Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.
Ülésnapok - 1901-210
72 210. országos ülés 190ö február 19-én, csütörtökön. Minthogy szMes volt t. képviselőtársam elismerni, hogy a magyar nyelvre vonatkozó törvények tulajdonképen a latin nyelvvel szemben való védekezést czélozták, nem tartom szükségesnek az előző törvényeket felolvasni, elég csak rámutatnom, hogy az 1790: XVI., az 1792: VII., az 1805: M. tcz., (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) az 1838. tcz. . . Pap Zoltán: Az 1839. évbeD is felírtak a magyar nyelv érdekében! Babó Mihály: De ajánlok én a képviselőtársam szMes figyelmébe egyebet. Méltóztassék csak a történelemből visszaemlékezni a hires 1790-diki országgyűlésre, (Halljuk! Halljuk!) annak június 18-iki ülésében a Rendeknél felolvastatott a brahovai táborban 1790. május 19-ikéről kelt az a folyamodás, a melyet egy Károlyi, egy Pállffy, egy Nádasdy, egy Splényi, egy Brdődy ésToscanaSplényi főtisztek nyújtottak he. (Halljuk ! Halljuk!) Mit mondanak ezek az urak e folyamodásban ? Ezt mondják (olvassa): »a törökkel szemben álló ezredek a hazára nézve súlyos csapásnak tartják a hadi rendnek elválasztását a nemzettől, és idegenek alá való bocsátását. Szükséges tehát a hazának boldogságára nézve« — csak azokat a részeket olvasom fel, a melyek ide vonatkoznak (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Halljuk az egészet! Hadd tanuljanak !) — »Minthogy tudva légyen az, hogy a földnépe az országnak csupán a német öltözet miatt gyűlöli úgyannyira a gyalog katonasorsot, hogy azt máskép nem, hanem erővel s természetes szabadságának iszonyú megsértésével lehet ezen életre hozni, szükségképen kölletik a német öltözetet a magyarral megváltoztatni, ide értvén főképen a tisztviselőket is.« Eitner Zsigmond: Ezt már akkor is tudták. Babó Mihály: A küenczedik pontban a nyelvről szólnak. (Olvassa): »A német nyelv, melynek súlyát nehezen viseli a magyar közkatona, a haza seregei közül kiirtassák*, (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) »s az egész hadi szolgálat magyar nyelven folytattassék, a mi az idegeneknek illendő eltávolítására fog szolgálni«. »ll-edszer: A háborúnak idejében a magyar sereg némettel soha ne kevertessék össze, hanem maga s együtt harczoljon, hogy azáltal elkerülje ama mesebeli szamárnak sorsát, ki a lónak eledelt hordván, maga éhen meghalt.« (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Nos hát, t. képviselő ur, remélem, szMes lesz elismerni, hogy igenis, őseink tudták, érezték a nyelvnek jelentőségét és fontosságát és így a képviselő ur méltatlanul vádolta meg őseinket, mintha erre érzékük nem lett volna. Ezek az urak katonák voltak, de magyar emberek, mégis átértették a nemzet jogosult kívánságát, (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) megértették aspiráczióit és beláttak mintegy a jövendőbe, mintha tudták volna, hogy csak önálló magyar hadsereggel lehet e hazát fentartani és átadni az utókornak. Gabányi Miklós: Ő meg a kutyanyelvet hozná be ide, a német nyelvet. Babó Mihály: T. képviselőház, megint Deák Perenezre fogok hMatkozni. A 40- es évekbeli követi jelentésében azt mondja (Olvassa): »Az a tan, mintha a magyar nyelv érvénye a hadseregben a törvénybpzás intézkedési körébe nem tartozott volna, határozottan tévtan és közjogunk alapelveMel ellenkezik.« Hát szálljon perbe a t. képviselő ur Deák Ferencz emlékezetével és munkásságával, de ne vádoljon minket és őseinket azzal, hogy nem akarták és nem követelték a magyar nemzeti nyelv érvényesítését. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Igenis, akarták és követelték, de az erőszakoskodó hatalommal szemben nem volt erejük, mert mindig akadtak szolgalelkek, a kik meghunyászkodtak a Felség előtt. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Gabányi Miklós: Mint a mostaniak! Eitner Zsigmond: Azok jobb hazafiak voltak! Babó Mihály: A t. képviselő ur csak anynyiban igazította ki Barta Ödön képviselőtársamat, hogy nem Deák Ferencz, hanem Apponyi Albert mondotta azokat a szavakat, hogy az 1867: XII. t.-cz. 11. §-a szerint a Felség által intézendő tárgyak közé sorozott vezérlet és vezénylet kifejezés alatt minden érthető, csak a magyar nyelv jogának kérdése nem, mert minderre ellenkező preczedens létezik. Nem tudom, különbség van-e abban, hogy Deák Ferencz, vagy Apponyi Albert mondotta-e? Igazságot mondott és az igazságot emberek szerint mérni nem lehet, hanem bárki ajkairól hangzik is el, igazság marad és hatni fog meggyőző erejével azokra, kik elfogultság nélkül gondolkoznak és ítélnek. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) De tovább megyek és magával a képviselőházzal, a túloldalon ülő többséggel fogom bizonyítani, hogy sohasem adatott a német nyelv használatának olyan értelem, hogy az jogosulta magyar ezredeknél, sőt az ellenkező bizonyittatott a t. többség által. Gondolom, nem fog meg czáfolni senki, mert utalok egyszerűen a naplóra, melyben e jelenet meg va,n örökítve. (Halljuk! Halljuk!) 1889. márczius 18-án Polónyi Géza azt mondotta: »Gsak arról van szó« — akkor az önkéntesi második évről volt szó — ^hogy a tartalékos tisztképző tanfolyamban az oktatási nyelv, a képző nyelv magyar legyen. Tehát sokkal kevesebbről van szó, mint a mennyit a törvénybe iktatott magya.r hadsereg jogezimén egy nemzetnek, mely államalkotó nemzet akar lenni, követelni joga van. Önök ezzel a ll-ik§-ravaló hMatkozással maga a miniszterelnök utján — akkor Tisza Kálmán volt — de szónokaik utján is fölállítottak egy rettentő módon veszedelmes theoriát: hogy a nemzetnek nincs joga abba beleszokni, mert a belszervezet, a vezetés és vezénylet kizárólag fejedelmi jog. (Felkiáltá-