Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-209

209. országos ülés Í903 február 18-án, szerdán. 57 Vázsonyi Vilmos: És a tisztesség ellenére! (Mozgás a szélsöbaloldalon. Felkiáltások: Kik voltak ?) Pichler Győző: Elmondtam, t. ház, azt, hogy a mikor 50 millió korona konvertálásáról van szó, akkor fél tízkor jött össze a kölcsön-bizott­ság, tiz órakor a pénzügyi bizottság, tizenkettő­kor délben a tanács, délután négy órakor a közgyűlés; de elfelejtettem felemlíteni azt, hogy a közgyűlés tagjai 12-én hMattak össze a 13-iki rendkívüli közgyűlésre. A fó'város szervezeti szabályrendelete ugyan megmondja, hogy rend­kívüli közgyűlés összehívására három nap kell, és csak rendkívül sürgó's ügyekben lehet a köz­gyűlést azonnal összehívni, de ez a kölcsönügy­let nem volt oly rendkívül sürgős. Hogy hogyan szavaztak azok az urak, annak bizonyságát az szolgáltatja, hogy a 10 órakor hozott pénzügyi bizottsági határozatot, a 12 órakor hozott tanácsi határozatot nem kapták meg, csak köz­vetlenül a közgyűlés megnyitásakor ott a hely­színén, ugy, hogy az ajánlat, a pénzügyi bizott­ság határozata és a tanács határozata alapján rögtön ott kellett szavazni közvetlen a közgyűlés megnyitásakor, tehát ott a helyszínén kapott iratokból szerzett tudomás alapján. Kérdem a t. miniszterelnök urat, a ki, mielőtt a miniszteri széket elfoglalta volna, több éven át közérdekű gazdasági működésével, mint kMáló financzkapaczitás megszerezte jóformán európai hírnevét, kérdem, vállalkozik-e a minisz­terelnök ur arra, hogy ha egy közgyűlésen meg­jelenik és egy 25 milliós kölcsönre vonatkozó összes iratokat neki ott közvetlenül kézbesitik, vállalkozik-e 10 perez múlva igaz lelkiismerettel leadni szavazatát? De, t. ház, megyek tovább. Méltóztassék megnézni az illető pénzcsoportnak ajánlatát. Ki­jelentettem beszédem elején, (Halljuk ! Halljuk! a bal- és a szélsöbaloldalon.) hogy annak az aján­latnak financziális részébe bele nem bocsátko­zom, kritika tárgyává nem teszem. Semmi közöm hozzá, mit akarnak a bankok, hogyan akarják, de a törvényes formákat akarom figyelembe venni és bevallom őszintén, hogy ismerve a fő­város pénzügyeit, első pillanatra az az ajánlat, a melyet a bank tett, kétségtelenül egyike a legelőnyösebb ajánlatoknak, és ilyent évtizedek óta nem kapott a város; de közelebbről kellene megvizsgálni. Mi volt azonban ebben az ajánlatban ? Be­nyujtatott február 11-én és kívánja, hogy a fő­város az ajánlatot 14-én elfogadja, tehát három nap múlva, és köteles a főváros február 22-ig a miniszteri jóváhagyást megszerezni, benne van tehát egy törvényellenes kMánalom az ajánlat­ban, ugy, hogy az ajánlatot, ha a főváros és az illetőket nem más érdekek vezették, ex offo a bennelevő törvénytelenség miatt vissza kellett volna utasítani. Mert köztudomású dolog, hogy a törvényhatósági közgyűlési határozatokat bár­kinek joga van 15 nap alatt felebbezni, tehát KÉFVH. NAPLÓ 1901 1906. XII. KÖTET. az, hogy egy 11-én beadott ajánlat 14-én el­fogadtassák és 22-ére utasíttassák a belügymi­niszter, hogy hagyja jóvá, az az illető banktól egy olyan prepotencziális fellépés, a melyre a preprotenczia, kifejezés a leggyengébb, a melyet én idegen nyelven találok. A polgármesternek pedig, ép ugy, mint a főpolgármesternek, egy ajánlatot, a melynek egyik feltétele a törvény­nyel ellenkezik, vissza kellett volna hMatalból utasítania. Ismétlem, azt, hogy a bank ajánlata jó-e, vagy nem, én nem vizsgálom, annál kevésbbé, mert nem tudom összehasonlítani, mert más ajánlat nem érkezett, mMel daczára annak, hogy több bank jelentkezett, szóba sem álltak velük, elutasították őket, és egyszerűen a közgyűlés elé terjesztették ezen ajánlatot. Annyira mentek, hogy midőn a közgyűlésen kérték a bizottsági tagok, hogy a 13-ikára kiirt közgyűlést halász­szák el legalább 14-ére, a következő napra, hogy áttanulmányozzák az iratokat, ezt egyszerűen megtagadták, és leszavaztattak 76 embert, midőn legalább 100 embernek kellett volna szavazni, és igy elfogadták ezen ajánlatot. Távol áll tőlem bármikép gyanúsítani vagy támadni, de ha a székesfőváros 50 millió ko­rona kölcsön konverziójánál ily törvénytelenül jár el és ez visszhangra nem talál a törvényho­zás termében: akkor ki vagyunk téve annak, hogy más kérdésben szintén igy jár el. Ezt az eljárást pedig a nyilvánosság elé oda kell sze­gezni. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Engedje meg a t. ház, hogy most egyszerűen felolvassam interpelíácziómat, s azután néhány szóval kisérjem még annak beadását. (Olvassa): Kérdés a miniszterelnökhöz, mint belügy­miniszterhez. Van-e tudomása a belügyminiszter urnak, hogy a Budapest fő- és székváros e hó 13-án tartott rendkívüli közgyűlésén a 25 millió forint 4 1 /2 l ';o kölcsön konverziójára hozott határozat a törvény nyilt megsértésével hozatott; mert 1. Az ajánlattevő bankcsoport közgyűlés által elfogadott ajánlata azt a törvénytelen kikötést tartalmazza, hogy a február 13-án meg­hozott határozatnak február 22-ig kell a kor­mányhatósági jóváhagyást elnyernie, holott a törvényes felebbezési határidő csak február 28-án jár le; 2.' mert az 1872 : XXXYI. t.-cz. 60. §-a értelmében kölcsön felvételét rendelő határoza­tokhoz a közgyűlés tagjainak egy negyed részé­nek jelenléte szükséges és a kérdéses határozat­nál csak 76-an voltak jelen. Ezek között is 9 a tanács tagja; 3. mert a határozathozatalnál a főpolgár­mester nem figyelmeztette a közgyűlés tagjait, hogy a törvény és ügyrend értelmében érdekelt részvényesek nem szavazhatnak és igy az egyik ajánlattevő bank hat részvényese az ajánlat elfogadása mellett leadta szavazatát; 4. mert minden sürgős szükség nélkül feb­8

Next

/
Thumbnails
Contents