Képviselőházi napló, 1901. XII. kötet • 1903. február 17–márczius 7.

Ülésnapok - 1901-222

400 222. országos ülés 1903 márczius 7-én, szombaton. ladó menetet (Derültség a jobboldalon.) hátulról megtámadta. Kérem, senkinek sem egészségében, sem vagyonában az a menet kárt tenni nem akart. Minden felszólítás nélkül, észrevétlenül, hátulról vágtatva orvul nekitámadtak. Kubik Béla: Hát ez helyes? (Zaj.) Ez a jog, törvény és igazság? Lengyel Zoltán: És az történt, hogy a járdák mellett nekünk vágtatott a lovasság, Lovászynak és nekem, és kardját kirántotta. Nem feloszlatás volt ott, t. miniszterelnök ur, hanem egyenes rendőri brutalitás. (Zaj a jobboldalon.) A feloszlatást én végeztem el. Igenis megmondtam a rendó'rfelügyelőnek, hogy elvégeztük a teendőket, most már fel fogom őket oszlatni. Ez meg is történt minden baj nélkül. Tehát mindaz, a mi történt, nem a rend íentartása érdekében történt, hanem egyenesen és kizárólag azért, hogy a rendőrség kimutassa a maga erőszakoskodásaMal, hogy nincsen egy véleményen ezzel a tüntető közönséggel. Ezért kell azt nekem a leghatározottabban visszautasítanom, mert jogállamban ilyen nem történhetik meg, a mi itt történt. (Helyeslés a szélsbbaloldalon.) Elnök: Lovászy Márton képviselő ur félreértett szavainak helyreállítása czimén kér szót. Lovászy Márton: T. képviselőház! Az igen t. miniszterelnök ur az én előbbi felszólalásomat kifakadásnak nevezte . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Az is! Lovászy Márton: ... és a miket elmondottam, azokat frázisoknak nevezte!. Széll Kálmán miniszterelnök: Bizony az! Lovászy Márton: Hát én azt láttam, hogy a miniszterelnök ur felszólalásának hangja szintén nem különbözött a kifakadásnak és frázisoknak jellegétől. Széll Kálmán miniszterelnök: Az csak visszafakadás volt! (Derültség a jobboldalon.) Kubik Béla: Hiába ordított, nem hallotta senki! (Zaj jobbfelöl.) Széll Kálmán miniszterelnök; Hát ha lármáztak ! Elnök: Kérem Kubik Béla képviselő urat, ne méltóztassék folyton közbeszólani. (Zaj.) Csendet kérek! Széll Kálmán miniszterelnök: Én csendesen beszélek, ha nem lármáznak. Lovászy Márton: Hát hagyjuk kölcsönösen a hangot és lépjünk egészen a nyugodt vitatkozás terére. Széll Kálmán miniszterelnök: Én azon maradok, de ha kiabálnak, nem tehetek róla! (Zaj.) Zboray Miklós: A miniszterelnök ur folyton közbeszól! (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek! Lovászy Márton: Én csak egyetlen egy kérdést intézek az igen t. miniszterelnök úrhoz, mint belügyminiszterhez és mint ebben a minőségben az országos rendészetnek fejéhez: . . . Pozsgay Miklós: Főrendőr! Lovászy Márton: . . . megengedhető-e, kiadható-e egy rendőri engedély arra, hogy egy népgyűlés oda vonuljon egy másik népgyülésbe és annak határozatát megakadályozza. Adható-e erre engedély vagy nem? (Nagy zaj a szélsőbaloldalon.) Kubik Béla: Ez a lényeg! (Folytonos zaj.) Holló Lajos: Ugyanazon időben, ugyanazon helyen! Lovászy Márton: Nem arról van szó, hogy a szocziáldemokrata pártnak is engedély adatott, hogy a maga szavát felemelje a mellett, a mit az a népgyűlés akar, hanem egészen másról van szó, és ennek dokumentálására leszek bátor felolvasni azt a plakátot, a melyet a nemzetközi szocziáldemokrata párt ma reggel kifüggesztett (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon. Olvassa): »Munkások, proletárok, Budapest népe! A magyar kormány és a militarizmus kapzsisága ellen indított harczban magunkra maradtunk. Nem kaptunk becsületes fegyvertársakat, kik ,e harczot becsülettel végig akarták küzdeni. Árulóink voltak azok, kik szövetséges társakul kínálkoztak, mert alattomos terveikkel nem a nép, de a kormány és a militarizmus szolgálatába szegődtek. Népgyűlésre hMott a képviselőház ellenzéke* — ez tiszta valótlanság, mert ők ajánlották fel, hogy beavatkozhassanak és megronthassák a gyűlést — (tovább olvas): »hogy tiltakozzunk a katonai javaslatok ellen«. Pap Zoltán: Az fáj nekik is, a mi önöknek ! (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Lovászy Márton: Nagyon helyesen jegyezte meg a t. képviselőtársam, hogy az fáj nekik is, a mi önöknek ! (Zajos ellenmondás jobbfelöl.) Kubik Béla: Hogy egészen el nem németesithetik még az országot! Az fáj! Lovászy Márton: Azt mondja továbbá az a plakát: »Nem utasítottuk el azokat, kik e küzdelemre felkértek. De már az első perczekben látnunk kellett, hogy szövetségeseink czélja nem a katonai javaslatok megbuktatása. Nemzeti követelésekért szállnak harczba, s e nemzeti követelésekért hajlandók feláldozni a népet, a nemzetet. Munkások, proletárok! 35 esztendő óta tart a függetlenségi párt közjogi harcza. E 35 esztendős harcz minden téren meddő maradt. Erőtelen és tehetetlen volt e párt. Hogy e tehetetlenségét leplezze, s az erő látszatát fitogtassa, cselhez, áruláshoz folyamodik most. Milliókat akar megszavazni a kormánynak, ha ez a nemzet lesorvadt ós rongyokba csavart testére nemzetiszínű pántlikát bigygyeszt. Milliókkal, de a nemzet millióMal akarja megvásárolni azt, hogy 30 esztendős politikai ^semmittevésének valami csekély látszata legyen. Ámítás volt a függetlenségi párt eddigi politikája és ámítás, félrevezetés a mostani harcza is. Bécset ostorozza, Ausztriát támadja, de kiméli a magyar kormányt. Proletárok! A népámitók vasárnap dél-