Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-223

223. országos ülés 1903 márczius 9-én, hétfőn. 11 Elmegy ez az ország az anyagi áldozatok terén a legvégső határig, de csak azért, hogy szabad legyen és rendelkezhessék jogai felett. (Tetszés a szélsőhaloldalon.) De jól tudora én, hogy az önálló hadseregről ő előttük hiába beszélünk, mert szomorú igazság az, a mit már hangoztattam, hogy parlamentünkben nincsen meg az akaraterő, az az ellenállási képesség, mert az összmonarchia eszméjének lidórcznyomása alatt nyögnek azok a magyar Lusztkandlik, a kik Magyarország jogait konfiskálni akarják. Épen azért nagyon félek attól, hogy a bécsi köröknek az a százados törekvése, a mely minket osztrákká és németté akar tenni, nemsokára megvalósul. A magyar nemzet három századnál tovább százezrek életének feláldozásával küzdött az ellen, küzdött Bocskay, Bethlen, Tököly, Rákóczy és Kossuth zászlaja alatt és azt, a mit önök támogatnak, mindig diadalmasan vissza tudta verni. Most pedig a magyar parlament szépen, észrevétlenül mindezeket megcsinálja, ugy, hogy ha fölébrednének azok az osztrák államférfiak, a kik századokon keresztül a mi jogaink ellen küzdöttek és minket osztrákokká akartak tenni, s ide jönnének ebbe a parlamentbe és meglátnák ezeket az urakat, mellükre tennék a kezüket és azt mondanák: »Welche Wendung durch Grottes Fügung«. (Derültség. Felkiáltások balfelöl : Gyász-magyarok !) Milyen csodálatos változás! A mit kis simogatással, kecsegtetéssel, fenyegetéssel, ólommal, bitófával nem tudunk megcsinálni, most ez a gyáva parlament a még gyávább minisztérium vezetése alatt szépen megcsinálja. (Mozgás.) Ezzel a szomorú kérdéssel nem foglalkozom ; úgyis tudom, hogy a kormánypárt nem sokat ad arra, a mit ezen oldalról mondanak, mert ők abban a felfogásban vannak, hogy mentől több ellenvetést hangoztatunk velük szemben, annál jobban emelkedik a girójuk Bécsben. (Derültség a szélsöbaloldalon.) Thaly Kálmán: Annál jobban tetszenek Luegernek! Papp Elek: Nem kMánok tehát, t. képviselőház, e szomorú kérdéssel foglalkozni, hanem áttérek a mai szomorú állapotnak — mert a mai helyzetet alig lehet másnak nevezni, mint állapotnak (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) — a 67-es szemüvegen való megvizsgálására. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Azért vizsgálom meg a mai állapotot, mert ugy vagyok meggyőződve, hogy — fájdalom — épen nekünk, a közjogi ellenzéknek, kell teljesítenünk azt a kötelességet, melyet önöknek kellene teljesíteniük, azt t. i., hogy ezen megcsorbitott, csonka, minden izében megtámadott alkotmányt a végelpusztulástól és a teljes, tökéletes megsemmisüléstől megvédelmezzük. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mert hiszen látjuk, t. képviselőház, hogy napról-napra, minden nap jobban és jobban gyengittetik alkotmányunk, mert &. jő elő olyan törvényjavaslat, a mely egy vagy más irányban a 67-iki kiegyezkedésnek betűjét, vagy szellemét ne érintené és ne sértené. (Igaz! Ugy van! szélsöbaloldalon.) Minden gondolkozó embernek be kell ismernie, hogy a mai helyzet a katonák által a legbünösebb módon lett előidézve. Megbocsáthatatlan bűnt követtek el részint a nemzet iránt, részint az uralkodó iránt azáltal, hogy a katonaság, a hadügy szervezését nem közjogi törvényeinknek megfelelőleg alakították át. (Ugy van! Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) Jól tudjuk azt, hogy mikor az általános védkötelezettség életbe lépett, csakis a véderő harczképességének emelésére gondoltak, csakis arra gondoltak, hogy a hadkötelezettség általánossá tételén alapuló hadsereg mentül nagyobb számból álljon; ámde nem tudtak odáig felemelkedni, hogy belássák azt, hogy az ily módon szervezett hadsereg a maga tömegével nem győzhet soha, mert ennek legerősebb támasza mindig a nép kell, hogy legyen, és azért szoros kötelékben kell állania mindig a néppel. A mi czopfos tisztjeink azonban a néphadsereget nem ilyen szellemben alkották meg, hanem császári szolgahadsereget csináltak belőle, (Igaz

1 Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A kettő együtt nem sikerülhet, mert az, hogy egy hadsereg néphadsereg is legyen és császári hadsereg is, egyértelmű azzal, hogy fából vaskarikát csináljunk. Ezt a kérdést ily irányban az önök soraiban ülő egyik kitűnő katonai kapaczitás, Bolgár Ferencz t. képviselő ur tárgyalta 1886ban megjelent munkájában. Jó tanácsot akart adni a czopfos generális uraknak, azonban falra hányta a borsót, mert nem történt 1886 óta semmi. Az osztrák császári hadsereget, a mely pedig néphadsereg kellene, hogy legyen, ma is a hMatásszerű hadsereg szellemében vezetik, vezénylik és nevelik. Hiába sürgette Bolgár Ferencz t. képviselőtársam a revíziót, az nem történt meg. Sőt bizonyos tekintetben még hátrafelé, visszafelé mentünk. Olyan tekintélyre fogok hMatkozni, olyan tekintélynek a véleményét fogom a mi fajta hadseregünkre felolvasni, a kit valami nagyon rebellisnek még az én igen t. barátom sem tart. Egy orosz tábornok az illető, Fadejeff, a kit nem lehet azzal meggyanúsítani, hogy konspirált volna a monarchisták ellen, és hogy nagyon forradalmi eszmékkel lett volna tele a feje. Azt mondja Fadejeff ismert orosz tábornok és katonai iró egyik iratában: »A katona, bármily rangú legyen, nem polgár, a ki hazájáért sikra száll, ez egészen más típus, hanem olyan ember, a ki üzletnek, életfentartási czélnak tartja a háborút, a mely össze nem egyeztethető az emberi természettel és igy csak mesterséges módon táplálható. Az eszmék és érzelmek, a melyekből az ilyen hadsereg táplálkozik, egy szemernyi igazságot nem tartalmaznak, hanem valóságos fikés ezért az embernek kizárólag külön e 2*