Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-210

210. országos ülés 1903 február 19-én, csütörtökön. 71 hogy a t. miniszter urat sem nevezhetjük magyar miniszternek, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Tessék! Szabadságukban áll! Babó Mihály: És most áttérek gr. Andrássy Gyula t. képviselő urnak felszólalására. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Egy súlyos vádat vágott az igen t. képviselő ur a magyar nemzet szemébe és arczába és én azt gondolom, hogy azok az ősök, a kiket ezen kijelentésével meggyalázott, még sirjukban is felháborodnak arra, hogy akadhatott magyar képviselő, a ki a képviselőházban ezt a kijelentést megtette. Azt mondotta ugyanis a t, képviselő ur, hogy a nemzeti nyelv fontosságát abban az időben nem értették meg; t. i. a 40-es években. Hát én nem tudom, t. ház, hogy a t. képviselő ur miként feledkezett meg arról a dicsőséges szellemi harczról, a melyet a magyar nyelv és irodalom kitűnőségei folytattak. Én nem tudom, hogyan feledkezett meg tanitómesteréről, Deák Ferenczró'l a t. képviselő ur. Mert hiszen, bocsánatot kérek, Deák Ferencz 1836ban még a katonai ügyekre vonatkozólag is tett a nemzeti nyelvet illetőleg kijelentést. Azt mondotta: »A nemzetnek méltó kMánata, hogy a magyar ezredeknél a kormány-szavak megmagyarosittassanak, a magyar nyelv az egész magyar hadseregnél behozassák és ennél a főhadi kormányzótól kezdve csak azok alkalmaztassanak, a kik az 1837. évi VIII. tó'rvényczikk rendelkezései szerint nemcsak magyarul tudnak, de születésükre nézve is magyarok.« Nos, tehát ezt Deák Ferencz mondta. Gabányi Miklős: Nincs egy csepp miniszter sem ! (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: De van!) Hentaller Lajos: Csak a horvát miniszter van itt s az is Cseh! Babó Mihály: Az a Deák Ferencz, a kiről önök azt hirdetik, hogy önöknek tanítómesterük, a kiről azt hirdetik a t. képviselőtársaim onnan a túloldalról, hogy a miket mondott, színaranyigazságok. Hát akkor legyen önöknek bátorságuk és akaratuk a hatalommal szemben is azokat a színarany-igazságokat érvényesíteni. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De, t. képviselőház, mondott a t. képviselő ur még mást is. Azt mondta ugyanis, hogy nem volt kimondva általános érvényűnek a magyar állami nyelv, s ebből azt következteti, hogy tehát a katonaságnál a német nyelvet teljes joggal alkalmazták és alkalmazzák. Azután igy folytatja: »az 1847-iki törvény kiterjesztette a magyar nyelv kötelező voltát az állami élet legtöbb ágára« — és azt mondja Szederkényi Nándor t. képviselőtársam közbeszólására, amikor ugyanis Szederkényi t. képviselőtársunk azt mondta, hogy »mindenre«, mondom, azt felelte: »Nem, a hadseregre nem szólt máskép, mint a levelezésre vonatkozólag, és ott is azt mondja, hogy a hadsereg főhatóságai nem tartoznak magyarul levelezni.« És az én tiltakozó közbeszólásomra, hogy silyen a törvényben nincs«, azt mondta a t. képviselő ur, hogy »igenis a törvény ezt mondja.« Hát lássuk, t. ház, kinek van igaza. Pap Zoltán: A törvénynek és neked van igazad! Babó Mihály: Én, t. ház, felolvasom az 1844: II. t.-czikket, a mely szól a magyar nyelvről és nemzetiségről. Az 5. szakasz igy szól: »A királyi helytartótanács mindennemű tárgyalásaiban, hMatalos foglalkozásairól viendő jegyzőkönyveiben, valamint ő Felsége elébe terjesztendő felírásaiban, és az ország határain belőli minden hatóságokhoz bocsátandó minden intézvényeiben a magyar nyelvet használja, azon levelezések, a melyeket a királyi helytartótanács a hadi fő és az ő Felsége örökös tartományaibeli polgári törvényszékekkel, s külországi törvényhatóságokkal folytatand, ide nem értetvén.* Hát azt kérdezem én t. képviselőtársamtól, gróf Andrássy Gyulától, vájjon benne van-e ebben a törvényben a mit ő kijelentett, hogy a hadsereg főhatóságai nem tartoznak magyarul levelezni 4

S miután ismételt közbeszólásra fentartotta, neki kötelessége ezt igazolni, mely törvényben foglaltatik, mert abban, a melyre én állításomat alapítom, nincs, más törvényben nincs ebben a vaskos kötetben, a melyben az a törvény foglaltatik. De van e törvényben még egy paragrafus, a mely bizonyos felvilágosítást nyújt, a melyet méltóztatott t. képviselőtársamnak figyelmen kívül hagyni. A 7. §. ezt mondja: »A kapcsolt részekbeli törvényhatóságok, a magyarországi törvényhatóságoknak, magyar, ezek pedig a kapcsolt részekbeli törvényhatóságoknak latin nyelven irt leveleiket is fogadják el, tárgyalják, és azokat illő válaszszal lássák el.« Azt hiszem, t. képviselőtársam ép oly jól tudja mint én, csak elfelejtkezett róla, hogy a nyelv kérdésében alkotott e törvények akkor a latin nyelv kiszorítása érdekében hozattak, mert hiszen Magyarország közéletében a latin nyelv volt a hMatalos nyelv. Nos, akkor azt állítani, t. képviselőtársam, hogy ez a német nyelv védelme érdekében hozatott, bocsánatot kérek, ezt a t. képviselő ur komolyságával összeegyeztetni nem lehet. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Pap Zoltán: A császár javára magyarázzák a törvényt, a mint Széchenyi panaszolja. Az a legnagyobb baj! Babó Mihály: Még egyebet fogok t. képviselőtársamnak figyelmébe ajánlani bizonyításául annak, hogy igenis, a magyar nyelvnek teljes érvényét kívánta és teljes érvényt szerzett a törvényhozás. Hogy a végrehajtásnál ott is történtek oly dolgok, mint ma, hogy a király rendelete, a mely 1868-ban kelt, végrehajtva nincs, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) ebből a véletlenből, t. képviselőtársam, előjogokat magyarázni nem lehet más, mint rabulisztika. fIgaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.)