Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-228

2%8. országos ülés 1903 márczius lk-én, szombaton. 143 itt van egy ország, mely mindezt az elemét a nemzeti erőnek nélkülözi, és vannak itt a házban, kik ezt helyeslik. Van egy ország, melyről az állíttatik, hogy öncsonkítást végzett magán, hogy 1867-ben csakugyan lemondott arról, hogy nemzeti hadserege legyen. Sőt továbbmentek. Fölállott odaát az erkölcsbiró és szemünkbe mondta, hogy ne merjünk nyugtalankodni, mert kétség támad becsületünk és szavahihetőségünk iránt. Egy másik vezérszónok azt állította, hogy mindez azért van helyesen és jól, mert hiszen azok hajtották végre az 1867-diki törvényt, a kik megalkották. Azt hiszem, megállapíthatjuk, t. képviselőház, hogy ez a két állítás az, mely legjobban provokál és a melyen ez a vita eldől. Méltóztassék megengedni, hogy ezzel a két állítással leszámoljak. (Halljuk! Halljuk!) Az a párt, melyhez tartozom, azt vitatta, hogy a ma fennálló törvény nincs végrehajtva, (Felkiáltások a szélsöbáloldalon: Ugy is van !) hogy nincs végrehajtva sem annak szava, sem megalkotóinak intencziói szerint, mert azt állitották, hogy a magyar hadsereg mint egy, az egészhez viszonyított testrész benfoglaltatik a törvényben, tehát annak minden konzekvencziája is: a magyar ezred, a magyar kommandó, a magyar tisztek és a magyar jelvények. Azt hiszem, t. ház, hogy ez a kérdés annyira fontos — mert ez adja meg a mi vitánknak a materiális jogi alapját; hogy a formálist mi adja meg, arról később beszélek — hogy, ha világosságot akarunk vetni ebbe a kérdésbe, a hermeneutikának minden eszközét talpra kell állítanunk. HMatkozom arra, hogy a t. miniszterelnök ur, mikor egy alkotását, az 1899 : XXX. törvényczikket védte, még pedig egy háromórás beszédben, szintén csatába vitte a törvénymagyarázatnak minden eszközét. (Zaj a jobboldalon. Halljuk! Halljuk! a szélsöbáloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: Halljuk! Halljuk ! ÉQ figyelmesen hallgatom ! Krasznay Ferencz: A mi mindenekelőtt a grammatikai magyarázatot illeti, a dolog ugy áll, hogy a »közös hadsereg« kifejezését — hiszen ezzel tisztában vagyunk — az 1867 : XII. t.-cz. sehol sem ismeri; ellenben a 11. § ban, meg a lá-ben is valósággal a magyar hadsereg fogalmát konstruálja. A kérdés most már ugy alakul, hogy a törvényhozó által mindenesetre statuálni akart ezen fogalom kizáratik-e azzal a hármas felségjoggal, a melyet a 11. §. felállít? (Félkiáltások a szélsőbaloldalon: Nem!) így áll a kérdés, mert hiszen gróf Andrássy Gyula épen azt állította, hogy fából való vaskarika volna a magyar hadsereg ott, a hol egységes vezérletről, vezényletről és belszervez étről van szó. Ez a kérdés, t, ház, a maga nuditásában. De ha a magyar hadsereg, mint az egész hadseregnek kiegészítő része, apodikticze kívántatik és konstruáltatik a törvényben, akkor a kérdés csak az marad, vájjon össze lehet-e egyeztetni a magyar hadsereg intézményét azzal a hármas felségjoggal, igen vagy nem ? Ez a második kérdés. Ezt már grammatikával eldönteni nem lehet. Hogy nem fából való vaskarika egy olyan magyar hadsereg, a melyben a vezérlet, vezénylet és belszervezet egysége bizonyos módosulások mellett érvényesül, azt a horvát honvédségnél, illetőleg a honvédség horvát ezredeinél már láttuk ; de ez sem grammatikai magyarázat. Itt a grammatikai magyarázat nem kielégítő. Itt át kell térnünk, t. ház, egy más magyarázati instrumentumra, és ez a történeti. A törvényszakaszok nem izolált jelenségek; ne feledjük el, hogy azokat mindig történeti előzmények szülik. A ki a történeti elementumokat a törvénymagyarázatból kihagyja, az az igazságot sohasem fogja megtalálni. (Ugy van! a szélsöbáloldalon) T. ház! Ha a történeti előzményekre tekintek és előttem állanak azok a történeti alakok, a kik a kiegyezést megcsinálták, akkor előttem pszichológiai és történeti lehetetlenségnek tűnik fel az, hogy azok az önzetlen hazafiak, a kik ha gyengék is, de igazságosak voltak, olyan interpretácziot adtak volna a törvénynek, a mely teljesen kizárja a magyar hadsereget a három felségjoggal szemben. Ha arra gondolok, t. ház, hogy azok. a kik Bachon, az októberi diplomán és Schmerlingen keresztül mindig a negyvennyolczas törvények visszaállításában találták fegyverüket, hogy Deák és társai tudatosan beleegyeztek volna abba, hogy a czentralizáczió és germanizáczió ezen régi, gyűlölt instrumentuma, az osztrák ármádia, törvényesen bejusson a magyar hadsereg fogalma alatt, ha arra gondolok, hogy az ezentúl magyar pénzből és magyar vérből táplálandó hadsereggel azonosítani akarták volna a régi osztrák ármádiát, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbáloldalon.) ha arra gondolok, hogy azért vették fel a magyar hadsereg kifejezését, hogy az alatt a birodalmi hadsereget értsék és mintegy trójai falóban, most már a törvényszakasz formájában hozzák be a régi ármádiát : akkor én ilyen inkonzekvencziával Deákot és társait vádolni képtelen vagyok. (Élénk helyeslés a szélsöbáloldalon.) Kubik Béla: Annál jobb fogalmunk van még ő róla is! Krasznay Ferencz: Nem, t. képviselőház, ez százszor lehetetlen; és lehetetlen az az argumentáczió, a melyet gr. Tisza István képviselő ur állit fel, mikor azt mondja, hogy a 67-es törvényeket azok hajtották végre, a kik megalkották. Hiszen a 67-es törvények idejében kelt az a 68-iki rendelet a magyar tisztek alkalmazásáról, a melyet önök végre nem hajtottak. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) És ha elgondolom, a mit a 67-es események lapjait forgatva olvasunk, hogy Deák Ferencz megjelent a koronánál és a koronának jól esett