Képviselőházi napló, 1901. XIII. kötet • 1903. márczius 9–márczius 26.

Ülésnapok - 1901-228

144 228. országos ülés 1903 márczius ík-én, szombaton, az, hogy Königgrätz után sem követelt többet, mint a mennyit Königgrätz előtt követelt . , . Madarász József: Elég balgatagság volt! Krasznay Ferencz: . . . akkor be kell látnom, hogy a magyar hadsereg kérdése Deák Ferencz kezében volt és ő azt ugy interpretálni, ugy megalkotni, mint azt önök mondják, nem akarhatta, mert ilyen magyarázatba csak egy legyőzött nemzet mehetett volna bele, pedig mi 1867-ben nem mint legyőzött nemzet egyezkedtünk. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldahn.) T. képviselőház! Idézzem azoknak mondásait, azoknak magyarázatát, a kik csakugyan megalkotói voltak a 67-es kiegyezésnek? Idézzem Kerkápolyt, a ki előadói székéből és később mint államtitkár rámutatott arra, hogy a nemzeti velleitások legteljesebb érvényesülésének van ut nyitva a 67-es kiegyezésben a magyar hadsereg fogalma alatt ? Nem idézem, t. képviselőház, mert önök annyira fáradtak és idegesek, hogy az idézésekkel szemben is bizonyos antipáthiával viseltetnek épugy, mint a határozati javaslatokkal szemben. Széll Kálmán miniszterelnök:Eszünkben sincs! Kubik Béla: Szégyenlik magukat, jobban mondva! Széll Kálmán miniszterelnök: Eszünkben sincs! Önök nem hagytak, mikor idéztem Deákot. Krasznay Ferencz : Hát akkor idézem. (Felkiáltások jobbfelöl: Tessék!) Talán Kerkapoly előtt gróf Andrássy Gyulát, szintén egy megalkotóját a 67-es kiegyezésnek,idézem. (Olvassa): »Eagy súlyt helyezett — ezt mondta a 68-iki vitában — ő Felsége kormánya a nemzetnek ezen jogos követelésére azért, mert igenis érzi, hogy a közös haderőnek nem árthat, tehát nem ugy, mint a közös haderő hMatalos irói irják, hanem csak használhat, ha a magyar katona ezen seregben nemcsak száraz kötelességét teljesiti, hanem saját kölön hazaszeretetének e súlyát viszi át a közös hadsereg csapataiba és ha a hazának és e seregnek minden tagja kétszer van érdekelve a háború jó és rossz sorsában, először, mint a közös hadsereg tagja, másodszor, mint magyar állampolgár.« Kerkapoly a következőket mondja (olvassa): »De ezen hadsereg közössége véleményem szerint nem akadály abban, hogy annak magyar része a magyar szellemet, a magyar öntudatot, és a magyar jelleget abban megtarthassa.* Vájjon megengedik-e azt, hogy megtartsa? Széll Kálmán miniszterelnök: Most nevelünk magyar tiszteket! Kubik Béla: Akkor legalább mondták, most még azt sem teszik, hogy mondanák, sőt el akarják alkudni végleg. Elnök (csenget): Csendet kérek! Kérem most Krasznay képviselő urat illeti a szó. Széll Kálmán miniszterelnök: Nemcsak mondjuk, de nevelünk magyar tiszteket! Krasznay Ferencz (olvassa): »Nem akadály abban, hogy a csatatéren barátai által legyen környezve a harczban, — tehát az idegen tisztek nem barátok — hogy a csata veszélyei közt a haza jelvényei szemléléséből merítsen lelkesedést . . . Hentaller Lajos: Sárga-fekete zászló! (Felkiáltások a szélsöbalolclalon: Kétfejű sas!). Krasznay Ferencz:.. . és tudja, hogy a dicsőség, a melyet a harcztéren arat, egyszersmind hazájának dicsősége.« Ez egy Geineingut az osztrák felfogás szerint és nem a saját hazája, a mint az előbb idéztem. »Mert a hadsereg, a melyről itt van szó, mely a törvényjavaslat által — a törvénynek kellett volna egy uj hadsereget és nem az uj osztrák ärmádiát megteremtenie, — teremtendő lesz, ezen hadsereg nem egységes hadsereg, a melybe a magyar elem beolvad, hanem ezen hadsereg közös hadsereg, a melynek a magyar hadsereg egyik része, a mely tehát abban benne van.« Az akkori országgyűlési napló szerint élénk helyesléssel kisérték jobbfelől Kerkápolynak ezt a kijelentését.^ T. ház! En arra kérem önöket, hogy ezek után az idézetek után ne hMatkozzanak oly nagyon Deák Ferenczre, mert csak napról-napra kirívóbbá válik az ellentét a 67-es kiegyezés megalkotói és a mai epigonok között! Más, egészen más a magyarázata annak, hogy a 67-es kiegyezés és az abban foglalt magyar hadsereg intézménye miért depraváltatott. Megmondjam az okát? Megint egy idézettel fogok felelni. Horváth Boldizsár, a 67-es kiegyezés egyik igazi, nemesen gondolkodó megalkotója az 1889iki vitában beteg testtel, de még nagyon ép lélekkel szép beszédet mondott. Ebben a vitában ő, a ki még a nagyok közül való volt, de a ki már a kicsiket, az aprókat látta intrikákat szőni, a kiegyezést a következőkép jellemezte (olvassa): »Azt hittük, t. ház, hogy az, a mit mi kMívunk, ha nem is üti meg teljesen vágyaink mértékét, de elegendő szabad teret nyitott a nemzet előtt belső erejének akadálytalan kifejtésére. És csakugyan, ha e téren az eredmények mögötte maradtak volna reményeinknek, ennek oka szerintem nem a közjogi alap, hanem fájdalom, az, hogy bennünk talán még ma is nagyobb a ragaszkodás öröklött előítéleteinkhez.* Azután a 67-iki kiegyezés előzményeiről szólva azt mondja (olvassa): »Akkor, nem aknázva ki a monarchia szorult helyzetét, elmentünk a Rubikonig; azontúl nem mehettünk és megyünk. Rossz szolgálatot tenne a nemzetnek, a trónnak éä a monarchiának egyiránt az, a ki a régi féltékenységet és bizalmatlanságot föltámasztaná halottaiból és azon hiedelemnek nyitna sorompót, hogy a mit 1867-ben törvényben létrehoztunk, helyett, hogy biztos alapja volna a további fejlődésnek, csak lejtő, a mely lefelé vezet és a mely lassankint fogja szétmorzsolni azt, a mit a hatalom nyílt támadásai megtörni nem tudtak.« Hát, t. ház, erre a lejtőre jutottunk. Az a párt hajtotta az 1867-iki törvényt végre annak