Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.
Ülésnapok - 1901-209
56 209. országos ülés 1903 február 18-án, szerdán. Az a bankcsoport, a mely e 25 millió forintnak konverziójára vállalkozott, (Halljuk! Halljuk! a szélsöialoldalon.) február 11-én adta be a fővároshoz, illetve a polgármester kezeihez ajánlatát. Február 13-án reggel fél tíz órakor a kölcsönügji bizottság tartott ülést, tiz órakor tartotta ülését a pénzügyi bizottság; ugyanaz nap déli 12 órakor tartotta ülését a tanács és ugyanazon nap délután 4 órakor tartotta ülését a közgyűlés. (Derültség a szélsőhaloldalon.) Tehát az a 25 millió forintos ajánlat délelőtti fél tiz órától délután öt óráig négy fórumon is keresztülment, és végleges határozatot hozott ügyében a főváros. (Mozgás a szélsöbaloldalon.) A közigazgatás ilyen gyorsaságára és ilyen egyszerűsítésére eddig egyedüli példát és exemplumot a főváros adott. (Felkiáltások jobbfelöl: Helyes!) Helyes? (Egy hang jobb felől: Helyes hát! Mozgás a szélsobaloldalon.) Molnár Jenő : Harsányi ur is azt kiáltotta Debreczenben, hogy » Helyes!«. pedig nem is tudta, hogy miről van szó. Pichler Győző: Azt hiszem, hogy egy bácsmegyei képviselő ur is közbeszólott, hogy »helyes«. (Felkiáltások jobbfelöl: Csongrádmegyei volt!) Nagyon jól tudom, hogy Bács megyében 25 millióról egyáltalában nem intézkednek, mert arról nem is számolnak abban a megyében. (Egy hang jobb felöl: Hát Csongrádban ?) Ha csongrádi volt az a képviselő, ugy engedje meg, hogy lojális udvariasságból arról ne beszéljek, hogy hogyan intézik ott az ügyeket. Novák József: Majd megmondja Molnár Jenő képviselő ur! (Mozgás és zaj a szélsobaloldalon. Elnök csenget.) Pichler Győző: Ott megvan az, hogy »Mindszentnek« maga felé hajlik a keze. (Derültség a szélsőbaloldalon.) De, t. ház, eltekintve ettől a gyorsaságtól, engedjék meg, hogy a közigazgatás egyszerűsítése és gyors kezelése mellett feltüntessem önök előtt azt is, hogy minő törvényes formákat tartanak be azok az urak a fővárosnál, a midőn ilyen kölcsönügyletekről van sző. Az 1872 : XXXVI. t.-czikk 60. §-a világosan kimondja azt, hogy ha kölcsönügyletről van szó, akkor ennek tárgyalásakor legalább is a közgyűlés egy negyedrészének kell jelen lennie, és ezen negyedrésznek kétharmad többséggel kell határoznia a kölcsönügyletek felett. Tudtommal a fő- és székváros törvényhatóságának 400 bizottsági tagja van a törvény értelmében. A 25 milliós kölcsön konvertálása ügyében határozott pedig összesen 76 tag; 14 szavazott ellene, 62 mellette. A 62 tag közt volt 9 tanácsos, és volt 6 részvényese az illető pénzcsoport intézetének, a mire különben külön reá fogok térni és ezen hat urat külön kezelés alá fogom venni. (Halljuk! Halljuk! a szélsobaloldalon.) T. ház! Én eleve tiltakozom esetleg a főváros tanácsának azon mentsége ellen, hogy a kölcsön-konverzió nem képez uj kölcsönt, mert a 25 milliós kölcsön már meg van szavazva. Tiltakozom azért, mert azt hiszem, hogy a ki a fínáncztudományokkal foglalkozik, az tudja, hogy semmi mást nem jelent egy konverzió, mint egy régi adósságnak kifizetését egy uj adósság kreálásával; annál is inkább, mert ennél a konverziónál 25.000 forintot jóval meghaladólag a fővárosnak tőketartozása emelkedik. Már pedig az 1872 : XXXVI. törvényezikk 60. §-a, a melyre hMatkozni bátorkodom, tisztán kimondja, hogy 25.000 forinton felül már a közgyűlési tagok egynegyed része kell, hogy jelen legyen és a jelenlevők két harmadrész többségének kell szavaznia, különben érvénytelen a határozat. Tehát, minthogy a konverzió által a tartozási tőke 25.000 forinton jóval magasabbra emelkedik, kétségtelen, hogy e szakasz határozata világosan alkalmazandó, midőn ilyen kölcsön konvertálásáról van szó és minden főpolgármesteri és polgármesteri mosakodás egyszerűen a törvény kikerülését jelenti. De, t. ház, azt mondják, — mert a védekezést nyiltan a közgyűlésen tették és én azt a főváros hMatalos lapjából vettem ki, hogy elvi határozatot hoztak már a konverzióra, és igy a keresztülvitelre már nem kell többség. Hát, t. ház, körülbelül néhány év előtt a közigazgatás államosítására vonatkozólag hoztunk elvi határozatot, egy nyulfarku. két szakaszos törvényt. Kérdem én, ha az állami közigazgatás keresztülviteléről van szó, akkor hMatkozhatnak-e arra, hogy arról már beszélni sem lehet, mert az elvi határozattal már el van döntve. Annál kevésbbé lehet tehát döntő egy kölcsönüzlétnél az elvi határozat, hanem igenis a kölcsönüzlet keresztülvitelére, a kölcsönügyletre tett ajánlat tényleges, de facto elfogadására vonatkozik az 1872 : XXXVI. törvényezikk 60. §-a. Midőn én iparkodtam a nélkül, hogy a tárgyalástól eltérjek, — pedig a fővárosnak beiszervezete és e kérdésnél követett eljárása hMatottá tett volna engemet, hogy holmi pikánsabb dolgokra is kitérjek — világosan bebizonyítani ugy pénzügyi, mint közigazgatási szempontból azt, hogy nem lehet érvényes az a határozat, a melyet 100 ember helyett 76 ember hozott; nem lehet érvényes azért, mert ezek között 14 ellenzéki ember volt, 60 és egynéhány szavazott mellette, s ezek között is 9 tanácsos, a kik ugyan szavazási joggal birnak, de hMatalból szavaztak, mert a polgármester nr ugy határozta és azonkívül körülbelül még hat érdekelt részvényes, pedig itt a házban, azt hiszem, senki sincs, a ki nem tudná, hogy azok a részvények nem 100 frt névértéküek, hanem 9—10 ezer forint között váltakozik egy részvény értéke azoknál a pénzintézeteknél, a melyek részvényesei vígan szavaztak törvény és szabályrendelet ellenére.