Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-229

229. országos ülés 1903 EzenkMül ínég volt az a követelés, hogy a magyar származású tisztek a közös hadseregből tétessenek át a magyar ezredekhez, a mi szintén meglesz. De ez is mint programmpont, vagy e házban mint vita tárgya soha nem fordult elő, mert ezt mindenki a magyar katonai nevelés természetes kifolyásának tartotta; mert hogyha már nevelünk katonatiszteket, azokat nem azért neveljük, hogy német ezredekben tegyenek szolgálatot. Ez vita tárgyát nem képezte. De igenis a hírlapokban a nemzeti párt ezt a kérdést is a nyilvánosság elé hozta. Végre — hogy teljes legyek és semmiről se feledkeznem el — még egy kérdésről kell beszélni: a tüzérség és a műszaki csapatok felállításáról a honvédségnél. Ez sem volt a párt programmjában; nem tartozott azon követelések közé, a melyekkel a párt előállott; nem tartozott egyszerűen csak azért, mert egészen természetesnek kellett ezen követelést tartanunk. Ettől a szabadelvű párt sem idegenkedett, ép ugy, mint tudom, ma sem idegenkedik. Ezen követeléstől senki sem idegenkedik; a honvédelmi miniszter ur sem zárkózik el az elől, hogy ezt a kérdést is meg lehet oldani. A honvédelmi miniszter ur argumentumai mindig, ha érvelt, azok voltak, hogy egyrészt két esztendő alatt nem lehet a tüzérséget és a műszaki csapatokat — pedig a honvédségnél két esztendő az aktM szolgálati idő —- kiképezni, másrészt roppant költséges a reform. Hogyha az ország anyagi ereje olyan volna, hogy a tüzérséget és műszaki csapatokat a honvédség számára felállíthatnék, én semmi akadályt itten nem látnék, és a reformot örömmel megszavaznám. Kubik Béla: A Reichsrathban máskép vélekednek ! Drakulics Pál: Az az ő dolguk! Bolgár Ferencz: Ez volt, t. képviselőház, nézetem szerint a volt nemzeti párt katonapolitikai felfogása. EzenkMül még két kérdésről lehetne beszélni. Az egyik volna a póttartalék kontingentálása, a melyre nézve én magam terjesztettem be egy határozati javaslatot a véderőtörvény tárgyalása alkalmával az ellenzéki padokról, a második kérdés volna a béke-létszámDak a törvényhozás által való megállapítása. De politikai természete sem az egyiknek, sem a másik kérdésnek nincsen. Mindkettő tisztán katonai kérdés, mindkettő olyan, a mely számtalan szállal a védtörvény különböző intézkedéseMel van összefűzve. Ezt a két kérdést e javaslat j keretében megoldani sem lehetne, mert ezek a védtörvénynyel vannak összenőve. Arra azonban semmi akadály nincsen, hogy ezen kérdéseket, a melyeket különben a honvédelmi miniszter ur is a múltkor, a midőn Szentiványi Árpád t. képviselőtársam az általa j felállított katonai követelményekről beszélt, mint olyanokat jelzett, a melyekről a védtörvény revíziója alkalmával beszélni lehet annak KÉPVH. NAPLÓ, 1901 1906. XIIL KÖTET. márczius 16-án, hétfőn. 161 idején, bővebben ne tárgyaljuk. Mert, t. képviselőház, épugy, mint a bogy nem változott a nézetem az idők folyamán azáltal, hogy a szabadelvű pártba beléptem, a folytatandó katonai nemzeti politika tekintetében, épugy nem változott arra nézve sem, hogy a póttartalékot kontingentálni kellene. Én azt ma épen olyan szükségesnek tartom, mint tartottam annak idején és meg vagyok győződve, hogyha a hadsereg fejlődése és organizácziója megengedi, hogy a póttartalék kontingentáltassék, akkor az tényleg kontingentáltatni is fog. Ezek után világos, t. képviselőház, hogy azáltal, hogy a volt nemzeti párt tagjai a szabadelvű pártba beléptek, semmi tekintetben sem kellett előbbeni, nemzeti katonai politikájukról lemondani. De tovább megyek : itt a szabadelvű párt padjairól hallottam a vita folyamán oly követeléseket .felállítani, és itt első sorban utalok Szentiványi Árpád t. képviselőtársam követelményeire, a melyeket azelőtt a nemzeti párton nem is ismertem, melyek azelőtt egyáltalában szóba nem jöttek. Épen azért az én nézetem szerint kifogást az irányban, hogy katonai nemzeti politika ma a szabadelvű párt soraiban nem folytatható, jogosan tenni nem lehet. (Ugy van! a jobboldalon.) Utalok az igen t. honvédelmi miniszter ur kijelentéseire magukra, a melyeket február 17-dikén a házban tett, a mikor a katonai körök nevében is kijelentette, hogy azok a nemzeti politika elől, a mennyiben az a hadsereg használhatóságát nem érinti, nem zárkóznak el. Én erre a kijelentésre a magam részéről nagyon nagy súlyt fektetek. És jogosnak tartom azt a feltétlen bizalmat, a melylyel viseltetem a miniszterelnök ur iránt abban a tekintetben, hogy azok az Ígéretek, a melyek itt tétettek a katonai nemzeti politika érdekében, tényleg be is fognak váltatni. Ez a bizalom annál jogosultabb, mert azok, a kik tudják azt, a mi a kulisszák mögött történt, tudják azt is, hogy épen a miniszterelnök ur volt az, a ki akkor, a mikor a volt nemzeti párt harczait folytatta, a magyar katonai nevelés gyakorlati megoldását sürgette és kMitte, hogy ez a kérdés az 1897-iki XXIII. t.-cz. által olyan módon oldassák meg, hogy a volt nemzeti párt a megoldást elfogadhatta Én tehát, még egyszer mondom, nem változtam azáltal, hogy a szabadelvű párta beléptem ; nem volt szükségem arra, hogy elveimből valamit is megtagadjak és meg vagyok győződve arról, hogy erre szükségem nem is lesz. Bizonyítékok erre azok a beszédek, a melyeket a szabadelvű párt tagjai, gróf Andrássy Gyula, gróf Tisza István, Hieronymi Károly, Sréter Alfréd, Domahidy Elemér t. képviselőtársaim elmondottak, a kik a katonai politikával foglalkoztak és a kik mind megegyeztek abban, hogy szükséges, hogy a magyar elem minél nagyobb számban vitessék be a 21