Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-223

22 223. országos ülés 1903 márczius 9-én, hétfőn. sággal megtévesztik, tévútra vezetik, (ügy van! . Ugy van ! a szélsobalóldalon. Felkiáltások: Becsapják!) mert daczára annak, hogy az 1867 : XII. t.-cz. a magyar király számára statuálta a magyar katonai felségjogot, mégis — fájdalom — az osztrák császár gyakorolja azt, (Ugy van! a szélsobalóldalon.) Beszédem ezen részét azzal fejezem be, a mit Sopron egykori lángeszű követe mondott, hogy: »Sem fejedelmek, sem kormányok nem kényszeríthetnek elfajulnunk, ha magunk nem akarunk és szurony nyal senki nem erőszakolhat reánk idegen nyelvet.« (Élénk helyeslés és éljenzés a szélsobalóldalon.) Én tehát azt kérem, hogy a túloldal ébredjen fel és szMlelje meg Sopron vármegye ezen lánglelkü követének tanácsát és ne engedje, hogy elvétessék a szuronyok kedvéért a magyar nemzetnek legszentebb és becsesebb kincse, a nyelv. (Elénk helyeslés a szélsobalóldalon.) Beszédem utolsó részére térek át, a mely talán a mi felfogásunk szerint a legfontosabb annyiban, a mennyiben azzal a kérdéssel kívánok foglalkozni, vájjon kisebb mértékben, vagy nagyobb mértékben kárositanak-e meg bennünket az osztrákok, az emberanyagnak kiszolgáltatásánál, mint a hogy megkárosítottak bennünket a pénz-quótának megállapításánál ? Erre a kérdésre vonatkozólag a következőket vagyok bátor előadni: A mint mondám azon kérdéssel kívánok foglalkozni, vájjon igazságos - e azon arány, a melyben ez idő szerint Magyarország és Ausztria a közös védelemhez emberanyaggal járul. Tudjuk azt, hogy a kölcsönös védelem alapelve ma hosszabb időszakra van megállapítva. A védelem közösségének miként való megállapítása és teljesítése a méltányosságnak és igazságosságnak a kérdése. Ezen kérdésnél mindegyik államnak a saját érdekét, a saját hasznát kell számításba és figyelembe venni. A mikor tehát, t. ház, ujabb megterheltetésről van szó, lehetetlen, hogy ne fürkészszük azt, hogy miképen és mi által fogunk igazságos arányban járulni a közös védelemhez. Hogy ezen kérdésre némileg megfelelhessek, ki kell jelentenem, t. ház, hogy segédeszközül egy olyan közgazdasági munkát használtam fel. mely nemrégiben jelent meg egy igen tehetséges fiatal publiczista embernek a részéről. Kijelentem ezt két oknál fogva. Először azért, mert nem akarok idegen tollakkal ékeskedni, másodszor azért, mert az a publiczista, mellesleg legyen mondva, kormánypárti, a 67-es kiegyezés alapján áll, tehát nem elfogult, hanem egészen objektíve Ítélte meg azt a kérdést, hogy igazságos-e az a quóta, a melynek arányában mi az emberanyagot kiállítjuk? Tudvalévő, t. ház, hogy a közgazdasági téren az az erő a legbecsesebb, a mely erőre a hadsereg is ráteszi a kezét, és a melyet a hadsereg alkalmasnak talál arra, hogy besorozza. T (Igaz! Ugy van! a szélsobalóldalon.) A statisztikai adatokból, — mellesleg legyen megjegyezve, — a katonai hatalom csak 1894-ig bocsátott a közönség rendelkezésére, mert látta, hogy ezen adatokból a gondolkozó és fürkésző magyar elme könnyen kifürkészi, hogy mily óriási visszaélések történnek a sorozásoknál és az ujonczjutalékok megállapításánál a magyar nemzet kárára, tehát ezeket az adatokat 1894 óta közzé nem bocsátja, ezt tartja tokban, mint a jásztolyokat szokták elrejteni tokban, (Derültség.) hogy katonai nyelven beszéljek. Ezekből a statisztikai adatokból azt látjuk, hogy Magyarországra nézve nemcsak a pénzbeli, de az ujonczterheket illető quóta is nagyon igazságtalanul van megállapítva. A mint mondám, ezen statisztikai adatok részletesen megvannak és azokból nagy részletességgel ki lehet az igazságtalanságot deríteni. De ezzel most részletesen nem akarok foglalkozni. Csupán csak annyit akarok megjegyezni, hogy 1870-től 1894-ig minden sorozás alkalmáral 2270 emberrel adott az igazságos arányon fölül Magyarország több katonát és Ausztria ugyanannyMal kevesebbet. Arra a kérdésre, hogy miképen állunk katonai szempontokból az osztrákokkal, négy alkérdést kell feltennem, hogy tisztába jöhessünk. Az első kérdés az, helyes és igazságos-e a hozzájárulást a két rész közt az általános népesség arányában vetni ki ? A második: Helyes és igazságos-e a honvédségi jutalék czimén való hozzájárulási arány kiszámításánál az arányszámot mellőzni ? Harmadszor, a nemzeti munkaerőnek a hadseregbe való lekötéséért huz-e Magyarország és a magyar nemzeti szempont akkora erkölcsi erőt, mint a mennyit Ausztria huz; és negyedszer: MMel a közös védelem tulajdonképen Ausztriának és Magyarországnak a védelme, arányban áll-e az az előny, a melyet a közös védelem mindkét résznek nyújt, a véderőhöz való hozzájárulással? E négy kérdés eldöntésével megtaláljuk az igaz utat és be fogom bizonyítani azt, hogy igazságom van akkor, mikor azt állítom, hogy az osztrákok az emberanyag megállapításánál is czudar módon megcsaltak bennünket. (Elénk tetszés a szélsobalóldalon.) Az első kérdésre nagyon röviden felelek, mert az 1890-dik évből a népszámlálási adatok azt bizonyítják, hogy Magyarország férfinépessége a sorozás korosztályaiban nem áll oly kedvező arányban Magyarország összes népességéhez képest, mint a minő arányban áll Ausztriában. Ugyanis az 1890-ik évben Ausztria összes polgári és katonai népessége volt 23,849.513; ebből esik a 20—24 évesek korcsoportjára 1,003.645 ember, tehát az arány 1000 : 42. Sajnálom, hogy a honvédelmi miniszter ur nincs itt, mert neki kellene foglalkoznia azzal, hogy igazam van-e vagy sem. Magyarország összes polgári és katonai népessége volt 17,463.791,