, a mai napig mégis exisztálhatott. És megtörtént ezzel az Ausztriával az, hogy daczára annak, hogy szárazföldi hatalom, Angliával és Hollandiával is szövetkezett és Mária Terézia tulajdonképen a magyar vitézség mellett Angliának és Hollandiának is köszönhette, hogy birodalmát megtarthatta. Ausztria ennek a politikának, hogy mindig hatalmas szövetségeseket keresett, 1852-ig meg is felelt. 1852-ben eltért ettől a politikától — nem olvasom fel a művet, csak előadom, hogy méltóztassék tájékozva lenni, hogy a mit én állítok, igaz, az t. i., hogy nem elegendő egy országnak, hogy hadserege legyen, hanem ehhez még az is kell, hogy jó hadserege legyen, jó generálisa legyen és jó diplomácziája legyen. És hogy 1852-től fogva Ausztriának egyik sem volt meg, ezt akarom itt kronologikus sorrendben elmondani. Hát mondom, 1852-ben Ausztria szakított ezzel a politikájával. A krimi hadjárat alatt Ausztria magára maradt. Erre mondta aztán Miklós czár Esterházy nagykövetnek, hogy Lengyelországnak két ostoba királya volt. Kérdi tőle Esterházy, hogy kik voltak azok ? Az egyik volt Szobieszky János, a ki Bécs alatt leverte az osztrák nyakáról a törököt, a másik volt ő, a ki 1849-ben a magyarokat verte le. De ennek következtében történt, hogy 1859-ben, mikor Cavour Napóleonnal megegyezett az olasz birtokok visszaszerzésére, Ausztria teljesen izolálva volt. Egy segítsége lett volna, Poroszország.