Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-233

278 233. országos ülés 1903 T. ház! gr. Zichy Jenő képviselő ur napirend előtti felszólalásra jelentkezett. Nem tudom, kMán-e a képviselő ur szólásjogával élni? Gr, Zichy Jenő: Nem! Elnök: Minthogy gr. Zichy Jenő a szólás jogával élni nem akar, következik Barta Ödön képviselő ur, a ki szintén a napirend előtti felszólalásra jelentkezett. (Halljuk! Halljuk!) Barta Ödön: T. képviselőház! A napirend előtt kértem szót, mert oly kérdést óhajtok a t- ház figyelmébe ajánlani, a melyet nem akarok a leszavazás veszélyének kitenni, és ha a t. háznak izzóvá vált levegőjében sem állok el a szólás jogától, teszem ezt azért, mert a kérdés, a melyet napirend előtt szóvá akarok tenni, sokkal aktuálisabb és sokkal fontosabb, semhogy e kérdés felvetésétől a háznak bármilyen hangulata is visszatarthatna, (Halljuk! Halljuk!) Nem újdonság ez nálunk, időszaki jelenség, hogy időről-időre, mikor a tandijak befizetésére az egyetemi szabályzat szerint kitűzött idő lejár, és az annak meghosszabbítása czéljából engedélyezett ujabb határidő is lejáróban van, az egyetemet látogató ifjak százai úgyszólván az Alma mater kapujához helyeztetnek ki és egy nagy kérdés elé állittatnak, hogy: »lenni, vagy nem lenni;« de egy másik kérdés is van aztán, hogy mMé lenni? Mert a »lenni és nem lenni« kérdése közt még könnyebb választani, mint akkor válogatni, a mMé lenni kérdésénél, a mikor valaki már életének legszebb éveit tanulással töltötte el abból a czélból, hogy a közművelődés magasabb fokára jutva, a közművelődés kincseiből többet bányászva, az élet számára készüljön és az élet terén azt a pályát foglalja el, a melyet élete feladatául tűzött ki. (Tetszés a széls'úbaloldalon.) T. képviselőház! Nem szándékozom e felszólalásom keretébe belevonni az egyetem nagy kérdéseit; közoktatásunk ilyen vagy olyan irányításával sem akarok foglalkozni; de felvetem a kérdést a t. ház előtt, hogy szabad-e, lehet-e a kultúra magasabb fokára törekvő ifjak százait egyszerűen az egyetem kapuja elé helyezni azért, mert szegények! ? {Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Nem!) Ez a kérdés nem egy párt kérdése, ez a kérdés az ország kérdése és a nemzet becsületének kérdése. (Ménk tetszés a szélsöbaloldalon.) Megtiltják az ifjaknak a kéregetést. Önkéntes nagylelküsködés pedig nem mindennapi tünemény, de nem is szabad az ifjak százait ennek az eshetőségnek állandóan kitenni, mert szegények mindig lesznek és ebben az országban az elszegényedés annyi tényezője működik közre az elszegényedés felé való haladásunkban, hogy itt a szegénység napról-napra fokozott mértékben jelentkezik. Segíteni kell ezen a dolgon máskép. Én nem akarok a t. kormánynak ezen felszólalás alkalmával egy bünlajstromot a fejére olvasni, pedig felolvashatnék egy hirtelen gyűjteményből is igen sok szép adatot, hogy márczius 20-án, pénteken. megszorult helyzetbe jutó bankok, megszorult helyzetbe jutó gyárak, megszorult vállalkozók hányszor kaptak segélyt; pedig mi ezeknek a megszorult helyzete ahhoz képest, mikor 4—500 egyetemi ifjú egyszerre életpályájának kettészakadását látja maga előtt és minden eszköztől meg van fosztva arra nézve, hogy pályáján tovább haladhasson! Ilyen czélokra a magyar kormánynak nincs ereje, ilyen czélokra a magyar államnak nincsen pénze ? Ilyen czélokra a magyar állam szegény? És másnemű követelésekkel szemben a kormány egyáltalában nem érzi ezt a tehetetlenséget ? T. ház! Röviden akarok végezni ezzel a kérdéssel. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Nem lesz ebben a kérdésben határozat, de hiszem, hogy a t. képviselőház és a t. kormány is megszívleli ezt a kérdést, s akkor az én szavaim, a melyeket pártom megbízásából a t. kormányhoz intézek, nem lesznek kiáltó szó a pusztában. Figyelmébe ajánlom a t. kormánynak, hogy a külföldi egyetemeken a tandijat hitelezik a szegény ifjaknak, hogy a külföldön nem oly rigorózusak abban a tekintetben, hogy megállapítsák, hogy valaki tényleg szegény-e és e mellett a szegénysége mellett képes-e . . . (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek? Barta Ödön: . . . megszerezni azt a kvalifikácziót, a melynek alapján az egyetemi tanári kar szigorú birálata mellett érdemes a tandíjmentességre. (Zaj. Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Kultúra nem kell? Még nektek is hhetnelf szegény fiaitok!) A szegény egyetemi ifjúnak nehezebb, daczára a nagy igyekezetnek, a melyet kifejt, azt a kvalifikácziót megszerezni, a mely neki a tandíjmentesség! igényt megadja, mert szegény egyetemi hallgatóinknak a szegénységük késztető ereje arra vezeti legnagyobb részüket, hogy ők magánkeresmény utján az életük fentartására szükséges legelkerülhetetlenehb eszközöket is munkájukkal az egyetemen kMül keressék és szerezzék meg. Ilyen minőségükben pedig, illetve ilyen elfoglaltság mellett még azt a magasabb egyetemi kvalifikácziót, vagy kalkulust is megszerezni, a mely nekik a tanároknál a tandíjmentességet biztosítja, csaknem lehetetlen. (Igaz! XJgy van ! a szélsőbaloldalon.) Nohát ebben a szegény országban nem lehet az ifjaknak azt a tanácsot adni, hogy menjenek más pályára, mert az ipari pálya nem áll nyitva előttük; (Ugy van! a szélsőbal-oldalon.) hiszen a mérnöki pályán levő ifjak legnagyobb része oklevéllel kezében ingyenes állásokért folyamodik ; ebben az országban kisiparunk elpusztult a nagyipar versenye folytán, nagyiparunk pedig nem fejlődik ugyancsak a külföldi nagyipar versenye folytán. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Hiszen ezek a kérdések mind ismeretesek. Hát a mikor más nagyobb államok, a melyeknek pedig kevesebb szükségük van arra, hogy kultúrájuk terjedjen, meg tudják tenni